Az elején megpróbálták, lett is belőle cirkusz, még a PSG elnöke is beszólt, hogy ilyet ne.csababarca írta: ↑2023.05.10. 22:34:19
Persze, hogy lecserélhetetlen lenne, de a PSG-nél néha azért lecserélték.
De nézd meg azt a PSG keretet, egy nulla, ráadásul sérültek is folyamatosak, tényleg egy gittegylet.
Azért letett elég komoly statokat idén, és ott tizik nélkül, mert azt MBappé vagy Neymar rúgta. Nem pacsira játszik ott sem, egyrészt azért van pályán, mert még mindig a jobbak között van egy PSG-ben is.
Másrészt az araboknak ez cirkusz, Párizsban 90 percezik, mert a nézők ezért mennek ki, ott ez fontos.
Kicsit lejjebb is igazságtalan vagy, nem csak az ő fizetése volt probléma. Kb mindenkit túlfizettünk, bőven. 2-3szorosan is sok esetben.
És akkor ezzel rácsatolok arra, hogy régen is ezzel tudtunk idecsábítani embereket, nem a két szép szemünkért.
Annyit hozzátennék, ezt mindig megteszem, az a munkavállaló tud a cég fejére nőni, akit hagynak. Maradjunk annyiban, hogy Messi és a többiek fizetésének elburjánzásában vaskosan benne volt a mindenkori klubvezetés.
És mit ért el a PSG vele és az MNM-el? A gyengécske bajnokságot behúzzák vele ( ez nélküle is ment), a BL-ben meg kikap minden évben, ugyanúgy mint velünk.
Nem akartam belemenni, de legyen.
Ez így volt, de ő volt a katalizátora ennek az egésznek. Ő hozzá mérte mindenki a saját fizetését, amikor alkudozni kellett. És igen a haverok meg az új igazolások ügynökei is tudták mit kap Messi nálunk,, ezért ők is megkérték a maguk csillagászati fizetését.
Hibás a vezetőség az elszabadult fizetésekért? Persze. Teljes mértékben.
De miután rájött a Messi-klán, mennyire rettegnek Bartóék, hogy eligazol Messi tőlünk, évenkénti hosszabbítást kértek folyamatos fizetésemeléssel.
Na ezek után nálam Messi nem egy ikon, aki példakép lehet a többi játékosnak, hanem egy vámpír aki évekig a klub ütőerejét szívta, amíg bírta anyagilag a klub. Ezzel nem a képességeit, eredményeit kérdőjelezem meg, hanem azt a pátoszt ami körülveszi.
Szóval válasszuk külön, mit tett le játékosként a pályán, és mit tett a klubbal anyagilag.
Én nem tudok rajongani egy olyan játékosért, aki legalább annyit elvett, mint amennyit tett a klub jövőjéért, mint ő.
Azt meg végképp nem szeretném látni, amint a saját szobrát rombolná le az újbóli visszaigazolásával, mint Ronaldo az MU-nál.