2024.12.17. 16:24:45
Szerintem itt sokan nem Xavit védik, nekem pl. szavam nem volt, hogy elküldték, sőt. A tavalyi szezon vállalhatatlan volt, sok szempontból.
Nekem Flick-el sincsen bajom, szimpatikus figura, vannak élvezhető meccseink, sokan megtáltosodtak, vannak elemek, amik eddig hiányoztak a játékunkból stb.
Nekem egyetlen dologgal van bajom, az pedig a hatalmas "weareback" -ezés, meg a BL győzelem víziói, Flick zsenialitása, holott még semmit nem nyertünk, miközben Las Palmasoktól meg Leganesektől kapunk ki otthon, 6 pont előnyből lett -3 meg 3. hely.
S akkor jön a kifogás generátor, hogy épp miért kaptunk ki. Csak itt nem Flick sorolja, mint anno Xavi (az nagyon kellemetlen volt), hanem a fórum nagy része. Az xy idegenben nagyon nehéz, de volt 300-as xgnk, de Pedrinek volt két jó csele.
Igen, de kikaptunk egy Leganestől, gyerekek, ezt ne magyarázzuk már. Ezt még a játékvezetővel sem lehet, pedig azt a kártyát én is szívesen kijátszom, mert, amit a sporik spanyolhonban játékvezetés címen művelnek, az valami tragédia.
Egy kezemen meg tudom számolni, hány embert írta le a nagy pofáraesések után idén, hogy ez egy trágya volt és Herr Hans benézte.
Aláírom, hogy fiatal a keret, kell a rutin, sok a sérülés, védelem a lelkét kihajtotta már, mert nem tudja őket pihentetni, csak akkor mindkét szélsőséget jó lenne a helyén kezelni. Azt is, ha hozunk extrákat, mint a BL-ben, meg azt is, amikor kiesőjelölt, noname csapatok égetnek minket otthon.
Btw. azért a szerencsefaktor segített Flicken is, mint anno Xavin az első szezonjában, minden nagy skalpunkhoz szükség volt rá.
100 szónak is egy a vége, hagyjuk dolgozni a németet, mert van előrelépés, de ne akarjunk már BL győztes csapatot csinálni a brigádból, amikor még rengeteg a hiányosság.
Sempre!
,,Azt hitted, hogy mi történt."