Felvidítalak benneteket (mielőtt az esti real meccs eredménye lelohasztana mindnyájunkat.Kis valószínűségű győzelmünk esetén pedig növelni szeretném örömünket szerényke hozzászólásommal:)
A Barcának muzikális edzőre van szüksége. Olyanra, aki nemcsak zeneértő-zenetudó-zenekedvelő, hanem egyúttal a ritmusok nagymestere is.
Szerény képességeim megfigyeléseinek eredménye ugyanis az, hogy a focimeccseket szinte mindig a játék
pszichológiai történései és a játék (zenéhez hasonlíthatóan tökéletesen kivitelezett)
ritmusa dönti el a győztes csapat javára.
Ezért kell a Barcának egy muzikális edző.
A játék lélektanához nem értek, a zenéhez sem nagyon.
(Ennek ellenére biztos mindnyájan tapasztaltuk már , hogy egy-egy meccsen "feltámadt" egy addig össze-vissza, kapkodóan játszó csapat, hirtelen magabiztosan kezdett játszani és felülkerekedett az ellenfelén - pusztán egy sikeres támadás, egy kapufa vagy egy gólhelyzet stb. után, aminek laikus számára leírhatatlan, de a tudomány ismerői számára nagyon is ismert és valós lélektani okai vannak-voltak.
De mint mondtam ehhez nem értek.)
Nem értek a zenéhez sem, de annyit mégis észrevettem, hogy a szép és eredményes fociban majd mindig az a csapat győz, amelyik PONT az adott meccsnek megfelelő ritmusban focizik (azaz PONT a megfelelő ritmusban adja tovább társának a labdát).Ennek megtanításához pedig muzikális edző kell.
(A PONT megfelelő ritmus talán azt jelenti, hogy a kapott labdát azelőtt passzolom tovább a játékostársamnak, mielőtt az ellenfél rám rontó védője azt leblokkolhatná, a labdát kapó játékostársam pedig ugyanígy eljárva továbbpasszolja a labdát a harmadik társunknak, mielőtt az őt is megtámadó védő azt elérhetné. Ezek az éppen megfelelő időben továbbított passzok egy speciális ritmusát hozzák létre a passzjátékunknak, ami az ellenfél számára szinte kivédhetetlen, a nézők számára pedig szép, örömteli, győzelmet sejtető. Ez a passzolási ritmus minden meccsen más, mert az ellenféltől mozgásához igazodik, de az alkamazás módja megtanulható, gyakorolható, egy egész játékstílus építhető rá.
A sikeres végrehajtása aranyat érő önbizalmat ad a további passzjátékhoz, ami előbb-utóbb gólhoz, gólhelyzethez vezet. És ez kell nekünk.
(Ha egy ütemtelenül és bűn-rosszul játszott meccs alatt egyszer csak valahogy véletlenül megtaláljuk a passzok nyerő ritmusát, akkor lélektanilag is és játékban is fölékerekedünk az ellenfélnek, és megnyerjük a meccset. )
A passzolás ritmusát meccsenként megérezni tudni és arra a játékosokat kiképezni-felkészíteni-s ha szükséges meccs közben azt módosítani -- erre csak egy muzikális edző képes.
Ez lenne a viccesen komoly észrevételem.
Erre nemszámítottam, hogy Xavi így fél évvel le van maradva.
