Ezér kell csomagban hozni Silvat és Villat!!!redmiller írta:Kétségtelen, de a spanyol ékek jól széthúzták a védelmet, vitték el a védőket. Barcában 2 éve nincs ilyen...Kaka10 írta: Hát nem tudom de tegnap Xavi és Iniesta is hasonló forintos labdákat adtak mint ma Deco!!
Deco #2
Ez a játék nekünk szerelem minket ez a játék éltet!Ott a címer a szíveden gránátvörös-kéken!
Visca Barca Visca Catalunya!
Visca Barca Visca Catalunya!
Abszolút egyetértek. Valóban remekül játszik eddig az EB-n. Ennek fényében az elmúlt két évben mutatott játék megbocsájthatatlan. Illetve nem is az (elvégre Henrynak is rossz szezonja volt, de ő sz*rrá hajtotta magát), hanem a csapathoz való hozzáállása, mert ebből most világosan kiderül, hogy a teljesítménye kb csak ezen múlott.Varga Tamás írta:Decónak volt két jó éve, és két gyalázatosan alacsony szinvonalú, nulla küzdéssel, és teljességel elfogadhatatlan hozzáállással. Aki ezt elfelejtette, vagy nem látta, azt sajnálom.
És kérdem én: a portugál válogatottban miért tud lőni 15-20 méterről? Nálunk meg meg sem próbálta? Ott miért tud küzdeni? Nálunk meg beleszart az egészbe! Csak a száját járatta, miközben az elmúlt két évben csak kolonc volt a csapat nyakán. Gyengébbnél gyengébb teljesítmények garmadájával ajándékozott meg bennünket!Én örülök, hogy elmegy. Nincs rá szükségünk. Csak hátráltatja a csapat megújulását.
Az ilyen ember nem érdemli meg hogy a Barcelonánál maradjon...
- redmiller
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4098
- Csatlakozott: 2004.10.12. 19:29:23
- Tartózkodási hely: Kecskemét
- Kapcsolat:
Akkor nem néztél elég Barca meccset! Nem egy meccsen - főleg év elején - a riporterek is emlegették. Sőt! Volt, hogy az Eurobacán is jelent meg erről cikk...Varga Tamás írta:red!
Nincs igazad, a spanyol válogatottnak igenis volt középpályája, ahol a játékosok kiválóan muzsikáltak. Ha nem lettek volna, akkor felívelésekkel operáltak volna.
Azt pedig semmilyen adat sem támasztja alá, hogy az elmúlt 4 évben akkor nyertünk többet, játszottunk jobban, ha Deco játszott. Ha Deco esetében az egész teljesítményét en bloc nézzük, akkor ezt kell tennünk R10 esetében is.
By red
http://hirosliga.gportal.hu
Hajrá kecskeméti kosár! Hajrá KTE!
Catalonia is not Spain!Visca el Barça!
http://hirosliga.gportal.hu
Hajrá kecskeméti kosár! Hajrá KTE!
Catalonia is not Spain!Visca el Barça!
- redmiller
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4098
- Csatlakozott: 2004.10.12. 19:29:23
- Tartózkodási hely: Kecskemét
- Kapcsolat:
Kétségtelen, de a spanyol ékek jól széthúzták a védelmet, vitték el a védőket. Barcában 2 éve nincs ilyen...Kaka10 írta: Hát nem tudom de tegnap Xavi és Iniesta is hasonló forintos labdákat adtak mint ma Deco!!
By red
http://hirosliga.gportal.hu
Hajrá kecskeméti kosár! Hajrá KTE!
Catalonia is not Spain!Visca el Barça!
http://hirosliga.gportal.hu
Hajrá kecskeméti kosár! Hajrá KTE!
Catalonia is not Spain!Visca el Barça!
Azért adjuk el,mert végig alibizte az évet! Nem halt meg a pályán,Ronnie-val együtt ő is elszállt magától,borzasztó fizikai állapotban volt az egész idényben ami pedig a sérüléseit illeti...hát nem tenném rá az életem,hogy télleg sérült volt(R10-el egyetemben)Most maximumot nyújt az ebén,mert el akarja magát adni,ez természetes,de hidd el,ha jövőre Barcás maradna,akkor megint meg sem közelítené ezt a formáját!redmiller írta:DEEEECOOOOOOOOOOOO!!!
! És mi eladjuk, mert egy béna Rijkaard nem tudta formába hozni, illetve sokat volt sérült...

Sajnálom, h megy. Sztem még mindig a legjobb a posztján. Az EBn eddig zseniális. Moutinho nem rossz játékos, de sokat kell még fejlődnie, és nem biztos, h valaha is eléri Deco szintjét.
15 misi Deco ára, ennnyiért a hülyének is megére. Ha már itt nem marad, remélem az Interbe m1, Mourinho keze alatt ujra a régi lesz
A kedvencem, nagyon szomorú leszek, amikor hivatalos lesz a távozása
15 misi Deco ára, ennnyiért a hülyének is megére. Ha már itt nem marad, remélem az Interbe m1, Mourinho keze alatt ujra a régi lesz

A kedvencem, nagyon szomorú leszek, amikor hivatalos lesz a távozása

- redmiller
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4098
- Csatlakozott: 2004.10.12. 19:29:23
- Tartózkodási hely: Kecskemét
- Kapcsolat:
Ne haragudj, de én mindig Decot tartottam a Barca középpályájának legfontosabb láncszemének! Az egy dolog, hogy mostanában nem nagyon írok a fórumon! Mondjuk érdekes is a fórum színvonala...dr. Mezey írta:Sejtettem hogy ha lesz két jó meccse akkor majd érkeznek az ilyen hozzászólások. Én ebből inkább azt szűröm le hogy tud így is játszani ha nem sz*rik bele a világba, ahogy azt a Barca mezben tette, ahol az utóbbi időben egy igazi zsoldosként viselkedett. Egyébként Zambrottáról ugyanez a véleményem. Most lászik mit tudnak ha hajlandók szívvel lélekkel játszai, ami nálunk nem nagyon sikerült.redmiller írta:DEEEECOOOOOOOOOOOO!!!
Szenzációsan mozgatta ismét a csapatát! Hihetetlen milyen szeme és lába van ehhez a játékhoz! Igazi játékmester! És mi eladjuk, mert egy béna Rijkaard nem tudta formába hozni, illetve sokat volt sérült...
Pótolhatatlan vesztesége lesz a Barcának (, amely vele alig kapott ki, viszont nélküle nem tudott normálisan játszani)....
Anno Guilyt is védtem! Azóta sincsenek gyors szélső támadásaink, beíveléseink, mert Messi is - főleg mióta nincs a francia - inkább befelé cselez, mint hogy meghúzza az alapvonalig... Ergo kevesen érnek fel a tizenhatosig, ráadásul ott is nagy a tömörülés...
By red
http://hirosliga.gportal.hu
Hajrá kecskeméti kosár! Hajrá KTE!
Catalonia is not Spain!Visca el Barça!
http://hirosliga.gportal.hu
Hajrá kecskeméti kosár! Hajrá KTE!
Catalonia is not Spain!Visca el Barça!
-
- Az Eurobarca Anonymusa
- Hozzászólások: 7479
- Csatlakozott: 2005.11.22. 11:03:07
- Tartózkodási hely: Campo dei Miracoli
red!
Nincs igazad, a spanyol válogatottnak igenis volt középpályája, ahol a játékosok kiválóan muzsikáltak. Ha nem lettek volna, akkor felívelésekkel operáltak volna.
Azt pedig semmilyen adat sem támasztja alá, hogy az elmúlt 4 évben akkor nyertünk többet, játszottunk jobban, ha Deco játszott. Ha Deco esetében az egész teljesítményét en bloc nézzük, akkor ezt kell tennünk R10 esetében is.
Nincs igazad, a spanyol válogatottnak igenis volt középpályája, ahol a játékosok kiválóan muzsikáltak. Ha nem lettek volna, akkor felívelésekkel operáltak volna.
Azt pedig semmilyen adat sem támasztja alá, hogy az elmúlt 4 évben akkor nyertünk többet, játszottunk jobban, ha Deco játszott. Ha Deco esetében az egész teljesítményét en bloc nézzük, akkor ezt kell tennünk R10 esetében is.

- ozsimiki
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 19561
- Csatlakozott: 2005.11.29. 21:16:22
- Tartózkodási hely: Zalakaros
Ennyi. Én az erős jelző miatt írtam,nem a többi sor miatt,mert mindenkinek meg lehet a véleménye az Ő esetéről,de így látod,más meg máshogyan.Varga Tamás írta: A "majom" erős volt, ez igaz. Azt visszavonom. A többit tartom: mennie kell, mert 2 éven keresztül becsapott minket, és az orrunknál vezetett.

"Ha megfelelő a motivációd, az akadály mint olyan, nem létezik" M.O.
"Arra van a legnagyobb szükségem, hogy szükség legyen rám" M.O.
Hát nem tudom de tegnap Xavi és Iniesta is hasonló forintos labdákat adtak mint ma Deco!!redmiller írta:Nálam Deco többet tett a Barcáért! Ez az ember felvállalta, hogy nem csillog-villog a Barcában (úgy, mint a Portóban), hanem alázattal kiszolgálta a társait és ha kellett időben szabálytalankodott! Szerintem simán össze lehetne állítani egy olyan statisztikát, ami kimutatja, hogy a Barca játékmesterével több meccset nyert a csapat, mint nélküle... Szerintem ez tavalyra is igaz! Nincs a Barcában egy olyan játékos sem, aki úgy tudta helyzetbe hozni a tárasit, vagy az akciókat elindítani, mint a portugál-brazil.Varga Tamás írta: Én sem írtam semmi ocsmányságot, csak az igazat. Biztos fájdalmas, de ettől még igaz.
Deco sokat tett a klubért, tehát tilos a negatív véleményem megfogalmazása. De Ronaldinhóval szemben, aki kicsivel - sokkal - többet tett a klubért, azt mindenféle következmény nélkül lehet oldalakon keresztül gyalázni.
Köszönöm Tőleg az egyenlő bánásmódot és a az egyenlő elbírálás elvének alkalmazását! Ennél többet vértam volna Tőled.
OFF vége.
Nem tudom ki mennyire vette észre, de a spanyol válogatottban hiába játszott Xavi (rengeteg jó passzal!) és Iniesta, de nem volt igazi középpályája a spanyoloknak... Szerencse, hogy vagy két elképesztő jó csatára a hispánoknak.
Ez a játék nekünk szerelem minket ez a játék éltet!Ott a címer a szíveden gránátvörös-kéken!
Visca Barca Visca Catalunya!
Visca Barca Visca Catalunya!
-
- Az Eurobarca Anonymusa
- Hozzászólások: 7479
- Csatlakozott: 2005.11.22. 11:03:07
- Tartózkodási hely: Campo dei Miracoli
Ja, és annak örülök, hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel. Van aki itt, van aki a Barca igazolások topic-ban osztotta meg a nagyérdeművel a velem azonos véleményét.
A "majom" erős volt, ez igaz. Azt visszavonom. A többit tartom: mennie kell, mert 2 éven keresztül becsapott minket, és az orrunknál vezetett.
A "majom" erős volt, ez igaz. Azt visszavonom. A többit tartom: mennie kell, mert 2 éven keresztül becsapott minket, és az orrunknál vezetett.

- redmiller
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4098
- Csatlakozott: 2004.10.12. 19:29:23
- Tartózkodási hely: Kecskemét
- Kapcsolat:
Nálam Deco többet tett a Barcáért! Ez az ember felvállalta, hogy nem csillog-villog a Barcában (úgy, mint a Portóban), hanem alázattal kiszolgálta a társait és ha kellett időben szabálytalankodott! Szerintem simán össze lehetne állítani egy olyan statisztikát, ami kimutatja, hogy a Barca játékmesterével több meccset nyert a csapat, mint nélküle... Szerintem ez tavalyra is igaz! Nincs a Barcában egy olyan játékos sem, aki úgy tudta helyzetbe hozni a tárasit, vagy az akciókat elindítani, mint a portugál-brazil.Varga Tamás írta: Én sem írtam semmi ocsmányságot, csak az igazat. Biztos fájdalmas, de ettől még igaz.
Deco sokat tett a klubért, tehát tilos a negatív véleményem megfogalmazása. De Ronaldinhóval szemben, aki kicsivel - sokkal - többet tett a klubért, azt mindenféle következmény nélkül lehet oldalakon keresztül gyalázni.
Köszönöm Tőleg az egyenlő bánásmódot és a az egyenlő elbírálás elvének alkalmazását! Ennél többet vértam volna Tőled.
OFF vége.
Nem tudom ki mennyire vette észre, de a spanyol válogatottban hiába játszott Xavi (rengeteg jó passzal!) és Iniesta, de nem volt igazi középpályája a spanyoloknak... Szerencse, hogy vagy két elképesztő jó csatára a hispánoknak.
By red
http://hirosliga.gportal.hu
Hajrá kecskeméti kosár! Hajrá KTE!
Catalonia is not Spain!Visca el Barça!
http://hirosliga.gportal.hu
Hajrá kecskeméti kosár! Hajrá KTE!
Catalonia is not Spain!Visca el Barça!
-
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 424
- Csatlakozott: 2007.12.23. 14:50:33
- Tartózkodási hely: Moszkva
Sejtettem hogy ha lesz két jó meccse akkor majd érkeznek az ilyen hozzászólások. Én ebből inkább azt szűröm le hogy tud így is játszani ha nem sz*rik bele a világba, ahogy azt a Barca mezben tette, ahol az utóbbi időben egy igazi zsoldosként viselkedett. Egyébként Zambrottáról ugyanez a véleményem. Most lászik mit tudnak ha hajlandók szívvel lélekkel játszai, ami nálunk nem nagyon sikerült.redmiller írta:DEEEECOOOOOOOOOOOO!!!
Szenzációsan mozgatta ismét a csapatát! Hihetetlen milyen szeme és lába van ehhez a játékhoz! Igazi játékmester! És mi eladjuk, mert egy béna Rijkaard nem tudta formába hozni, illetve sokat volt sérült...
Pótolhatatlan vesztesége lesz a Barcának (, amely vele alig kapott ki, viszont nélküle nem tudott normálisan játszani)....
- ozsimiki
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 19561
- Csatlakozott: 2005.11.29. 21:16:22
- Tartózkodási hely: Zalakaros
Pff.kezded megint ezeket.Varga Tamás írta: Deco sokat tett a klubért, tehát tilos a negatív véleményem megfogalmazása. De Ronaldinhóval szemben, aki kicsivel - sokkal - többet tett a klubért, azt mindenféle következmény nélkül lehet oldalakon keresztül gyalázni.
Köszönöm Tőleg az egyenlő bánásmódot és a az egyenlő elbírálás elvének alkalmazását! Ennél többet vértam volna Tőled.
OFF vége.
Tudod nagyon jól,h minden játékost védtem az ocsmány hszektől,R10-et is. Hol olvastál olyat,h azt szabad szerintem? Sehol, ne magyarázz olyat bele,ami nincs ott.
Deco felé írj felőlem oldalnyi negatív véleményt,de sok különbség van azok között is ám. "majom" stb...

"Ha megfelelő a motivációd, az akadály mint olyan, nem létezik" M.O.
"Arra van a legnagyobb szükségem, hogy szükség legyen rám" M.O.
igazából azért azt ne felejtsük el, hogy Frank rendszere más volt, és ott ő nem irányító szerepet töltött be, legalábbis szerintem. ettől függetlenül tényleg nem volt jó az utóbbi két éve... a válogatott meg most egy új kihívás neki, gondolom ezért remekel.
-
- Az Eurobarca Anonymusa
- Hozzászólások: 7479
- Csatlakozott: 2005.11.22. 11:03:07
- Tartózkodási hely: Campo dei Miracoli
Chris0527!
Többet tett nálam a klubért, ez igaz. És akkor nincs jogom véleményt nyilvánítani? Ne röhögtess már. Egyelőre a klub van a szurkolókért, nem pedig fordítva. Szurkolók nélkül is lehet működni, csak nem érdekes.
És úgy jövök a kritikák megfogalmazásához, hogy a klub szurkolója vagyok.
Ennyi.

- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1382
- Csatlakozott: 2006.07.18. 21:42:31
- Tartózkodási hely: Ágfalva-Sopron
Először is igen elvetetted a sulykot mert lemajmoztad amit én személy szerint kikérek magamnak az ő nevében és sztem vagyunk még jópáran ezzel a másik hogy egyetlen Barça játékosra sem szabadna ilyet mondani...Te is itt vagy X éve(elismerem hogy régebbóta mint én) és mégis szinte csak hátráltatod a fórumot, és roaszalobnál roszalóbb hsz-ek "garmadájával ajándékoztál meg bennünket!". Nekem meg ez a véleményem nem kötelező elfogadni de nem tűröm el hogy csak úgy szó nélkül szidd azokat a futbalistákat akik klaszis játékosok. "Tudtommal szólás- és gondolati szabadság van." Szóval ha én azt gondolom hogy te egy majom vagy akkor akár le is írhatomVarga Tamás írta:...

-
- Az Eurobarca Anonymusa
- Hozzászólások: 7479
- Csatlakozott: 2005.11.22. 11:03:07
- Tartózkodási hely: Campo dei Miracoli
Én sem írtam semmi ocsmányságot, csak az igazat. Biztos fájdalmas, de ettől még igaz.ozsimiki írta:Tudtommal is szólás szabadság van,ezért nyugodtan lereagálhatom a te véleményedEnnyi.
R10 esetére is igaz,amiket ide írtál,sőőőt ő még nagyobb diszkókirály,mégis kötötted sokszor az ebet a karóhoz vele kapcsban.
AKiket felsoroltál,igen ők jól nyomják,attól még az is tény marad,h Deco sérülései nem olyan kamu dolgok voltak,mint pl Ronnie-é.
Szerk: amíg szükségesnek érzed,h így írj egy Barca játékosról,addig szükségesnek érzem,hogy így reagáljak rá, nem mintha bármi ocsmány dolgot írtam volna
Deco sokat tett a klubért, tehát tilos a negatív véleményem megfogalmazása. De Ronaldinhóval szemben, aki kicsivel - sokkal - többet tett a klubért, azt mindenféle következmény nélkül lehet oldalakon keresztül gyalázni.
Köszönöm Tőleg az egyenlő bánásmódot és a az egyenlő elbírálás elvének alkalmazását! Ennél többet vértam volna Tőled.
OFF vége.

- redmiller
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4098
- Csatlakozott: 2004.10.12. 19:29:23
- Tartózkodási hely: Kecskemét
- Kapcsolat:
DEEEECOOOOOOOOOOOO!!!
Szenzációsan mozgatta ismét a csapatát! Hihetetlen milyen szeme és lába van ehhez a játékhoz! Igazi játékmester! És mi eladjuk, mert egy béna Rijkaard nem tudta formába hozni, illetve sokat volt sérült...
Pótolhatatlan vesztesége lesz a Barcának (, amely vele alig kapott ki, viszont nélküle nem tudott normálisan játszani)....
Szenzációsan mozgatta ismét a csapatát! Hihetetlen milyen szeme és lába van ehhez a játékhoz! Igazi játékmester! És mi eladjuk, mert egy béna Rijkaard nem tudta formába hozni, illetve sokat volt sérült...
Pótolhatatlan vesztesége lesz a Barcának (, amely vele alig kapott ki, viszont nélküle nem tudott normálisan játszani)....
By red
http://hirosliga.gportal.hu
Hajrá kecskeméti kosár! Hajrá KTE!
Catalonia is not Spain!Visca el Barça!
http://hirosliga.gportal.hu
Hajrá kecskeméti kosár! Hajrá KTE!
Catalonia is not Spain!Visca el Barça!
- ozsimiki
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 19561
- Csatlakozott: 2005.11.29. 21:16:22
- Tartózkodási hely: Zalakaros
Tudtommal is szólás szabadság van,ezért nyugodtan lereagálhatom a te véleményed
Ennyi.
R10 esetére is igaz,amiket ide írtál,sőőőt ő még nagyobb diszkókirály,mégis kötötted sokszor az ebet a karóhoz vele kapcsban.
AKiket felsoroltál,igen ők jól nyomják,attól még az is tény marad,h Deco sérülései nem olyan kamu dolgok voltak,mint pl Ronnie-é.
Szerk: amíg szükségesnek érzed,h így írj egy Barca játékosról,addig szükségesnek érzem,hogy így reagáljak rá, nem mintha bármi ocsmány dolgot írtam volna

R10 esetére is igaz,amiket ide írtál,sőőőt ő még nagyobb diszkókirály,mégis kötötted sokszor az ebet a karóhoz vele kapcsban.
AKiket felsoroltál,igen ők jól nyomják,attól még az is tény marad,h Deco sérülései nem olyan kamu dolgok voltak,mint pl Ronnie-é.
Szerk: amíg szükségesnek érzed,h így írj egy Barca játékosról,addig szükségesnek érzem,hogy így reagáljak rá, nem mintha bármi ocsmány dolgot írtam volna

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára ozsimiki 2008.06.11. 19:53:46-kor.

"Ha megfelelő a motivációd, az akadály mint olyan, nem létezik" M.O.
"Arra van a legnagyobb szükségem, hogy szükség legyen rám" M.O.
PPPfffúúúú mekkorát játszott megint Deco!!!Szépen megy fel az ára!!!Ha így folytatja még a végén 30millió lesz:D!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Kaka10 2008.06.11. 19:56:11-kor.
Ez a játék nekünk szerelem minket ez a játék éltet!Ott a címer a szíveden gránátvörös-kéken!
Visca Barca Visca Catalunya!
Visca Barca Visca Catalunya!
-
- Az Eurobarca Anonymusa
- Hozzászólások: 7479
- Csatlakozott: 2005.11.22. 11:03:07
- Tartózkodási hely: Campo dei Miracoli
Miki és a többiek, akik megint szükségét éreztétek, hogy nekem essetek!
Xavi kevesebb meccset játszott az idén? Vagy Iniesta? Vagy Puyol? Vagy CR? Vagy Toni? Vagy David Villa? Nem. Mégis magas színvonalon adják elő a futballt. Nem pihentek 3 hónapot rá. Tehát, amit Deco hablatyol, az marhaság. Ilyesmivel azok takaróznak, akik megpróbálják megmagyarázni a bizonyítványt.
Elvetettem volna a sulykot? Nem hinném. Leírtam a valóságot, az igazat, és amit érzek. Decónak volt két jó éve, és két gyalázatosan alacsony szinvonalú, nulla küzdéssel, és teljességel elfogadhatatlan hozzáállással. Aki ezt elfelejtette, vagy nem látta, azt sajnálom.
És kérdem én: a portugál válogatottban miért tud lőni 15-20 méterről? Nálunk meg meg sem próbálta? Ott miért tud küzdeni? Nálunk meg beleszart az egészbe! Csak a száját járatta, miközben az elmúlt két évben csak kolonc volt a csapat nyakán. Gyengébbnél gyengébb teljesítmények garmadájával ajándékozott meg bennünket!
Én örülök, hogy elmegy. Nincs rá szükségünk. Csak hátráltatja a csapat megújulását.
Ez a véleményem, amit nem kötelező elfogadni, de a kioktatást, meg a nem éppen elfogadható hangnemet visszautasítom. Tudtommal szólás- és gondolati szabadság van. Vagy talán némelyikötök gondolatrendőrnek képzeli magát?

- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13520
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
szvsz még ő az egyik legolcsóbb piacon lévő megoldás. Feltéve hogy valóban piacon van.faithnomore írta:tényleg inkább egy fiatal tehetséget kéne idehozni, pl. Moutinho tökéletesen megfelelne deco utódjának és még sok évig itt lehetne.....remélem nem fukarkodik a vezetőség és megvesszük.....
Amúgy természetesen ha Deco így folytatja az EBn, 20 fölé megy az ára.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila