gergo9 írta:...
Gergő, én azt gondolom hibázott, s ez most például meglátszik. Rendben, hogy nem értesz vele egyet, de nem azt mondtam, hogy ezért nem lesz semmi a Manchester bajnoki címéből. Szerintem hasonlóképp hibázott Rijkaard is, amikor túlságosan Ronaldinhóra épült a csapat. Ronaldo miatt háttérbe szorult jó néhány játékos, akik most nem tudnak egyből alkalmazkodni ahhoz, hogy nincs egy kiemelkedő alak, akire bármi van, lehet számítani, leveszi a vállukról a teher egy részét. Fel kell építeni egy csapatot, mely teljesen másképp tud szerintem sikeres lenni, mint a Ronaldo-korszakban. Azonban most szép kis hendikeppel indul neki Ferguson, bár lehet ettől a csapat megmarad "eredményesnek". Erre gondoltam, s most jöhetsz azzal, amivel Miki is szokott, hogy mondogatom másra gondolsz, de ha mégis ez van mit csináljak? Talán megpróbálok majd úgy fogalmzani, hogy számodra is egyből az legyen a kicsengése, amit én gondolok.
Wenger szerintem nem hibázott, mivel ő ezt a filozófiát tartja, s nem ígérgetett azt hiszem bajnoki címeket, egyszóval nem mondott ellent magának, aogy SAF sem, viszont a Unitednél másak az elvárások. Valamint ott van az is, hogy nagyon fiatal és tapasztalatlan játékosok jöttek Henry, Touré helyére pl. de magukhoz képest kimagaslót nyújtanak.
Gekkodan, azért "banánválogatott" és "feka", miközben egy ébenfekete gyöngyszem virít az avatárodon, kicsit túlzás számomra. Persze elhiszem, hogy szimplán zsigerből jött gyűlölet érzel egyes csapatok, játékosok, vagy en block a világ iránt.