Annyira tudtam, hogy Alonso szídása kerekedik ki ebből is. Divat. Pedig csak a szőrszálhasogatásra próbáltam rávilágítani kedves Tamás szurkolótársam.
Értékrend?! Jó ezt olvasni egy Schumi fantól.
Persze így van: Schumi, amit tett néha sportszerűtlenül, az csak pimaszság. Alonso sportszerűtlen, nagyképű, csaló, patkány... stb. (nektek ezek a jelzők jobban mennek, egyeseknek meg már az aláírásába kellene tenni, hogy utálja Alonsot, nem kellene minden egyes hsz-éhez ezt hozzáfűznie igaz ozsi?)
Alonso kit tisztel és kit nem ebbe nem mennék bele, de tudom, hogy Schumival (persze ez is csak a MESTERetek emberségének köszönhető) és még sok más pilótával is jó kapcsolata van. Kimit is rengetegszer dícsérte, nem csak idén.
Nyilatkozatai olykor hevesek, nagyképűek, de legalább nem oly álszentek, mint egyes bálványoké. És legalább annyi jó nyilatkozatot olvastam tőle, mint rosszat, sőt.. de tovább nem folytatom a dícséretet, mert most kevés időm van.
Egy biztos: idén csak mégjobban ráébredtem arra, hogy mennyire tudom tisztelni a spanyolt, mint versenyzőt. Büszke vagyok arra, hogy 2003 óta neki szorítok. Remélem okom a büszkeségre a következő 10évben is meglesz.
Gogo Alonso!