2008.10.25. 11:23:23
Spanyolországban nyilvánvalóan már nehezen lehet megismételni, amit a Dream Team elért, négy bajnokságot zsinórban nyerni,( igen, még úgy is, hogy kösz Djukics, kösz Tenerife, hisz gondoljunk bele: 4 év uralom némi mázli nélkül még a legnagyobbaknak sem jön össze) elképesztő teljesítmény. Ma már nehezen képzelhető el mindez. Ám játékban, a többi európai riválishoz mérten a 2006-os csapat igenis jobb volt, mint a Dream Team, arról nem is beszélve, hogy szerintem játékosanyagban is. Bár ez nem nagy dolog, lévén akkor ugye csak 3 légiós szerepelhetett csapatonként, a mai állapotoknál jobban meg volt kötve az edzők keze. Egyébként korszakos lehetett volna akár Van Gaal éra első fele is, ha a holland kompromisszumképesebb, mert olyan csapatunk volt 1998-2000 között, hogy ihajjj! A Bremen 3:2 es legyőzése szép siker, emlékszem is mindkét meccsre. De nem értem, hogy miért ne lenne képes erre kár a mai gárda is.
A mezőnyről: Amit írtam, tartom. Egy Valencia, egy Sevilla, egy Atletico-de sorolhatnám a csapatokat- közel sem volt ilyen erős állományú. Anyagilag sem engedhették meg azt, amit az utóbbi években, és ez a döntő. (Bár a Sevilla 92'ben rövid időre leigazolta Maradonát). A konkurencia korántsem volt ilyen erős a primerában, mint az utóbbi 8-10 évben. Sokat változott már azóta is a labdarúgás. Csak az akkori állapotokhoz képest is iszonyú pénzt öltek ebbe a sportba, hatalmas a konkurencia, nehéz hosszú ideig egyeduralkodónak lenni, sőt: Nehéz egyértelműen a világ legjobbjának lenni. Ez a 2006-os csapatnak sikerült, és én a mai gárdában is látom ezt a képességet.
Persze azért mégegyszer hozzátenném: A négy zsinór bajnokság valószinüleg nem jön össze. De pl. Olaszországban sem lesz többé olyan csapat, mint a 90'es évek Milanja...Akkor ez azt jelenti, hogy szinvonalban már nem juthat el egy csapat odáig sohasem? Dehogynem. Csak sokkal sokkal nehezebb a csúcson maradni.
És a végére még: Én kimondhatom, de egy edző nem teheti meg, hogy kijelentse azt-már ha Guardiola a begyüjthető címekre gondolt-hogy soha nem érjük el egy bizonyos szintet egy olyan csapattal, melynél adottak a lehetőségek. Ergo Én a Barca edzőjeként kijelentem, hogy nem nyerünk négyszer bajnokságot? Milyen hozzáállás ez? Még ha nincs is sok sansz, edzőként nem jelentenék ki ilyet.
Rivaldo-A Legnagyobb.