azért nem ugyanaz a Busi, és a Thiago közötti szitu... mivel Busquets vkp, és a csapat stílusából adódóan azért neki volt úgymond "segítsége" hiszen a védekezést már a 3 támadó védekezik. csapatként védekeznek.... persze nem azt mondom hogy Sergi-nek könnyű volt, és figyelemre méltó teljesítménnyel és még nagyobb elegánciával játszotta ler a játékperceket, amik rá jutottak... Thiago feladata azért bonyolultabb. lévén hogy támadószellemű a csapat és sok függ a Kp játéktól... Alcantara az idén még semmiképp nem lehet alternatíva hosszútávon, 3 fronton... mert nem leszünk elegek... kell Cesc.... és majd meglátjuk a szezon vége felé, hogy mennyire jó hogy itt van...Lionel85 írta:Lehet, hogy túl merész vagyok, de én már most beépíteném Thiagót és Xavi vagy Iniesta elsőszámú cseréjévé tenném. Na jó, 3. Keita után, bár tudjuk, hogy a mali védekezőbb stílusú középpályás, mint a másik három. Egyszóval én simán bedobnám Thiagót, mint ahogy tette Pep Busquets-cel vagy Pedróval. Megvan benne a képesség. És akkor neki az lenne a legjobb fejlődés, nem kéne azon félni, hogy kell egy stabil középpályás, de ugyanakkor a fiataloknak is kéne lehetőséget adni.
Barca Igazolások
- samy85
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 879
- Csatlakozott: 2008.12.01. 18:07:58
- Tartózkodási hely: Jurassic Park

Nincs nappalom, de kárpótol ezeregy éjszaka!
"Foglalkoztat a jövőm, mivel hátralévő napjaimat ott szeretném eltölteni."
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15871
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
Barcaman14 írta: Messze még a vége, de egyelőre nagyon nem tetszik ahogy gondolkodunk az igazolások terén.
Nekem meg pont,hogy tetszik.
Nem akarjuk elodázni az igazolásokat,hanem látjuk,hogy erősíteni kell a keretet.
Fel kell vennünk a madriddal jövőre is a versenyt, márpedig akkor kell az erősítés,hiszen a keretük már most is jobb volt mint a miénk, a kezdőjük nem,de 11 emberrel nem lehet lenyomni egy 60 meccses szezont.
Thiago még nem képes arra,hogy pótolja komolyan Xavit vagy Iniestát.
Nekem is fájna érte a szívem, mert van benne potenciál bőven. De rá még nem alapozhatunk. Ahhoz az kellett volna,hogy mondjuk idén Keita játékperceinek felét ő kapja...akkor már jobban lehetne látni,hogy mi lesz belőle.
Cesc és Rossi/Sanchez jöjjön,aztán készen is vagyunk.
Jövőre meg egy középső védő érkezése válik majd prioritássá.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
- Barcaman14
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4373
- Csatlakozott: 2008.04.15. 16:40:28
- Tartózkodási hely: Debrecen
Egy ideig nem voltam net közelben, és csak most látom hogy alakulnak a dolgok.
Nem örülök. Eleve nem örültem hogy támadót akarunk igazolni, ráadásul inkább Alexis felé húzúnk, pedig szerintem ez nagy hiba lesz. Ahogy Bojant sem kéne eladni!
Thiago biztosan nem fog távozni. Azért Pep mint tudjuk nem vak, és nem is ment el az esze. Ő is tisztában vele hogy a jövő az övé.
Éppen ezért Fabregas ismét csak fölösleges ide, és én nem fogok örülni ha visszatér.
Igazoljunk egy támadót vagy egy középpályást, de nem kell mindkettő, úgy hogy minkedttő 25 felett lehet. Jeffren távozását támogatom, de Bojanét nem! Messze még a vége, de egyelőre nagyon nem tetszik ahogy gondolkodunk az igazolások terén.

Thiago biztosan nem fog távozni. Azért Pep mint tudjuk nem vak, és nem is ment el az esze. Ő is tisztában vele hogy a jövő az övé.
Éppen ezért Fabregas ismét csak fölösleges ide, és én nem fogok örülni ha visszatér.

Igazoljunk egy támadót vagy egy középpályást, de nem kell mindkettő, úgy hogy minkedttő 25 felett lehet. Jeffren távozását támogatom, de Bojanét nem! Messze még a vége, de egyelőre nagyon nem tetszik ahogy gondolkodunk az igazolások terén.

„Ez a Barça ezzel a generációval értékesebbé teszi a labdarúgást, egyedülállóbb rangot ad neki." Josep Guardiola-GRÁCIES PEP!
Fc Barcelona ***-Més Que un Club-***
- Lionel85
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7126
- Csatlakozott: 2007.08.11. 10:38:38
- Tartózkodási hely: Budapest, Pestszenterzsébet
Lehet, hogy túl merész vagyok, de én már most beépíteném Thiagót és Xavi vagy Iniesta elsőszámú cseréjévé tenném. Na jó, 3. Keita után, bár tudjuk, hogy a mali védekezőbb stílusú középpályás, mint a másik három. Egyszóval én simán bedobnám Thiagót, mint ahogy tette Pep Busquets-cel vagy Pedróval. Megvan benne a képesség. És akkor neki az lenne a legjobb fejlődés, nem kéne azon félni, hogy kell egy stabil középpályás, de ugyanakkor a fiataloknak is kéne lehetőséget adni.



- samy85
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 879
- Csatlakozott: 2008.12.01. 18:07:58
- Tartózkodási hely: Jurassic Park
Én értem a logikádat, de akkor 2-3 évig nem is kell tartani a lépést ami a fejlődési ütemet illeti csapatunknak? erősítés kell nincs idő várni a fiatalok beérésére... ezt párhuzamosan kell csinálni.. a fiatalok maradnak, fejlődnek, és majd csapatba kerülnek...Cesc "átmenet" a lassan kifelé haladok, és a még be nem érők között ha úgy tetszik... mintha Xavit, és Thiagot összegyúrnánk... na meg utána is a csapat alapja lesz Fabre....Lionel85 írta:Tisztában vagyok azzal, hogy tudom, ha Fabregas idejön, nem egy-két évre, míg Thiago megszerzi a kellő rutint és stabil tagja lesz a csapatnak. Mivel erre van esély a képességei alapján, így jelenleg nem indokolt a leigazolása, főleg nem annyiért, amennyit AW elvár. Thiago nem a jelenlegi szintjén reked meg, fejlődni fog, ezt ne felejtsük el. Csak pár év, addig (és utána sem) szerintem nem kell Fabregas.

Nincs nappalom, de kárpótol ezeregy éjszaka!
"Foglalkoztat a jövőm, mivel hátralévő napjaimat ott szeretném eltölteni."
- VargaAron
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 325
- Csatlakozott: 2008.12.04. 09:07:05
- Tartózkodási hely: Györ
Bojan alapvetően nem rossz játékos, csak nem volt formában idén. Villa is katasztrófális tavaszt produkált, ha Bojant, akkor őt is el lehetne adni ilyen alapon. Annak örülnék a legjobban, ha kölcsönbe menne valahova (Róma?) 2 évet, addig, Messi-Villa-Pedro-Alex-Affelay 5ös lenne előre (ez magával vonzza Jeffren távozását is), 2 év múlva meg ha befutott akkor visszajöhetne, és lenne egy piszok erős és egyben fiatal (Villát kivéve) támadósorunk, cserékkel együtt.
Pár napja feltettem egy kérdést, de kevés választ kaptam, pedig nagyon érdekel. Főleg az anti-Fabregas csoprthoz szól: ha nem lenne saját nevelés, akkor megérne most jelen pillantban 35-40 millió eurót a csapatnak
Igennel és nemmel lehet válaszolni 
Pár napja feltettem egy kérdést, de kevés választ kaptam, pedig nagyon érdekel. Főleg az anti-Fabregas csoprthoz szól: ha nem lenne saját nevelés, akkor megérne most jelen pillantban 35-40 millió eurót a csapatnak


-
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 228
- Csatlakozott: 2008.09.16. 15:57:42
Nem tudom elégszer szajkózni, de vhogy senki nem érti meg... és sajnálom, ha ezzel megsértettem vkit...FCB_gábor írta:Aki azt hiszi Fabre első meccstől lehozza azt amit Xavi az hlye, aki viszont tudja, hogy idő kellene majd Cesc-nek, az azt is beláthatná, hogy Thiagonak is idő kell.
Minden szezonban november-december környékén van az első komoly meccsünk, a real ellen ugye.
Addig lejátszunk 20-25meccset, amiken simán játszhatna akár végig is Thiago és Bojan is, akkor is hozzuk azokat. De játszanak csak minden 3.-5. meccsen kezdőként és a többin kapjanak 30 perceket, már bőven elég lenne ahhoz, hogy játékban legyenek és képességeikhez mérten(ami abszolút rendben van) teljesítsenek.
Felesleges szezononkénti 6-8 meccs miatt tízmilliókért igazolni cserét.
Azzal remélem tisztában van mindenki, hogy amikor jön az a pár komoly meccs, akkor nem kérdés kik fognak játszani. Amikor meg [auto_cenzúra] leszünk, nem egy Xavi/Ini-Fabre csere a 60.-80. percben fog minket kirántani a szarból.
DE... a + játékosok, akiket le akar a barca igazolni nem azért a 8-10 meccsért kell, és nem is a 60-80. percben elkövetett cseréért, hanem azért, hogy ha vmilyen oknál fogva lesérülne Xavi, Ini, Messi, Pedro, Villa... akkor legyen már egy étkézláb ember is...
Ezzel nem lebecsülve teljesen Bojan+ jeffren+Thiago+ keita érdemeit... de azért azt mindenki lássa be, hogy akármekkora tehettségek... még nem állnak készen arra, hogy olyan szintet képviseljenek, mint a Tavalyi Barca konta Inter találkozókon kellett volna!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! (Keita meg jól tolja, de nem egy vérbeli szervező középpályás:S)
És amúgy... ez a keret simán képes megnyerni a bajnokságot úgy ahogy van, de az, hogy a BL-t ismét el tudja hódítani a csapat.. ahhoz kellenek a + emberek:S
Sajnos mindennél nehezebb lesz a BL, mivel meg kell védeni..., statisztikailag jó esély lesz egy kisebb sérülésre 1-3 kulcsembernél... illetve forma hanyatlásra.
Innestől kezdve teljesen fölösleges azon vitatkozni, hogy kellenek-e, vagy sem, mert a válasz 150%-ban igen. tavaly is csak azért nem kellett, mert a sérülések pont jókor jöttek, a forma hiányt is kiküszöbölte a középpálya+Messi.
Igen is kellenek, már a triplázó év után is kellett volna Fabre...:S
Jöjjön csak, kell ide, legalább lesz pihenő is a középpályán, és mentálisan annyira nem fáradnak majd el!
Üdv: Szab
-
- Barça B
- Hozzászólások: 81
- Csatlakozott: 2011.01.19. 23:06:35
Ma volt egy cikk az fcbarcelona.com-on, miszerint 56 fellépéssel Keita lépett legtöbbször a pályára a szezonban. Oké, a játékperceket tekintve nem ő vezet, de akkoris sokat mondó adat...Sanama írta: Keita iránt érdeklődik a Milan, olasz lapértesülések szerint. Nem hiszem,hogy eladnánk, Pep egyik kedvence. Az igaz, hogy idén már jóval kevesebbet játszott,de ha eladnánk, akkor még rövidebb lenne a keret. Vagy akkor Thiago helyett ő távozna. Mondjuk ennek örülnék.
A jolly joker.
Persze. Nem akarnak meccset nyerni, logikusFCB_gábor írta:motivációSanama írta:Van, hogy még velük is csak szenved a csapat, nem is egyszer fordult elő ez idén is,de mindegy.

Van, hogy még velük is csak szenved a csapat, nem is egyszer fordult elő ez idén is,de mindegy.FCB_gábor írta:Ezzel a csapattal nem a Xavi vagy Thiago, Villa vagy Bojan kérdésen múlnak ezek a meccsek.Sanama írta:Ne haragudj,de ilyet hogy lehet mondani?
Akkor az első Real elleni meccsig nem is kell foglalkozni a ligával, azok úgy sem komoly mccsek?!Ugyanúgy 3pont jár érte...
Keita iránt érdeklődik a Milan, olasz lapértesülések szerint. Nem hiszem,hogy eladnánk, Pep egyik kedvence. Az igaz, hogy idén már jóval kevesebbet játszott,de ha eladnánk, akkor még rövidebb lenne a keret. Vagy akkor Thiago helyett ő távozna. Mondjuk ennek örülnék.
- FCB_gábor
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1014
- Csatlakozott: 2006.10.21. 14:05:55
- Tartózkodási hely: -]5200[-
Ezzel a csapattal nem a Xavi vagy Thiago, Villa vagy Bojan kérdésen múlnak ezek a meccsek.Sanama írta:Ne haragudj,de ilyet hogy lehet mondani?
Akkor az első Real elleni meccsig nem is kell foglalkozni a ligával, azok úgy sem komoly mccsek?!Ugyanúgy 3pont jár érte...

- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7462
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
Puyol, Piqué, Fontás és még bevethető itt Abidal, Mascherano, sőt Busquets is.Léfe írta:De azon tátom a szám, hogy középső védőt nem hoznak.
Minek még?

"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Ne haragudj,de ilyet hogy lehet mondani?FCB_gábor írta:Aki azt hiszi Fabre első meccstől lehozza azt amit Xavi az hlye, aki viszont tudja, hogy idő kellene majd Cesc-nek, az azt is beláthatná, hogy Thiagonak is idő kell.
Minden szezonban november-december környékén van az első komoly meccsünk, a real ellen ugye.
Akkor az első Real elleni meccsig nem is kell foglalkozni a ligával, azok úgy sem komoly mccsek?!

A Bojanos statisztika viszont amit írtál azért hálás köszönet !



A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Sanama 2011.06.11. 17:22:43-kor.
- FCB_gábor
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1014
- Csatlakozott: 2006.10.21. 14:05:55
- Tartózkodási hely: -]5200[-
Léfe írta:Fanbarca : Lehet, hogy Boján beleérzett milyen Barca játékosnak lenni, de a Barca nem érezte, hogy Ő olyan jó játékos lenne. Semmit nem látok benne, sajnos leállt a fejlődése. Még Jeffren is jobb nála. De azon tátom a szám, hogy középső védőt nem hoznak.
másik fórum írta:Bojan
27 meccsen lépett pályára: 9x kezdő, 18x csere
991 perc
6 gól
2 gólpassz
165p/g
Villa
34 meccs: 32/2
2840 perc
18 gól
5 gólpassz
158p/g
Pedro
33 meccs: 24/9
2212 perc
13 gól
7 gólpassz
170p/g
Bojan semmivel sincs statisztikailag lemaradva a többi támadónktól(Messi ugye más D), ráadásul több lehetőséggel jobb is lehetett volna, mert ő pont az a fajta akinek akkor megy igazán, ha sokat játszik...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára FCB_gábor 2011.06.11. 17:22:05-kor.

- FCB_gábor
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1014
- Csatlakozott: 2006.10.21. 14:05:55
- Tartózkodási hely: -]5200[-
Aki azt hiszi Fabre első meccstől lehozza azt amit Xavi az hlye, aki viszont tudja, hogy idő kellene majd Cesc-nek, az azt is beláthatná, hogy Thiagonak is idő kell.
Minden szezonban november-december környékén van az első komoly meccsünk, a real ellen ugye.
Addig lejátszunk 20-25meccset, amiken simán játszhatna akár végig is Thiago és Bojan is, akkor is hozzuk azokat. De játszanak csak minden 3.-5. meccsen kezdőként és a többin kapjanak 30 perceket, már bőven elég lenne ahhoz, hogy játékban legyenek és képességeikhez mérten(ami abszolút rendben van) teljesítsenek.
Felesleges szezononkénti 6-8 meccs miatt tízmilliókért igazolni cserét.
Azzal remélem tisztában van mindenki, hogy amikor jön az a pár komoly meccs, akkor nem kérdés kik fognak játszani. Amikor meg [auto_cenzúra] leszünk, nem egy Xavi/Ini-Fabre csere a 60.-80. percben fog minket kirántani a szarból.
Minden szezonban november-december környékén van az első komoly meccsünk, a real ellen ugye.
Addig lejátszunk 20-25meccset, amiken simán játszhatna akár végig is Thiago és Bojan is, akkor is hozzuk azokat. De játszanak csak minden 3.-5. meccsen kezdőként és a többin kapjanak 30 perceket, már bőven elég lenne ahhoz, hogy játékban legyenek és képességeikhez mérten(ami abszolút rendben van) teljesítsenek.
Felesleges szezononkénti 6-8 meccs miatt tízmilliókért igazolni cserét.
Azzal remélem tisztában van mindenki, hogy amikor jön az a pár komoly meccs, akkor nem kérdés kik fognak játszani. Amikor meg [auto_cenzúra] leszünk, nem egy Xavi/Ini-Fabre csere a 60.-80. percben fog minket kirántani a szarból.

-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1451
- Csatlakozott: 2005.04.11. 11:41:27
- Tartózkodási hely: Siófok
Fanbarca : Lehet, hogy Boján beleérzett milyen Barca játékosnak lenni, de a Barca nem érezte, hogy Ő olyan jó játékos lenne. Semmit nem látok benne, sajnos leállt a fejlődése. Még Jeffren is jobb nála. De azon tátom a szám, hogy középső védőt nem hoznak.
Fecó
- Lionel85
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7126
- Csatlakozott: 2007.08.11. 10:38:38
- Tartózkodási hely: Budapest, Pestszenterzsébet
Tisztában vagyok azzal, hogy tudom, ha Fabregas idejön, nem egy-két évre, míg Thiago megszerzi a kellő rutint és stabil tagja lesz a csapatnak. Mivel erre van esély a képességei alapján, így jelenleg nem indokolt a leigazolása, főleg nem annyiért, amennyit AW elvár. Thiago nem a jelenlegi szintjén reked meg, fejlődni fog, ezt ne felejtsük el. Csak pár év, addig (és utána sem) szerintem nem kell Fabregas.samy85 írta:Ugye azzal tiszában vagyunk hogy ők még (Thiago, JDS) nincsenek olyan szinten, hogy ugyanolyan eleganciával pótolják az "első embereket"... még nem kéászültek fel. Pláne 3 frontos küzdelemben... Kell Cesc És thiago tisztában van a lehetséges helyzetével a klubon belül... mégsem akar távozni. A klub sem akar túladni rajta... Legyünk reálisak ha Xavi-Ini kettős valamelyike nem játszik, v ne adj isten mindketten(bár ennek nagyon speciális esetnek kell lennie) akkor Thiago, és talán Afellay tudna ott játszani.. gondolod hogy elég lenne az ő játékuk még mostKeitát inkább hagyjuk nem tipikus irányító... ezzel kilőve a kp.... de Cesc mondjuk egy Thiago-val/ Ibi-vel kiegészülve már azért kicsit erősebb... nem félek feltétlen hogy el lesz nyomva...(TA) Pep is tisztában van a képességeivel... nem hülyék vannak Barcelonában sem... A sikerért fizetni is kell, nem csak kenényen dolgozni... Cesc erősítés talán az egyetlen olyan játékois aki plusszt hoz a klubhoz...(legalábbis a kp-ra)



- Rivaldo11
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8012
- Csatlakozott: 2006.08.22. 11:44:15
- Tartózkodási hely: Budapest
Be kell látni, h a támadó3-ast, és a Xavi-Ini kettőst nem tudjuk megfelelően rotálni. Egész egyszerűen nincs kivel. Most szerencsénk volt, elkerültek a sérülések, de nem lesz mindig így...
Fabre-Sanchez kettős azt hiszem minden felmerülő problémára megoldás lenne.
Csak jöjjenek
Fabre-Sanchez kettős azt hiszem minden felmerülő problémára megoldás lenne.
Csak jöjjenek

Rivaldo-A Legnagyobb.
Na akkor mondok egy-két új infót
Bojan: 20 éves, 26 gól az első osztályban
Soriano: 25 éves, 2 gól az első osztályban (és még mindig az "akadémián" tart, ahogy Te mondod)
(viszont részemről beledobhatná azt a fizetését a transzferbe, amit addig keresett az Ágyúsoknál, amíg itt még szerződése sem lett volna)
NEM MEHET!rivaldo23 írta:Thiago is akár mehet
És aztán Deulofeu-t (:arrow: így kell írni) is nyugodtan adjuk el, mert úgy is lesz pótlása az akadémiáról, akit szintén eladhatunk...rivaldo23 írta:Az akadémián is vannak olyan játékosok akik a fennt említett tehetségeinket pótolhatják ilyen pl Soriano és Delafeou..

Bojan: 20 éves, 26 gól az első osztályban
Soriano: 25 éves, 2 gól az első osztályban (és még mindig az "akadémián" tart, ahogy Te mondod)
csak hogy ezzel is tisztába kerüljünk: senki nem azért háborog, hogy Cesc miért jön vissza (azt hiszem azzal senkinek nincs problémája, h Fabregas katalán, ide húzza a szíve, itt vannak a barátai és a világ legjobb csapatában szeretne játszani), hanem hogy MENNYIÉRTrivaldo23 írta: Érdekes mikor Piquét visszavettük a MU-tól senki nem háborgott h ha egyszer elment miért is jön vissza.
(viszont részemről beledobhatná azt a fizetését a transzferbe, amit addig keresett az Ágyúsoknál, amíg itt még szerződése sem lett volna)
- fanbarca
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2191
- Csatlakozott: 2010.05.15. 09:11:15
- Tartózkodási hely: Szatmárnémeti
Azért ez egy kicsi felelőtlen volt. Bojan, Jeffren és Thiago is menjen? Bojan még mindig nagy tehetség, még csak 20 éves, de már beleérzett, milyen igazi Barca játékosnak lenni. Jeffren nagyon sokat nem tett, lehet, hogy neki tényleg mennie kéne. Na de Thiago?rivaldo23 írta:Szvsz Bojan, Jeffren, Thiago is akár mehet és jöjjön Cesc és AS. Az akadémián is vannak olyan játékosok akik a fennt említett tehetségeinket pótolhatják ilyen pl Soriano és Delafeou.. Xavi helyetteseként meg egyértelműen Cesct látnám szivesen a későbbiekben. Érdekes mikor Piquét visszavettük a MU-tól senki nem háborgott h ha egyszer elment miért is jön vissza. Pep meg amúgy is tudja, h kik kellenek neki, ha ő nem akarná Fabregast nem hinném h ennyi pénzt áldoznánk a megszerzésére.


Én nem vagyok benne biztos, hogy Pep szeretné annyira leigazolni Fabregast, szerintem Rosell, esetleg a játékosok szeretnék annyira csapatban látni. Én is viszonylag örülnék neki, hazakerülne, de kimondott szükségünk Thiago mellett nincsen rá. AS meg kicsit szerintem drága lenne, bár nem tudom. Ha Jeffrén megy, ő jöjjön.
més que un club
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15871
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
Piqué ha jól emlékszem 5M euroért jött vissza.rivaldo23 írta: Érdekes mikor Piquét visszavettük a MU-tól senki nem háborgott h ha egyszer elment miért is jön vissza.
Ha Cesc is ennyiért jönne,senkinek egy rossz szava nem lenne.

"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Szvsz Bojan, Jeffren, Thiago is akár mehet és jöjjön Cesc és AS. Az akadémián is vannak olyan játékosok akik a fennt említett tehetségeinket pótolhatják ilyen pl Soriano és Delafeou.. Xavi helyetteseként meg egyértelműen Cesct látnám szivesen a későbbiekben. Érdekes mikor Piquét visszavettük a MU-tól senki nem háborgott h ha egyszer elment miért is jön vissza. Pep meg amúgy is tudja, h kik kellenek neki, ha ő nem akarná Fabregast nem hinném h ennyi pénzt áldoznánk a megszerzésére.
- Barcaforever
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4021
- Csatlakozott: 2004.10.13. 19:17:18
- Tartózkodási hely: Barcelona/Budapest
A samsungsport olyan megbízható forrás, h addig töröld a hozzászólásodat, amíg a moderátorok nem bannolnak!Mivel sztem tiltólistás.
