Kalap1988 írta:Szerintem te rossz meccset néztél. Védekezésben nem hibázott, támadásban pedig abszolút nem azt játszottuk, amit Alvessel, tudatosan. Puyolon nem ment el egy támadás sem(azon a pár rossz levételen kívül, ami talán kettő volt), max nem adtak annyi labdát neki. De egy oldal támadása nem egy játékoson múlik, bőven belefér Alves hiánya és Puyolnál jobban csak olyan játékos tudná pótolni, aki eredeti jobbszélső és a kezdőbe vágyna, márpedig az feldöntheti az öltöző nyugalmát. nem kell ide senki még idén, egyébként pedig Horváth Ferivel sem értettem egyet, aki 18 meg 16 évesekről beszélt, ha Puyol kiesik, biztos vagyok benne, hogy mondjuk Maxwellnek nem okozna gondot a jobb szélen játszani, nem kell ide feltétlen ifi. viszont szerencsére ez már tárgytalan, Puyol ép:) Ha már feltétlen bántani akarunk valakit egy 6-1-re megnyert meccs után, akkor Csigát lehetne, de azt javaslom ne tegyük. Egyébként szvsz Iniesta is óriásit játszott. Kezd formába jönni!
Én sem ordító hibákról beszélek, vagy ilyesmi. Intő jelekről pusztán. Ez a rossz mecset néztél duma, meg áh...

Sok karaktert bepötyögtél, de az egyetlen jogos cáfolat talán az, hogy más taktikát játszatott Guardiola. Ennek egyébként nem láttam nyomát. Néha odapasszolták Puyolnak, ő meg vissza, egyszer meg beadta. Előre játéka nagyjából ennyi volt. Védekezni meg nem kellet annyira: területeket szűkítette, egyszer-kétszer jól visszazárt, legkiemelkedőbb talán a tizenhatosról hazafejelt mentése volt. Nem gondoltam volna, hogy ez le kell szögeznem, de akkor íme: nincs semmi bajom Puyollal, nem rosszindulatból 'bántom'.

Meg nem szokta ez a posztot, és tényleg kicsit Alves mesterhez hasonlítom, és úgy jön ki a nagy különbség.
ElBartimaeus írta:
Puyol klasszis, remek játékos, akinek bár a sebessége megkopott, rutinja és rendkívül jó helyezkedése megoldja a problémát.
Ezzel egyetértek. Középső védőként így még most is kiváló, szélsőként viszont már megkopott a fénye.