Hozzászólnék az igazolások hoz végre én is:
Villa érkezése: Alapjában véve örülök neki. Egy igazi spanyol gólvágó

Rendkívül alázatos játékos. Tökéletesen bele illik majd a játékunkba! Csak: Pepnek meg kell majd találnia az egyensúlyt a támadósorban. Valószínűnek tartom ezt: Villa és Ibra mint a két ék, mögöttük pedig Messi szabad területet kapna így bejátszaná az egész pályát, ahogy idén is tette. Egyre inkább úgy néz ki, hogy Messivel valahol középen számol Pep! Ami valljuk be ugyanúgy működik (vagy még jobban) mintha szélen játszana. Ezzel nincs gondom. A másik lehetőség: A klasszikus 4-3-3 megtartása ahol Leo ismét elfoglalja a szélt, Ibrára építünk középen míg Villa bejátszaná a bal szélt. Nem kérdés hogy megoldaná a feladatot.
Ami tuti hogy ez a 3 emberke fogja elfoglalni a kezdő pozíciókat alap esetben. De ha esetleg távozik Ibra( amire valljuk be kevés az esély), akkor ugyanaz lehetne mint idén csak Villval és nem Ibrával.
Jó hogy jött tehát Villa mert így azért már elég erős a támadószekciónk, csak jó lenne ha Pep megtalálná az egyensúlyt, úgy hogy Pedro és Bojan is szerephez jusson. Ez pedig igen nehéz lesz, és hosszadalmas!
Középpálya: Most leírom úgy hogy Yaya távozás garantált: ebben az esetben Cesc érkezés alap lenne számomra. Nem lenne több gondunk ha Ini sérült. Csak az a baj, hogy Fabregas hasonlóan sérülékeny mint Ini. Bár sokat számít az orvosi stáb is, ami az Arsenálnál megkérdőéjezhető látva a sorozatos sérüléseket.
Ha marad Yaya: Így is alap nálam Cesc érkezése. Mára már én is rájötte,m hogy a középpályánk elég szűkös és egy újabb középpályás érkezésével nem merülhetnének fel gondok.
Összességben Villán kívül már csak Fabregas érkezését látom ésszerűnek. Így egy olyan jó 90 millát költhetnék mindössze ami olyan átlagosnak mondható és két zseniális játékossal bővülne a keretünk. Esztelenül nem érdemes költeni, ami eddig nem is volt jellemző a csapatra és remélem hogy ezután sem lesz!
Azt mondom tehát, hogy a VB kezdetégi még igazoljuk le Cescet és a VB után egy remek kerettel készülhetnénk a következő idényre!