Ezzel sajnos egyet kell értenem, bár az idő is rengeteg dolgot megszépít.gránit írta: ↑2023.07.05. 18:06:53Abban egyetértek Faramucival, hogy valóban egyre kevesebb a látványos játékos, de ez nem csak a Barcelonát érinti, hanem az egész futballt, és nem csak a futballt. Az egyéniségek egyre inkább kivesznek, lásd a teniszt, a százezer éves Djokovic oktatja, alázza, megsemmisíti a fiatalokat. Sok sportágban érződik ez. Az utánpótlásképzésünkkel tehetünk azért, hogy ne csak eredményes, de szemet gyönyörködtetően játszó játékosokat neveljünk, de legyünk őszinték, az utóbbi időkben nem kerültek ki onnan nagy futballgéniuszok. Igazolni meg szintén nehéz ilyen játékost, mert az egész sportágban hiány van belőlük.
Igazából az a furcsa, hogy itt baromi sok a negatív kritika a csapat, Xavi, illetve a vezetőség irányába, míg a kinti szurkolókra, akik sokkal inkább testközelből látják. Semmi elégedetlenségről nem hallani, nem látni, nem úgy mint Setien, Koeman alatt vagy Valverde regnálásának végén, amikor kapott hideget-meleget a csapat, edző, elnök. Egyedül Messi és talán még egy-két ember volt, akit nem kezdtek ki. Azt sem hiszem, hogy csak úgy brahiból mennek ki a meccsre, míg a korábbi 30-35 ezer néző helyett Xavi alatt már több mint 65-70 ezer néző jár ki még kiesőjelölt csapatok ellen is.
És azt se felejtsük el, hogy volt egy morálisan/mentálisan/játékban szétesett csapat, amit elég jól össze sikerült kovácsolni. De még amúgy is relatíve az elején van a klub egy új projektnek, a csapat kezdőjének több mint a fele első szezonos, fel kell építeni egy post-Messi korszakot ami kb. 10 évig meghatározta a csapatot, a játékot, az öltözőt. És ezt nem lehet 1-2 év alatt levezényelni, főleg annak fényében, hogy mennyire meg van kötve a keze a klubnak, milyen anyagi helyzetben kell működni. Nem tudunk játékost hozni, mert képtelenség regisztrálni.
Lehet mondani, hogy adjuk el Torrest, Fatit stb., ha nem akarnak menni, Kessiéért is hiába kaphatnánk pénzt, mikor tegnap lenyilatkozza, hogy esze ágában sincs elhagyni a klubot. El kéne fogadni, hogy ez nem FM.
Gündogan levezetéséről meg annyit, hogy elmehetett volna az arabokhoz, de ide csak úgy jött, ha garanciát kap, hogy beregisztrálják és játszhat.