Rivaldo11 írta:Természetesen, mint mindenki, úgy én is nagy várakozással ültem le a képernyő elé. A kapott produkció azonban több volt, mint lehangoló. Mindössze csak gondolkodásban, reakcióidőben, agresszivitásban, gyorsaságban, és technikailag bizonyult jobbnak az ellen. Azonban egyet ne feledjünk: Hiba lenne már most ítéletet mondani a srácok felett. Ezt a csapatot láttuk már mindannyian, tudjuk jól, hogy nem ennyit tudnak. Fogaduk el, hogy vannak néha olyan napok, amikor semmi sem jön össze. Ezért azt mondom, várjuk meg, mi lesz a vége. Hiszem, hogy összekapjuk magunkat.
Ha jól tudom akkor nem nagyon volt semmilyen nagy torna a tavalyi U19-s Eb óta.
Az a csapat tudott is jól játszani, egyik nagy erőssége volt a jó összeszokottság, a jó csapatösszhang. Ezen kívül nem volt gond a technikai résszel sem és még a védekezés is összehangolt, jó, erőszakos volt, emlékszem, hogy a spanyolok és még a németek ellen is paliban voltunk, sőt jobban is játszottunk. Erre elmegy onnan Sisa Tibor, jön ez az Egervári és az akkori nagyon jó csapatból elhoz nem több, mint 4 embert

Az eredményt mindenki látta: szervezetlen játék, összeszokatlanság, bénázás, rossz passzok (minden passz a helyezkedéssel indul), béna védelem. Róluk most nem tudom, hogy nagyképűek-e, annyit tudok, hogy a tavalyi U19-s válogatott szerény volt és alázatos. Megelőlegezek Egervári szuperedzőnek egy tapsot, hogy így szétbarmolta azt a működő csapatot!
(Ha esetleg rám cáfolna és ezek után szétvernénk mindenkit, akkor elnézést kérek a megnyilvánulásomért, de jelenleg akkor is így gondolom...)