Látod, a bejegyzésekből is kitűnik, hogy nagyon szubjektív megítélése van a dolognak. Számtalan eset bizonyítja, hogy a játékvezető hozzáállása mennyire befolyásol egy-egy mérkőzést.bence0330 írta: ↑2021.12.21. 14:12:15Egyetértek az előttem szóló vélemények többségével. A szándékos szabálytalanságot nem szabadna tolerálni, a játékosok eleve túl vannak terhelve, egyre nagyobb a sérülésveszély, és akkor ilyenekkel még meg lehet próbálkozni...? Ha rajtam múlna, minden egyértelműen megítélhető szándékos szabálytalanság pirosat érne. Ha két kézzel lebírkózol valakit, akkor is, ott nyilván nincs sérülésveszély, de teljesen szembemegy a játék szellemiségével. Az ehhez hasonló szándékos szabálytalanságok meg csont nélkül pirosat jelentenének. Teljesen függetlenül a végeredménytől. Tökmindegy, hogy ha valaki így érkezik, akkor sikerül-e kettétörni valakinek a lábát, vagy épp csak érinti, vagy akár az sem. Tök ugyanaz, és csak a szerencse kérdése, hogy mi a kimenetele.
Teniszben van egyébként roppant hülye szabály a leléptetésre. Dobálhatja az ember akár ki az utcára is az ütőt a pályáról, vagy üthet el izomból labdát mérgében, ha nem talál el senkit, akkor semmi, vagyis csak figyelmeztetés, többedszerre meg pont és game a másiknak. Ha meg valaki akár jóval gyengébben, de mégiscsak indulaltból eltalál valakit, egy labdával, azonnali leléptetés. A különbség pusztán a szerencse, sőt, szerintem egy gyakran látott ütőkidobás a közönségbe - szomszéd járdára jóval veszélyesebb, mintha indulatból kicsit hátraüti az ember a labdát.
A futballban ez hatványozottabb, tényleg fél-1 évre tönkre lehet tenni egy játékost szándékos szabálytalansággal, hirtelen Son ugrik be az Everton ellen, amikor még ő is sírva fakadt, mikor meglátta, mit okozott. Vagy ilyen nagyon nagy figyelmetlenséggel, amivel már nem szabadna játszani, mint pl a tavalyi Pickford féle mészárlás VVD ellen. Nem volt szerintem szándékos, de így akkor sem jöhet senki, vagy ha mégis, az automatikusan piros és akár több meccs eltiltás.
Lehet, hogy egy darabig 9 vs 9 játékossal fejeznék be néha a csapatok a meccset, de szép lassan beivódna a köztudatba, kevesebb lenne a sérülés, sőt, mellékhatásként akár több gólt is láthatnánk, ha nem lehetne felrúgni és lebirkózni szándékosan embereket.
Az, hogy ez a jelenlegi szabályok alapján nem piros, csak narancssárga, oké, de akkor rossz a szabálykönyv.
Itt van a VAR. Tiszta jószándékkal lett bevezetve. S van számtalan eset, hogy a játékvezető nem kíváncsi rá. Vagy nem is nézik meg.
Nem akarom felmenteni a szabálytalankodót, de nem egy fajsúly, amikor valaki dühből szabálytalankodik, vagy késik egy ütemet.
Engem sokkal jobban zavar az a színészkedés, ami az utóbbi időben teljesen elhatalmasodik a fociban. Büntetlenül. Valakit például meglöknek hátulról, elfekszik a földön, fogja a fejét, nézi, hogy hol vérzik, halálán van. Majd amikor megkapja a büntetőt, vagy megy tovább a játék, ygorsan meggyógyul. Ilyen színézkedéssel akár a piros lapot is ki lehetne provokálni. S akkor a játékvezető anyukája csuklik, vagy forog a sírjában. Ez ellen kellene hatékonyabban fellépni. Szerintem