Annak mindenképpen örülök, hogy nyertünk, méghozzá tétmeccsen! Jól játszottunk előrefelé, a helyzetkihasználás viszont katasztrofális volt

Védekezésben pedig becsúsztak hibák, volt is belőle veszély rendesen... Fülöp Marci és a szerencse most megmentettek minket.
Azok mellett, akiket kiemeltetek, mindenképp dicséret illeti Gera Zolit, a második félidőben remekül játszott! Dzsudzsák ennyi lehetőségből a Lokiban 3 gólt rúgott volna, rá mérges vagyok, ráadásul hamar el is fáradt, hozni kellett volna helyette Halmosit már jóval előbb. Vass Ádám ismét remekül játszott, remélhetőleg az a poszt hosszú időre megoldódik az ő jelenltével, jó lenne, ha a Bresciában is játszana már... Feczesin kellemes meglepetés volt, néha szenzációs dolgokat csinált!
Mindent egybevetve örüljünk a 3 pontnak, voltak hibák rendesen, de a lényeg, a győzelem megvolt, ráadásul néha igen ötletes, szép játékkal nyertünk!
SZÉP VOLT FIÚK!!!