sansz írta: ↑2024.04.17. 01:41:16
Mindenesetre óriási lehetőség küszöbén voltunk, amvel nem tudtunk élni.
A fórum lehet, de a Barca jobban járhatott volna azzal, hogy csak zavarja.
Yamal lekapása szerintem sem volt ésszerű döntés. Lewa oké, hogy képes lehet megtartani a labdát, de nekünk nem is arra lett volna elsősorban szükségünk, hanem a kontrához, ami már Lewának nem igazán az erőssége.
Nagy gyengeségünk ez az összeomlás, ráadásul Xavi sem bírja a krízis szituációkat, így együtt ez nem egy igazi szimbiózis. Ha éppen a napos oldalon vagyunk, akkor minden klassz és elhiszik sokan, hogy itt a kánaán, aztán ha jön egy kis szellő, meglepődünk, hogy szétkap minket....a többit és folytatást ismerjük.
Nem volt kellemes nézni, de hazudnék, ha olyat írnék, hogy váratlanul ért volna.
Meccs előtt írtam is, hogy annyira egyforma ez a két csapat, hogy az egymás hibáit megfelelőbben kihasználó, maga javáró fordító csapat lesz a továbbjutó. Párizsban mi jöttünk ki ebből jobban, de ma csúnyán húztuk ki azt a rövidebbet.