Krojf írta:Komáim!
Hogy ronda-e a Honda azt majd a mi Honda-szakértőnk, Vito koma
megmondja.
Csak hol van ő maga?
Kérdi magától Krojf koma.

na itt vagyok.
a festés engem sem nagyon izgat, bár tény, hogy egyedi lett a verda és szvsz megfelelő távolságból (közelről) jól néz ki. de ez mit sem ér.
a várakozásomnak megfelelően a Ferrarik messze messze a többiek előtt vannak, utánuk a Merci, és a Bmw. egyelőre, bár az utóbbitól nem várok nagy csodát--->ki fognak pukkanni, vagy sorra tönkremegy a verda.
kezdek kiábrándulni a Forma 1ből!
a pilóta képessége mára sokadlagos szempont lett. elhiszek én mindent erről a Hamilton gyerekről, de azért nem nyelem le senkitől, hogy egy kölök, 0,
(NULLA) F1-es gyakorlattal, sem tesztpilótaként, sem kiscsapatnál nem szerepelt eddig és rögtön a 3ik helyre hozza be az autót.
ugyanmár! -ne vicceljünk
abból is rohadtul elegem van, hogy az utóbbi 8 évben a Ferrari 5ször nyert, 1szer az utolsó versenyig harcolt a győzelemért, egyszer dobogós volt, most pedig úgy indul a szezon nekik, mint a 2004-es. -1-2 mp körönként.
persze. ha a Honda lenne hasonló helyzetben, akkor biztos nem látnám ennyire borúsnak a helyzetet, de ha belegondoltok, akkor nyilvánvaló, hogy a mai F1 elvesztette az efféle varázsát, a versenyek egy kaptafára zajlanak, a pilóták zsenije sokadlagos szempont.
szóval az, hogy go Kimi, szép volt Hamilton, hajrá Heidfeld az nekem ma csak egy ingyencirkusz.
Ferrari, McLaren, vagy BMW. -ez a lényeg
sajnos.
az autó és a konstrukció minden porcikája fontosabb ma, mint a pilóta képessége.
a legjobb példa erre a Renault és a Ferka. Michelen, Bridgestone -gondolom tudjátok, hogy miről beszélek...
lehet vitába szállni.
a Honda egy külön sztori. a technikai sportokban hatalmas névről van szó. egyszerűen nem tudom, hogy minek kellett történnie, hogy a tavalyi évad utolsó harmadának
legjobb csapat és pilóta párosa (Honda és Button az utolsó 6 versenyen a legtöbb pontot a brit szerezte) pár hónappal később az utolsó 3 istálló közt legyen. már kezdem elhinni azt is, hogy csak PR-ból vannak az F1 ben. mindegy hogy miről, csak beszéljenek róluk. az új kampány miatt beszélnek róluk, az tuti. az eredmény meg nem fontos.