Egy nemrégiben megtörtént eset :
Egyik ismerősöm ( aki egybként sertéshizlalásból keresi a kenyerét ), eladott két sertést egy falunkbéli romának. Nem is volt semmi gond, a romák megígérték, hogy ki fogják fizetni egy hónapon belül. Elmúlt az egy hónap, a pénz sehol.. Felhívták az iasmerősömet, hogy menjen el hozzájuk, és kifizetik neki a sertések árát. Az ismerősöm elment, ugye örült már, hogy meglesz a pénz.. Behívták, leültették, az egyik meg elment, hogy majd főz neki kávét. Elmentaz ismerősöm mögött, lefogta, addig meg a többi verte. Az egyetlenegy szerencséje, hogy egy másik barátjával ment, aki kint várta a kocsiba, és a csörömpölésre beszaladt, és végül sikerült nekik meglépni, súlyosabb sérülés nélkül.
És, most jön a csattanó.. Mire leértek a rendőrállomásra, hogy bejelentik a dolgot, addigra a romák már letelefonáltak, hogy az ismerősöm betört hozzájuk, és fél házat szétverte
A rendőrök pedig csak ennyi jó tanáccsal látták el az ismerősömet : "Kapjátok el, és verjétek meg őket, csak mi ne lássuk."
Kérdem én, hogy mi lesz még ezek után? Egyrészről ugye a romák amit műveltek..

Másrészről, pedig a rend őrei, azt mondják, hogy nem tehetnek semmit, ellenbe, verjék meg a romákat, csak ők ne lássák.
Szánalmas, az egész ügy még csak bíróságra se került. Ha ez így folytatódik, akkor hamarosan nagyon nagy bajba leszünk ám..
Egyébként, a romáknak nem ez volt az első ziccerük, és megtorlást nem tűrően csinálják tovább az ilyen jellegű dolgaikat..
