Közeleg a visszatérés…
Not a bad view, right? pic.twitter.com/uTpLDhaxy9
— FC Barcelona (@FCBarcelona) November 7, 2025
Na akkor várjunk. Szerintem komolyan kell vennie mindenkinek az összes meccsünket ha már játszanak. És ez alól sem Messi, sem Xavi, sem senki nem lehet kivétel. Meg ha ilyen a csapat(ezen a meccsen),akkor megint mit vártunk Bojantól elől? Tegnap legalább küzdött, többet nem tehetett, még kapura lövései is voltak.Andris írta:Értetlenül állok olyan dolgok előtt, mint pl hogy Keita szakmája szerint labdarúgó, illetve hogy bármennyi pénzt is kiadtunk Adrianoért. Kapát nem adnék a kezükbe, kis költői túlzással.
Bojan esetében az a szó jut eszembe, hogy szánalmas. Persze itt nem a mai teljesen pejoratív jelentését gondolnám a szó mögé. Sokkal inkább a sajnálatot. Egyszerűen ez jut eszembe amikor látom. Kölyök fizikálisan és mentálisan is. Szó sincs itt olyanokról, hogy nem játszik eleget. Előbb fel kell nőni valahogy.
Mascheranonak nem voltak kifejezetten rossz megmozdulásai, ugyanakkor olyan átjáróház volt a középpályánk, hogy sírhatnékom volt. És nem Xavi miatt történhetett ez meg.
Affelay egészen bíztató, Maxwell is nagyjából oké, főleg úgy h mostanság kevés lehetőséget kap.
Xavi, Messi, Piqué nem vették túl komolyan, nem is vártam amúgy. A sportklubos kommentátor Milito nyakába varta az összes gólt, de szvsz max a 2. volt az övé. Ilyen sérülés után nem lehet a nyakába varrni semmit.
Abidal és Busquets meg kb 5 percre álltak be, de ennyi idő is elég volt hogy újra lenyűgözzenek az eleganciájukkal.
Szóval botrány a cseresorunk, de főleg Keita, Bojan és Adriano keserítenek el. Bojant a hugom is gond nélkül földre vinné szabályosan, a két díszmadárnak meg a fejénél már csak a játékán látszik jobban a szürkeállomány hiánya.
Tudom tudom nemillik ilyesmit írni, hát milyen Barca szurkoló vagyok én. Hát kérem olyan, aki a klubot szereti, és épp ezért bírja nehezen ha ilyen emberek viselik a címert. Szurkolnék én h menjen nekik a játék, szurkolok is, csak hát minek.
Úgyhogy ezektől a megjegyzésektől kíméljetek, ha vitába szállnátok a 'sportszakmai' tartalommal, hát rajta.
Meccsről annyit, h ha Pep nyerni akart vna akár egy hajszállal is, akkor nem küldi pályára együtt az egész kispadot. Akár ottvan Messi és Xavi, akár nem. Ennél fogva kár is beszélni az eredményről.
Kit érdekel?Messithebest írta:Csak abból a szempontból érdekel,hogy kikaptunk,hogy 28 meccs,az 28 meccs![]()
Illett volna ezt folytatni.....

Lionel85 írta:Jussanak csak fel! Nem a 3, 4, 5, 6 gólos meccsekből lehet tanulni és fejlődni, hanem ezekből a meccsekből. Mint ez és mondjuk az előző körben volt a Bilbao elleni 1-1. Megérdemlik, hogy az első osztályban szerepeljenek és izgalmasabbá tegyék a meccseket. Szerintem méltóak az első osztályra.gergo9 írta:szeressük a betist
akkora orbitális szivattyu van ellenük mindig hogy nem igaz.
maradhatnának még pár évet a másod osztályban


Nem vagyok hős.giefLove írta:
Te egy hős vagy komolyan.
Viszont miért tagadod meg a jogot tőlünk, hogy elmondjuk itt a nemtetszésünket?

Jussanak csak fel! Nem a 3, 4, 5, 6 gólos meccsekből lehet tanulni és fejlődni, hanem ezekből a meccsekből. Mint ez és mondjuk az előző körben volt a Bilbao elleni 1-1. Megérdemlik, hogy az első osztályban szerepeljenek és izgalmasabbá tegyék a meccseket. Szerintem méltóak az első osztályra.gergo9 írta:szeressük a betist
akkora orbitális szivattyu van ellenük mindig hogy nem igaz.
maradhatnának még pár évet a másod osztályban



Gála 11 lesz az Almeria ellen is az első meccsen. Kupában vérszemet kaptak, nem szabad leírni őket. De ezt Pep sokkal szebben el fogja mondani, amikor kérdezik rólasocio66 írta:ismét a gyengébb csapat jön,a deportól picit jobban tartottam volna.detabarca írta:60 perc után Depor-Almeria 2-3. Ez azt jelenti, hogy 3at kéne rúgnia a Depornak a továbbjutáshoz.Újabb meccs az Almeriával
ritka jól alakul eddig a kupa,szinte vörös szőnyeget terítenek elénk a döntőig.
ismét a gyengébb csapat jön,a deportól picit jobban tartottam volna.detabarca írta:60 perc után Depor-Almeria 2-3. Ez azt jelenti, hogy 3at kéne rúgnia a Depornak a továbbjutáshoz.Újabb meccs az Almeriával
Nem is lenne vészes de nem szeretem mikor "2 vkp" felfogású emberrel játszunk. Persze tudom Keita nem ezt a szerepkört tölti be mégis jobban örülnék egy kreatívabb játékosnak ott középen, mert általában elég unalmas meccseket játszunk ha "2 vkp" játszik középen.Lionel Kicsi Messi írta:Várható kezdő:
Pinto-Adriano,Milito,Abidal,Maxvel-Xavi, Masch, Keita-Pedro,Bojan,Afellay