A Barcelona hivatalos honlapján közli Alexis hétvédi, hétfői programját.
Alexis Sanchez, a Barca új igazolása tehát vasárnap fog megérkezni a katalán fővárosba, ahol ezután pózol majd a klub címere előtt, valamint találkozója lesz a klubvezetéssel az egyesület irodájában.
Hétfőn esik át az orvosi vizsgálatokon, először a barcelonai kórházban, majd a klub egészségügyi központjában. Ezután írhatja majd alá új szerződését Sandro Rosell klubelnök irodájában, valamint sor kerül az első sajtótájékoztatójára a Barcelona színeiben.
Mint újdonság érdemes elmondani, hogy Alexis nem tudja majd végrehajtani a szokásos, szurkolók előtti bemutatkozást a Camp Nou gyepén, mivel a stadion gyepszőnyegét ezekben a napokban cserélik ki és újítják föl. Így a dekázgatás értelemszerűen elmarad.
Alexis pontos programja:
Július 24. vasárnap:
-
18 óra: érkezés, majd fotózkodás az irodák előtt, a klub címerével.
Július 25. hétfő:
-
8 óra: orvosi vizsgálat Barcelona városi kórházában
-
11.30: orvosi felmérés az FC Barcelona Egészségügyi Központban
-
12.30: a szerződés aláírása
-
13.00: fotózkodás immár Rosellel a klub címere előtt
-
13.30: A játékos bemutatása a Párizs teremben, sajtótájékoztató
forrás:
hivatalos oldal:
http://www.fcbarcelona.cat/web/catala/n ... 18503.html