Los Banditos írta:
A bojlizni jó, de az több tudást igényel, és bár jóval nagyobb halakat fognak, de általában annyival is kevesebbet.
Azért ez így nem feltétlen igaz. Tulajdonképpen maga a módszer egyszerűen lényegesen hatékonyabb, és döntő mértékben én befolyásolom, hogy mire törekszem, nagyobb halakra kizárólag, és így akkor kevesebbet is, vagy ennyire nem szelektálok, és akkor lényegesen többet, és persze köztük nagyobbakat is azért, mint a hagyományos módszerekkel. Ez persze általánosság, előfordulhat hogy nem így van.
Mindenesetre egy átlagos bojlis vagy pontyfogó kupán nem tehetem meg, hogy nagyokat szelektálok, bár egyre többet érnek a nagy halak pontban, sok a szabályváltozás az elmúlt években a bojli showkon.
Szóval valóban kicsit tudás, felszerelés, és legfőképp idő igényesebb a dolog, de ha a mennyiségen akarok növelni, hát azt is megtehetem. Persze mindig adott lehetőségekhez mérten.
szerk:
Utólag is boldogot, Atesz!

"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila