gekkodan írta:
Ja és egyet kérek, Mikinél a pont: nem Eto'o-drukkerek vagyunk, hanem Barca-drukkerek. És a csapat érdekei most a kameruni távozásával esnek egybe, mert ebből a frigyből már nem lesz hatékony munka. És teljesen mind1 ki mennyire hibás, az klub az első!!!
Én kérek elnézést a következő véleményem miatt.
Aki ismer tudja, hogy nálam is a Barca az első, nah de engedtessék már meg az is, hogy néhány játékoshoz is lehessen kötődni. Példának okáért Kluivertet a mai napig hiányolom, pedig jogosan lett elküldve.
Eto'o is megadott minden alapot a kötődésre az én esetemben. A kötődés meg igazán adhat okot pár embernek arra, hogy egy hír, ami még nem hivatalos azt ne fogadjuk el.
Továbbá:
Rengeteg emelést kért Eto'o? Júniusban még erről szóltak a hírek. Dobáltátok is itt néhányan a sarat, főként azok, akik szezon közben is amikor épp nem ment a kameruninak.
A szerződéshosszabbítási lehetőség kötelező körnek tűnt, a feltételeiről pedig nem tudunk semmit, se azt hogy hány évig se azt hogy mennyiért.
Txiki legutóbbi nyilatkozatában pedig kimondta, hogy nekik nincs szükségük rá.
(Tavaly is elpasszolták volna.)
Tehát amit biztosan tudunk, hogy Pepnek nem kell.
Te maradnál-e, tudnál-e harcolni a helyedért, ha tudod, hogy az edződ mást képzel a helyedre szakmai okokból?
Eto'o tudott (igaz talán muszájból), és nem keveset köszönhetünk neki idén. Ezáltal bizonyította edzőjének, hogy van még benne kotta. Már csak ezért is dicsérendő.
Szerintem szép csendben várjátok ki a végét az ügynek, mert annyi tiszteletet megérdemel, hogy ne a találgatások miatt legyen bántva, szidalmazva.