2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Visszatért a Tottenhamhez, ha jól emlékszem, egyszer a Mancity ellen be is állt, azt a meccset néztem azért tudom, de nemtudom hogy máskor játszott e, csereként biztos beküldték párszor.tudomka958 írta:tud valaki róla:a galata keretében nem találom...?
tudomka958 írta:tud valaki róla:a galata keretében nem találom...?
Abban egyetértünk, hogy Giovanni esete más...korábban én is úgy gondoltam, hogy nem tudta kivárni a sorát, ezért távozott. Azóta egy kicsit megváltozott a véleményem: Ha belegondolunk tehetségét egylapon említették Messiével, Ronaldinhoéval...Rijkaard felhozta őt az első csapathoz, ahol kapott rendszeresen 5-10 perc játéklehetőséget, néha meccseket is, sőt utolsó barcás fellépésén mesterhármast szerzett...joggal érezhette úgy, hogy megalapozta helyét az első csapat keretében.d írta:Azért Dos Santos esete más a fentebb felsorolt úriemberekhez képest. Giovannira már akkor viszonylag stabil tartalékként számítottak, neki legalábbis valamilyen szerepkör az első csapatban biztosítottnak tűnt. A másik három srác pedig elég messze volt még az első csapattól akkoriban, és szembesülniük kellett azzal, hogy az utánpótlás csapat évente kitermel magából vagy 30 játékost, akik közül a nagy csapatban lehetőséghez jut évente legfeljebb kettő-három... (és bármilyen tehetség volt például Fabregas is, előtte a rangsorban volt akkor is vagy 6 másik játékos a posztján.) Ha vállon veregetjük Tourét, hogy a karrierje érdekében jól teszi, hogy elmegy, akkor legyünk kicsit megértőbbek velük is.Lionel85 írta: Ehhez képest csatlakozott a Piqué, Fabregas, Mérida vonalhoz, akik nem várták ki azt, hogy beépüljenek az első csapatba.
Dos Santos esete azért érthetetlen, mert elég rendszeres játéklehetőséget kapott már tojáshéjjal a seggén.
Abban a korosztályban, amelyben Messi, Fabregas és Piqué együtt játszottak, olyan generáció volt, ahol kevesebb jobb játékos volt már akkor is adott poszton, így nem tudom elfogadni azt, hogy azért ment el Fabregas, mert nem látta az első csapathoz vezető utat.d írta:Azért Dos Santos esete más a fentebb felsorolt úriemberekhez képest. Giovannira már akkor viszonylag stabil tartalékként számítottak, neki legalábbis valamilyen szerepkör az első csapatban biztosítottnak tűnt. A másik három srác pedig elég messze volt még az első csapattól akkoriban, és szembesülniük kellett azzal, hogy az utánpótlás csapat évente kitermel magából vagy 30 játékost, akik közül a nagy csapatban lehetőséghez jut évente legfeljebb kettő-három... (és bármilyen tehetség volt például Fabregas is, előtte a rangsorban volt akkor is vagy 6 másik játékos a posztján.) Ha vállon veregetjük Tourét, hogy a karrierje érdekében jól teszi, hogy elmegy, akkor legyünk kicsit megértőbbek velük is.
Dos Santos esete azért érthetetlen, mert elég rendszeres játéklehetőséget kapott már tojáshéjjal a seggén.
Azért Dos Santos esete más a fentebb felsorolt úriemberekhez képest. Giovannira már akkor viszonylag stabil tartalékként számítottak, neki legalábbis valamilyen szerepkör az első csapatban biztosítottnak tűnt. A másik három srác pedig elég messze volt még az első csapattól akkoriban, és szembesülniük kellett azzal, hogy az utánpótlás csapat évente kitermel magából vagy 30 játékost, akik közül a nagy csapatban lehetőséghez jut évente legfeljebb kettő-három... (és bármilyen tehetség volt például Fabregas is, előtte a rangsorban volt akkor is vagy 6 másik játékos a posztján.) Ha vállon veregetjük Tourét, hogy a karrierje érdekében jól teszi, hogy elmegy, akkor legyünk kicsit megértőbbek velük is.Lionel85 írta: Ehhez képest csatlakozott a Piqué, Fabregas, Mérida vonalhoz, akik nem várták ki azt, hogy beépüljenek az első csapatba.
Ronaldinho&Barca írta:Jonathan dos Santos, FC Barcelona.Balazs1415 írta:Ki az öccse Dos Santosnak?és hol játszik?![]()
![]()
Jonathan dos Santos, FC Barcelona.Balazs1415 írta:Ki az öccse Dos Santosnak?és hol játszik?
Uhh...Balazs1415 írta:Ki az öccse Dos Santosnak?és hol játszik?
Így van, ő nem tudta kivárni a sorát, pedig őt tartották Ronaldinho utódjának a balszélen. Ehhez képest csatlakozott a Piqué, Fabregas, Mérida vonalhoz, akik nem várták ki azt, hogy beépüljenek az első csapatba. Angliában nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de talán a törököknél már összekapja magát.menczel írta:Kár hogy nem tudott a seggén várni, emlékszem az előszezonban mikor Bojannal felkerültek hát mindenkit elhomályositott, az USA beli zsíroskenyér túra alatt lövöldözte a gólokat.
ja mert az úgy volt hogy kellett az a 8 millio euro amibe került ezért a klub önkényesen eladta. omg. ő akart elmenni a sok játéklehetőség reményében, és a klub még jó fej volt hogy kis pénzt kért érte.ronaldinho89 írta:Nem tudom én már akkor is nagyon sajnáltam és megdöbbentem hogy eladtuk. simán el lehetett volna itt és most is látszik hogy jó játékos. csiszolhattuk volna szépen. kár ...
BlauGranaGroc írta: nagyszerű játékos, jól cselez, jól passzol, ellenben iszonyat gyengén lő és csak nagyon nagyon ritkán mutat valami olyan pluszt amivel előrébb vagyunk
Bocs koma nem akrlak megsérteni vagy bármi ilyen ,de ha neked ez a véleményed akkor ugy nézzed a meccseket hogy nem értesz hozzá. Eleve Dos Santost és Ini kár összehasonlítani. Teljesen különböző játékosok teljesen különböző feladattal. Sajnálom hogy Ini nem érdemli ki azt a tiszteletet a szemedben amit igazábol érdemelneBlauGranaGroc írta:aki szélen játszik az a szélsőkre jellemző munkát végezze, adjon gólpasszt, rúgjon góltKalap1988 írta:Iniesta értéke nem mérhető a statisztikával. Ő a mezőnyjátékával, ami nem feltétlen gól vagy gólpassz, emelkedik ki, ellenben Gioval, mert ő jobbszélső és neki gólokat kellene lőnie, Gólpasszokat adnia.
aki középpályán játszik szerezzen labdát, tartsa a labdát, osztogasson
mivel mind a ketten szélen játszottak, ugyanaz volt a feladatuk
a kimagasló mezőnymunka jól hangzó dolog csak értelme nem sok, főleg egy olyan csapatban ahol minden játékos ugyanúgy tudja tartani a lasztit és tovább is tudja passzolni
1 kezemen megtudnám számolni mennyi meccset hozott nekünk Ini kiemelkedő mezőnyjátékával
nagyszerű játékos, jól cselez, jól passzol, ellenben iszonyat gyengén lő és csak nagyon nagyon ritkán mutat valami olyan pluszt amivel előrébb vagyunk
na, de mindegy nem akarok tovább offolni és flamet indítani
tudom nem igen van itt más aki egyetért velem, de tartom
szeretem Init, de kicsit túlértékeltnek tartoma a játékát
aki szélen játszik az a szélsőkre jellemző munkát végezze, adjon gólpasszt, rúgjon góltKalap1988 írta:Iniesta értéke nem mérhető a statisztikával. Ő a mezőnyjátékával, ami nem feltétlen gól vagy gólpassz, emelkedik ki, ellenben Gioval, mert ő jobbszélső és neki gólokat kellene lőnie, Gólpasszokat adnia.
Így van. Engem mindig meglep, amikor Barca-drukkerek is statokat hoznak fel Iniestával kapcsolatban. (Azt már megszoktam, hogy nem Barca-drukkerek, ezzel bizonyítják, hogy igazából falábú...Kalap1988 írta:Iniesta értéke nem mérhető a statisztikával. Ő a mezőnyjátékával, ami nem feltétlen gól vagy gólpassz, emelkedik ki,
Iniesta értéke nem mérhető a statisztikával. Ő a mezőnyjátékával, ami nem feltétlen gól vagy gólpassz, emelkedik ki, ellenben Gioval, mert ő jobbszélső és neki gólokat kellene lőnie, Gólpasszokat adnia. A mezőnyjátéka nem annyira kimagasló. Egyébként nem csak a türelmetlensége miatt, hanem a viselkedése miatt is küldtük e. Úgy viselkedett, mint Deco, vagy Ronnie. Az alapelv az edmilsoni fekete bárányok eltávolítása volt. Ebbe sajnos ő is beleértendő. Krkicnek jobb szezonja volt a 2007-08-as, mégis tudott várni, megértette és jobb volt a magaviselete is. Emlékeztek tavaly arra a képre, mikor valami Tottenhames buliban Giot elég csúnya állapotban fényképezték le (ki sem tudott szállni a kocsiból), ami miatt meg is büntették ott. Na emiatt küldtük el. Ide alázatos és normális életet élő játékosok kellenek, ebbe akkor nem fért bele. Viszont reménykedem, hogy nem csak egy fellángolás, hanem most valóban sikerült megváltoznia.BlauGranaGroc írta:türelmetlen volt igen, de leírni az első szezonja után baromság
1249percet játszott 3gól(igaz mind 1 meccsen) 4 gólpassz
összehasonlításként:
Iniesta idén 1928perc 1gól, 5 gólpassz
igen Ini sérülésekkel bajlódott, de ő egy klasszis és Gionak is az első szezonja volt. Mind a 2 szélen játszottak leginkább.
szóval nem hinném, hogy annyira ekézni kellene barcas teljesítményét a srácnak
ami azután jött neki az egyrészről más kávéház(pl. Rivaldonak sem ment máshol csak nálunk, Forlan is csak a lligaban jó, pl-ben bukta volt, stb.), másrészről nem kapott elég bizalmat sehol, Spurs kb. 5-6 meccs, Ipswich 8meccs(4gól). A Galataban most volt 10-14meccse, állítólag nem megy rosszul neki, igaz gólt még nem szerzett.
szerk:
GDS galataban
szerintem az ő balosánál jelenleg csak Messinek van jobb(kis képzavar:))
GDS top10 goals
ugyan marha mérges vagyok rá amiért nem volt türelmesebb, de nagyon bízom benne, hogy eljut arra a szintre amire képességei alapján hivatott lenne és talán visszatér hozzánk egyszer