davi10 írta: ↑2024.07.24. 19:21:08
Elvileg Flick már beszélt is vele és kicsit meg is nyugtatta. Nyilván a töredékét látjuk, de az edzésvideók alapján extra motivált volt eddig a srác, szerintem érzi, hogy lassan az utolsó esélye jön bizonyítani. Sajnálom, de az 1-2 hetes kihagyást túl lehet élni, a kezdeti hírek 3-4 hétről és az USA túra kihagyásáról szóltak.
Az USA túra valószínűleg off-os lesz, sőt szinte biztos. Még ha a második felére fel is épülne biztosan nem dodnák pályára, sokkal nagyobb a kockázat, mint amennyit jelenthet az az 1-2 meccs. Inkább épüljön fel teljesen, az ő esetében ez még fontosabb.
A hozzáállása, munkája biztosan extra volt, ezt az összes médium is külön kiemeli, ahányszor szó van róla.
Peterrel egyetértve én sem mondanék le róla teljesen, benne megvan az az "ösztönös veszély" ami Raphinhaból, Felixből, egyelőre Yamalból, sőt, akár a jelenlegi Lewyből és Torresből is hiányzik. A játéka ilyen szempontból volt extra, ezért volt igazán tehetséges, nem olyan, mint Yamal. Ha fejben rendben van a gyerek, nagyon hasznos lehet. Persze itt is döntő faktor lehet, hogy ha nagyon szorult helyzetben leszünk mi éri meg jobban. Őt megtartani relatíve magas fizetéssel vagy inkább a keretbe fontosabb játékost/játékosokat nevezni.