No, véget ért az első szezonom a Barcelonával, ami igen felemásra sikeredett
Ugye legutóbb akkor írtam, amikor már a BL-ben egy meccsnyire voltam a továbbjutástól, illetve vezettem a bajnokságot, a Copa del Reyben pedig a Real Ovideóval mérkőztem a legjobb 16 között!
A bajnokságban nagyon megbízhatóan és remekül teljesítettem, egyedüli megingás egy két döntetlenes széria volt február közepén, miután a Realtól kaptam egy pofont a Copa del Reyben, na de erről majd később. SZóval azután visszaállt a világ rendje, és egészen a 32. fordulóig veretlen voltam, mindössze 5 gólt kaptam és 50 felett rúgtam, és 9 pontra voltam a második Realtól,aki a második félévre egy rakat pénzből bevásárolt és megerősödött.(És megnyerte a BL-t, a Király Kupában döntős volt, míg velem végül partiban voltak) Szóval, mentem a Bernabeuba, és valahogy a REal ellen, mióta felszívták magukat, nagyon nem ment, így gondoltam, hogy egy "normál" mentalitással elmegyek és várok egy jó megmozdulásra, illetve bevallom őszintén, megelégedtem volna egy iksszel is

De az utolsó pillanatban, a 90. percben egy óriási védelmi hibát kihasznált a Madrid, így feljöttek 6 pontra. Itt egy hibát követtem el, mivel a következő meccsen "teljesen támadó" mentalitással küldtem a fiúkat a pályára. A Bilbao pedig csupán annyit tett, hogy lőtt egyet az elején, illetve a végén. Közben ugyan egyszer betaláltam, de ez a két lövésük eredményezte a második vereségemet a szezonban, így a Real már 3 pontra volt (!) tőlem.(Holott volt, hogy 12 ponttal voltam előttük) Ezek után végül sikerült összeszednem a gárdát, és a Valencia elleni ikszet kivéve, minden meccsen győztem és végül - ha szorosan is - , de nyertem a bajnokságot 93 ponttal, 10 kapott góllal és 60 felett lőttel.
A BL - ben egy nagyon fájdalmas és bosszantó kiesésem volt, ugyanis a Liverpool ellen találkoztam a nyolcaddöntőben, de semmiféle gond nem volt, sőt az Anfielden is uraltam a meccset, dehát jött Torres és egy 40 méteres bombával 1-0-ra megnyerte a meccset nekik. A visszavágón remekül kezdtem, 'Titi' a 29. percben egalizált, a Pool pedig sehol nem volt eddig sem és végül az egész meccsen sem. Végig támadtam, Alvesnek és Santonnak nem egy ziccere volt, míg HEnry is kihagyott jó párat, a távoli bombáimat bele se számítva...Jöttek a tizik, először ők hibáztak, aztán Pique is hibázott, végül fej-fej mellett haladtunk, amikor Keita kihagyta és 8-7-tel ők mentek tövább

Hát mit nem mondjak, nem voltam boldog, pláne úgy,hogy egyáltalán nem érdemeltem meg a kiesést...
A Copa del Reyben az Ovideo után jött a Sevilla, akiket otthon lazán, parádésan vertem 3-1-re, míg idegenben kiizzadtam egy 1-0-s vereséget(itt hibáztam, a félidőben nem a megfelelő dolgokat mondtam a srácoknak). Az elődöntőben jött a Real, akiket a bajnokságban ősszel megvertem otthon 4-1-re. Nos, úgy vélem;itt is hibáztam, úgyis egy jó Real ellen még enyhén támadó mentalitással sem lehet pályára menni, így Puyol piros meg gyenge játék mellett nyertek a Camp Nouban 3-0-ra. A visszavágón próbáltam egy kicsit kizökkenteni a skacokat a monoton munkából, össze-vissza nyilatkoztam, illetve mondtam nekik, hogy meg tudják csinálni, ami viszont nem sikerült, mert 2-2-s félidő után végül 4-2-re nyertek és 7-2-s összesítéssel továbbmentek!
Mindent egybevetve;nem volt sem rossz szezon, sem kimagaslóan jó, viszont nem nevezném gyengének sem! A védekező taktikát egyértelműen megtaláltam, a támadóval sem volt gond, a BL-ben is jól működött, egyedül a Real elleni elődöntőben bicsaklott meg a gépezett, de ott nagyon, szóval oda még ki kell öklelnem valamit!
A szezon vége előtt Tito Villanova elfogadta egy kiscsapat ajánlatát, így ő már nem élvezhette velünk a bajnoki sikert, viszont most gőzerővel dolgozom Pep idehozatalán, nagyon megtisztelne, ha ő lehetne a másodedzőm

(A sansz viszont kevés rá...)
No, egy kicsit hosszú lett, de sebaj! Kösz, hogy elolvastad
MÁS:
Titinho
Olvastam a Valenciás karrieredet, és javaslom a 4-1-4-1-es felállást! Elsőre defenzívnek tűnhet, de jó beállítások mellett a góllövés is megy, sőt, én úgy gondolom, hogy ebben a formában Villa is ki tudna bontakozni!
Sok Sikert

.