2022.08.26. 21:59:58
Ronaldo nekem (nyilván elismerve a tudását és a munkamorálját) mindig roppant unszimpatikus figura volt, és nem a Reálos múltja miatt, ahonnan több kedvencem is kikerült. De amit a Juvéba kerülése óta művel, azzal szerintem teljesen le fogja dönteni a saját szobrát, ha eddig nem tette meg. Nem elég, hogy megrothasztott két nagy klubot, de máig nem értette meg, hogy megöregedett, és még mindig megállás nélkül hisztizik, balhézik. Most már látszik kicsit a foganatja, kíváncsi vagyok, mi lesz vele, mert a friss hírek már arról szólnak, hogy senkinek nem kell, joggal fél tőle mindenki, mint a tűztől. Hihetetlen különbség volt most is nélküle a MU játékában úgy en bloc, meg az egyes játékosok teljesítményében is, és ezt mindenhol látják, tavaly is látták már, csak otthon nem.
Pedig már OM-ben, a két milánói klubban, meg Napoliban kunyerálnak állítólag, MU-ban meg nem maradhat, szóval érdekel, mi lesz vele, de szerintem ez már mindenképp egy szenvedés lesz innentől kezdve, és nagyon, de nagyon nem fog jót tenni az imázsának...
Ibra lehetne egy példakép neki, ő pontosan tudta, hol a határ, azt is pontosan tudta, milyen csapatba szeretne idős korában kerülni, ahol még adhat valamit, és egyszer nem pofázott, mikor lehozták, vagy nem kezdett, alávetette magát a csapatnak, nem kért bődületes fizukat, pedig hát neki sem kicsi az egója. De közben meg nem kellett Ribery mintájára egyre rosszabb, B kategóriás olasz csapatokban tengődni, szóval jó arany középút volt.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy