Balinho írta:Korrekt eljárás! Seedorf kiérdemelte, hogy megbecsüljék. Fel sem merülhetett komolyan, hogy elvegyék a Milan egyik ikonjától a 10-est úgy hogy Dinho semmit nem tett le az asztalra eddig (a Milanban természetesen)
Csalódtam volna ha megkapja. Beckham is beállt a sorba a 23assal nem volt semmi gondja vele. Ez így korrekt
Így van. Pedig Beckham-nek még az adidas-os szerződésében is benne volt hogy a 7-esben kell játszania, akármelyik csapatban is szerepel. Aztán csak megoldották a problémát.
Mondjuk én is a 11-est választottam volna. Na nem azért mert 6 évig abban játszottam én is, meg az a kedvenc számom és ahol lehet, azt használom, hanem mert az azért sokkal normálisabb mint a 80-as. A 80-as az olyan....semmilyen

A magyar bajnokságban (is) szokás ilyen nagy számokban játszani
