jelwaz írta:Grecki:Én meg 17+ vagyok! De egszerűen gyűlölöm, hogy emberek ezrei gazdagodnak meg abból, hogy a korosztályomat butítják péppé, s sokszor csak a közönségesség "szórakoztatja" őket. Hát én utálom Meg Ryan-t! Minden szerepben ugyanaz, ugyanazok a mozdulatok, amik nem sajátosságok, csak annyi, hogy ezt az egy fajta szerepet tudja játszani (a bájos, kis kedves, szerelmes, szerencsés kislányos nőt). Az egyetlen jó filmje a Doors-os film. Meg nézd meg jobban az avatarom
Azt a filmet nem is Meg Ryan miatt kell nézni, hanem Kevin Kline miatt. Az az ember iszonyú nagyot játszik abban a filmben. Ráadásul vicces, romantikus limonádé, amit bevallok férfiasan (holnapután már 25 leszek!) szeretek. Ráadásul egy tök jó forgatókönyv, csupa frankó jelenettel. Pl. Meg Ryan elkeseredve, zokogva telefonál Franciaországból Amerikába ex-kedvese szüleihez, hogy vissza fogom szerezni (volt pasiját) és közben ökölbe szorított kézzel ad nyomatékot iménti szavainak. A hátttérből pedig a párizsi Diadalív látszódik. Tudom, hogy ez csak egy kis szösszenet, de engem az ilyen apróságok tudnak befolyásolni, hogy az adott film elnyeri a tetszésemet, vagy sem.
Nekem azok a filmek tetszenek főleg, amelyeknek van rendes, jól megírt forgatókönyve. Értem ezalatt, hogy nincsenenk benne nonszensz baromságok. Pl autós üldözések és a gonosz három tárat ereszt bele Mac 10-eséből a főhös autójába, akik még mindig vígan furikáznak tovább, stb.
Ugyanakkor fontos a rendezés, az operatőr, hogy ne olyan érzése legyen az embernek, hogy a Hustler Tv adására kapcsolt, hanem pl Zsigmond Vilmos gyönyörű képkockái mosolyogjanak vissza rá....
Ugyanakkor a vicces filmeket is imádom, csak ne legyen gagyi! Pl a vígjáték kategóriában nálam (bár eléggé tucatfilm) a Nekem 8, Ronda ügy, Torrente, Töketlenek (ez kicsit gagyi, de iszonyú vicces IMO), Ne légy barom, stb.
Az avatar miatt meg bocs...
