A Vasasba azért van ennyi szerb, mert anyagilag nem állunk fényesen, nekik meg jóval kevesebb az anyagi igényük, mint a magyar játékosoknak. Meg sajnos hiába nyerik a korosztályos csapataink a bajnokságokat, felnőtt szinten még szinte egyetlen egy játékos se tudta beverekedni magát a kezdőbe. Pedig nem egynek meglett adva a lehetőség. Talán 2 kivételt tudok mondani. Katona Máté, de ő előtte az Újpestbe volt, asszem 14-15 évesen került Angyalföldre. A másik Beliczky Gergő aki az MTK elleni mesterhármasa óta szinte semmit se tudott felmutatni. Pedig azóta is megkapja a bizalmat. Tehetséges magyar játékosokra meg nincs pénzünk, így maradnak a szerbek, akikből azért találtunk már pár jót. Az elmúlt 5-6 évben, ha bármilyen focira emlékeztető mozzanat volt Angyalföldön, azokat a szerbeknek köszönhetjük, akik sajnos azóta már máshol vannak. Persze én se az idegenlégiósok beáramlását helyeslem, minél több saját nevelésű magyar gyereket szeretnék látni a Vasasba, akik tényleg "megdöglenek" a pályán a klubért, de akkor már nem NB1-es lenne a csapat.Kash írta:Érdekes, hogy egy Magyar csapatban, mondjuk most például a Videotont vagy a Vasast, majdnem több szerb játékos van mint magyar, és ezt nem értem.
NB1 - Magyar Bajnokság
- VictorValdes19
- Az EuroBarca Utánpótlása
- Hozzászólások: 2836
- Csatlakozott: 2006.07.21. 13:09:35
- Tartózkodási hely: Szentpétervár
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára VictorValdes19 2011.07.24. 21:20:32-kor.
" Ha nem lennének zsebtolvajok, nulla lenne a nemi életem." - Woody Allen
PUNK'S NOT DEAD!
"Szinte minden bánatunk a másokkal ápolt kapcsolatainkból fakad." - Schopenhauer
"..hogy élünk, vagy elégünk, azt a hatalom mondja meg.."
PUNK'S NOT DEAD!
"Szinte minden bánatunk a másokkal ápolt kapcsolatainkból fakad." - Schopenhauer
"..hogy élünk, vagy elégünk, azt a hatalom mondja meg.."
- Barcaman14
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4373
- Csatlakozott: 2008.04.15. 16:40:28
- Tartózkodási hely: Debrecen
Tényleg nem volt egy jó meccs, jobbra számítottam. Fáradtság ide-oda a Fradinak azért ezt illett volna behúzni, főleg 9 ember ellen. A Diósgyőrnek így tökéletes a döntetlen. A játékvezetés meg értékelhetetlen...
Nem igazán vagyok képben de Tóth Bencét újabban mellőzik a Fradinál? Mert szerintem beférne.
Nem igazán vagyok képben de Tóth Bencét újabban mellőzik a Fradinál? Mert szerintem beférne.

„Ez a Barça ezzel a generációval értékesebbé teszi a labdarúgást, egyedülállóbb rangot ad neki." Josep Guardiola-GRÁCIES PEP!
Fc Barcelona ***-Més Que un Club-***
......CSAK A DIÓSGYŐR.......nehéz volt, az x megérdemelt.
Mitrovic...Messa írta:Ember nézz már szét, a mostani Vidiben hány szerb van?![]()
Mondjuk a már cserekapus Bozovic , aki amúgy montenegrói, meg a csatár Nikolic, aki már magyar.Ja, igaz. Vasziljevics, aki ma duplázott.

Vicc volt a chilei. de egyszerűen nem értem, hogy annyi helyi hül.e járkál itthon, minek még hozni egy külföldi főhül.ét közéjük...Bob_Marley írta: A játékvezetést meg egyszerűen nem értettem!
az egész magyar játékvezetés úgy rossz ahogy vagy, jönnek azzal, hogy mindenki tévedhet, meg benne vagy játékban, de könyörgöm... minden fordulóban ?

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Robcsyy 2011.07.24. 20:23:26-kor.
Before you laugh at kids who believe in Santa, remember there are grown men who believe that Cristiano Ronaldo is a better footballer than Lionel Messi.
- Messa
- Az EuroBarca Utánpótlása
- Hozzászólások: 4238
- Csatlakozott: 2007.10.20. 20:59:24
- Tartózkodási hely: Aba/Székesfehérvár
Videoton 4-0 Paks
Jó meccs volt, sokkal simább volt, mint vártam. A Paks a második félidőben alig-alig lépte át a felezővonalat, és ha kicsit több szerencsénk van, lehetett volna ez akár több is. Jó meccs volt, Nikolicnál jobb cserecsatárt pedig elképzelni is nehéz.
Bemutatkozott Evandro is, a MU nevelésű csatár, 10 percet kapott, ebből már lejött, hogy nagyon technikás játékos. Reméljük nem csak epizodista lesz.
Érdekesség, 75 perc játék után az ultrák szektora fogta magát és kivonult, kifeszítettünk egy nagy transzparenst, tiltakozva az új törvény ellen, amin az állt, hogy Bűnözők a szurkolók ellen!
A biztonságiak ahogy ezt meglátták, egyből rohantak oda, és vágták, tépték le a drapit, kishíján verekedés lett a dologból...
Mondjuk a már cserekapus Bozovic , aki amúgy montenegrói, meg a csatár Nikolic, aki már magyar.
Ja, igaz. Vasziljevics, aki ma duplázott. 
Szerk.: Mitrovic... Jogos.
Jó meccs volt, sokkal simább volt, mint vártam. A Paks a második félidőben alig-alig lépte át a felezővonalat, és ha kicsit több szerencsénk van, lehetett volna ez akár több is. Jó meccs volt, Nikolicnál jobb cserecsatárt pedig elképzelni is nehéz.

Érdekesség, 75 perc játék után az ultrák szektora fogta magát és kivonult, kifeszítettünk egy nagy transzparenst, tiltakozva az új törvény ellen, amin az állt, hogy Bűnözők a szurkolók ellen!
A biztonságiak ahogy ezt meglátták, egyből rohantak oda, és vágták, tépték le a drapit, kishíján verekedés lett a dologból...
Ember nézz már szét, a mostani Vidiben hány szerb van?Kash írta:Érdekes, hogy egy Magyar csapatban, mondjuk most például a Videotont vagy a Vasast, majdnem több szerb játékos van mint magyar, és ezt nem értem. A magyar tehetségkutatók nem olyan rosszak, hogy ne tudjanak egy rendes magyar focistát keriteni vagy segiteni a feljutáshoz, televan Nemanjával meg Stankoviccsal.

Mondjuk a már cserekapus Bozovic , aki amúgy montenegrói, meg a csatár Nikolic, aki már magyar.

Szerk.: Mitrovic... Jogos.

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Messa 2011.07.24. 20:31:18-kor.
Sóstó mellett van egy mocsár, kikapott a Zseljeznicsar. Az eredmény reális, így járt most a Real is... Real Madrid Videoton 0-1 1985.05.22
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Kicsit nehéz megint összegezni....
1:0 otthon simán le kell csorgatni a meccset, erre a nagy semmiből egy szabadrúgás....Ranilovic elmúlt 3 meccsen 3 hiba, és mindegyiknek súlyos következményei voltak!Sajnos a végén már hiába támadott a csapat, végül is a DVTK nagyon lelkesen játszott, s így 1 pontot megérdemeltek!
A játékvezetést meg egyszerűen nem értettem!Abdoumah-t 3szor ki lehetett volna még plusszba szórni, Oláh kilép utolsó emberként tiszta piros, de csak sárga, majd rá 2 percre hátulról becsúszik,s csak szabad, majd kezezés...!
Érdekes leshelyzet befújás, talán tavaly egy Honvéd-Újpest meccset vezetett még a chilei spori, s az is "botrányos" lett!
Grat a Diósgyőrnek, de ezt nekünk mint egy falat kenyér kellett volna!

- Kash
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1960
- Csatlakozott: 2011.06.28. 13:23:33
- Tartózkodási hely: Dél-kelet
Érdekes, hogy egy Magyar csapatban, mondjuk most például a Videotont vagy a Vasast, majdnem több szerb játékos van mint magyar, és ezt nem értem. A magyar tehetségkutatók nem olyan rosszak, hogy ne tudjanak egy rendes magyar focistát keriteni vagy segiteni a feljutáshoz, televan Nemanjával meg Stankoviccsal.

- L.Messi 10
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2372
- Csatlakozott: 2010.07.03. 22:08:22
- Tartózkodási hely: Kaposvár
Ki ez a bíró??? Atya Úr Isten... Szánalmas...

- L.Messi 10
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2372
- Csatlakozott: 2010.07.03. 22:08:22
- Tartózkodási hely: Kaposvár
Firefox írta:Vezet a Fradi Abdi góljával!

Úgy látszik még Lisztes is képes szép dolgokra.

Vezet a Fradi Abdi góljával! 

Gracias Pep Guardiola! Visca el Barcaaaaa!!!
Fuc*k off Madrid!
Fuc*k off Madrid!
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Az a helyzet, hogy szerintem nem lesz túl nagy iram, lehet lesznek izgalmak, de a Fradi gyakorlatilag 2 napja van itthon!A Diósgyőr meg fekete ló, de otthon nem is lehet más elvárás mint elverni őket!Szerintem a DVTK se fog annyit kockáztatni, mert mégiscsak a Fradi pálya, s az Üllői nem egyszerű nyomniBarcaman14 írta:Leülök megnézni egy ígéretesnek tűnő magyar bajnokit. Fradi-DVTK! Remélem jó meccs lesz, számomra mindegy ki nyer. A Diósgyőr az első forduló alapján nagyon egyben van, kíváncsi vagyok ezúttal mire mennek. Ha más nem már a hangulatért érdemes lesz megnézni!![]()
Közben a Vidi egy 4-es gurított a Paksnak.

szerk. Lisztes 70 évesen is tud labdát osztani

- Barcaman14
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4373
- Csatlakozott: 2008.04.15. 16:40:28
- Tartózkodási hely: Debrecen
Leülök megnézni egy ígéretesnek tűnő magyar bajnokit. Fradi-DVTK! Remélem jó meccs lesz, számomra mindegy ki nyer. A Diósgyőr az első forduló alapján nagyon egyben van, kíváncsi vagyok ezúttal mire mennek. Ha más nem már a hangulatért érdemes lesz megnézni!
Közben a Vidi egy 4-es gurított a Paksnak.

Közben a Vidi egy 4-es gurított a Paksnak.

„Ez a Barça ezzel a generációval értékesebbé teszi a labdarúgást, egyedülállóbb rangot ad neki." Josep Guardiola-GRÁCIES PEP!
Fc Barcelona ***-Més Que un Club-***
Kemény dió? Sztem nagyon egyértelműen esélyesek a skótok. Hatlmas meglepetés lenne számomra a Paks továbbjutása, de azért szorítok nekik.L.Messi 10 írta:Rangers-Hearts 1-1, ne legyen igazam, de kemény dió lesz ez a Paksnak.
Még visszatérve a Vidi-Sturmra: Nem akarok paraszt lenni, de én megmondtam. Rá lehet fogni, h pechünk volt, meg minden, de azért az ti sem gondolhatjátok, h a magyar csapatok és a válogatott vergődését még mindig erre lehet fogni.

Ez mondjuk valóban dicséretes. Nem követem annyira a magyar focit, de néha ide benézek. És mikor meccsekről, játékosokról van szó, magyar nevet nem nagyon látok, csak sok szerb, afrikai stb. szemetet. Most komolyon az fog jót tenni a magyar focinak, ha az nb1-et külföldi selejttel töltik fel? Vagy mi a szándékuk ezzel?Bob_Marley írta: Ráadásul nem szerb, nem kongói nem eszkimó játékosokkal érték el a sikereket, hanem hazai játékosokkal, akik közül nem egy máshol nem kellett.....
- L.Messi 10
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2372
- Csatlakozott: 2010.07.03. 22:08:22
- Tartózkodási hely: Kaposvár
Rangers-Hearts 1-1, ne legyen igazam, de kemény dió lesz ez a Paksnak.

- Barcaman1993
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3886
- Csatlakozott: 2010.03.02. 14:41:07
Nem kell félni ettől a Heartstől egyáltalán. Kb. ugyan az vonatkozik rájuk, mint a Sturm Grazra. Magasabban van jegyezve, mint a Paks, de sztem semmivel nem különb egy csapat. A skótok közül pedig csak a Celtic és a Rangers ér el manapság olyan eredményeket, amitől tartanunk kéne. A többi csapat viszont harmatgyenge zéró eredménnyel. Jó pár éve talán a Fradi játszott ezekkel a skótokkal az UEFA kupában. Akkor ha jól emlékszem idegenben nyert a Fradi 1-0-ra. Sztem ebben a párharcban is bőven benne van a továbbjutás. A többi magyar csapatot meg nagyon sajnálom. A Vidi már ki lett tárgyalva, ezt hagyjuk is. A Kecskemét és a Fradi viszont egy náluk szerényebb képességű csapat ellen esett ki. A Fradi meccseit nem láttam, de Petúr András kommentárjából a Fradi jobb volt az ellenfelénél, csak hát sikerült 87. és 119. percben gólt kapni... A Kecskemét meg maga a teljes csalódás. Én a Kecskemétet nem tartom EL csoportkörös erősségű csapatnak, de amit az Aktobe ellen produkáltak az siralmas volt. A 2. meccset nem láttam, de az elsőt sikerült megnézni. A Kecskemétnek minimumcsababarca írta:Paks a Hearts-el játszik?mert az nem lesz egy egyszerű menet... bár már amit eddig elértek,az is nagyon dícséretes!

Hát sztem meg semmi szép nem volt ebben a teljesítményben. A számukra legelső fordulóban úgy estek ki, hogy az ellenfél még náluk is szerényebb erőt képviselt.BarcasKrisz írta:A Kecskemétnek gratulálok a helytállásért, bár az első meccset simán eldönthették volna otthon. Azért így, kupaújoncként, ez nem rossz.
Rammalets-Foncho, Gensana, Grácia-Vergés, Garay- Kubala, Kocsis, Evaristo, Luiz Suárez, Czibor
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15883
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
ezen röhögök már perceke ótaBob_Marley írta: Ráadásul nem szerb, nem kongói nem eszkimó játékosokkal érték el a sikereket, hanem hazai játékosokkal, akik közül nem egy máshol nem kellett.....

az kemény lenne,megnéznék egy eszkimó válogatottat

Mondjuk ha valaha valahol lesz profi eszkimó focista, az a mi országunkban lesz

Paks a Hearts-el játszik?mert az nem lesz egy egyszerű menet... bár már amit eddig elértek,az is nagyon dícséretes!
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
- Barcaman14
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4373
- Csatlakozott: 2008.04.15. 16:40:28
- Tartózkodási hely: Debrecen
Kicsit én is kommentálnám a magyar csapatok szereplését:
Először is a Vidi. Sajnálom hogy kiestek, de ilyen kapott gólokkal nehéz továbbjutni nemzetközi porondon, és az idegenbeli 2-0 sok volt.
A 3-2-es félidő azért nem volt rossz. Tetszetősen játszottunk helyenként, de az a 2 bekapott gól...
Összességében bőven egy súlycsoportban voltunk velük, sőt. Ha kicsit összeszedettebb a védelem, lehet hogy máshogy alakul.
Ez a Sturm egyáltalán nem egy erős csapat. Legalábbis amit mutattak, az nem erre utal. Nem tudom, lehet hogy picit kényelmesen jöttek ide, mondván 2-0-val zsebben a továbbjutás, és ezért nem nagyon erőltették a játékot, mindenesetre elég harmatos amit mutattak. Nem lepődnék meg ha nem jutnának el a csoportkörig!
Egyébként a szélső a Vidiben, Nagy Dániel, ügyes, jó benyomást tett rám.
Valaki írta hogy Gosztonyinak nem sok esze van a játékhoz, és ebben van valami. Eléggé halott volt az ő oldala.
Ami még hiba volt, nem értem hogy miért nem cserélt be hamarabb egy támadót Sousa?!
EL csapatok: Először is eléggé idegesítő hogy egyik meccset sem tudtam követni!
Aztán nem értem a Fradi hogy eshetett ki?! Ugyan mélyreható véleménnyel nem rendelkezem egyik meccsről sem, de a 2 meccs alapján szinte mindenkitől azt lehet hallani hogy jobb volt az FTC, és jobb csaapt mint a norvég.
Meg is volt az 1-0-ás vezetés idegenben is, nos erről arra következtetek hogy magukra vethetnek hogy elszúrták a továbbjutást. Ezzel együtt sajnálom, mert meg voltam győződve hogy sokáig eljutnak.
A Paks előtt le a kalappal! Nem kis meglepetést okoztak azt hiszem mindenkinek. A 4 csapat közül ők voltak papíron a legesélytelenebbek, és pont ezért juthattak tovább. Veszítenivalójuk nem volt, kimentek játszottak, ott vannak a következő körben. Egy Hearts elleni továbbjutás már álomszerű lenne, de ki tudja?! Hajrá! (ja és remélem hajlandóak lesznek közvetíteni...
)
A Kecskemétről nem tudok túl sok mindent mondani. Az Aktobe megérdemelten jutott tovább a leírtak alapján.
Először is a Vidi. Sajnálom hogy kiestek, de ilyen kapott gólokkal nehéz továbbjutni nemzetközi porondon, és az idegenbeli 2-0 sok volt.
A 3-2-es félidő azért nem volt rossz. Tetszetősen játszottunk helyenként, de az a 2 bekapott gól...

Ez a Sturm egyáltalán nem egy erős csapat. Legalábbis amit mutattak, az nem erre utal. Nem tudom, lehet hogy picit kényelmesen jöttek ide, mondván 2-0-val zsebben a továbbjutás, és ezért nem nagyon erőltették a játékot, mindenesetre elég harmatos amit mutattak. Nem lepődnék meg ha nem jutnának el a csoportkörig!
Egyébként a szélső a Vidiben, Nagy Dániel, ügyes, jó benyomást tett rám.

Valaki írta hogy Gosztonyinak nem sok esze van a játékhoz, és ebben van valami. Eléggé halott volt az ő oldala.
Ami még hiba volt, nem értem hogy miért nem cserélt be hamarabb egy támadót Sousa?!
EL csapatok: Először is eléggé idegesítő hogy egyik meccset sem tudtam követni!

Meg is volt az 1-0-ás vezetés idegenben is, nos erről arra következtetek hogy magukra vethetnek hogy elszúrták a továbbjutást. Ezzel együtt sajnálom, mert meg voltam győződve hogy sokáig eljutnak.
A Paks előtt le a kalappal! Nem kis meglepetést okoztak azt hiszem mindenkinek. A 4 csapat közül ők voltak papíron a legesélytelenebbek, és pont ezért juthattak tovább. Veszítenivalójuk nem volt, kimentek játszottak, ott vannak a következő körben. Egy Hearts elleni továbbjutás már álomszerű lenne, de ki tudja?! Hajrá! (ja és remélem hajlandóak lesznek közvetíteni...

A Kecskemétről nem tudok túl sok mindent mondani. Az Aktobe megérdemelten jutott tovább a leírtak alapján.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Barcaman14 2011.07.23. 14:24:37-kor.

„Ez a Barça ezzel a generációval értékesebbé teszi a labdarúgást, egyedülállóbb rangot ad neki." Josep Guardiola-GRÁCIES PEP!
Fc Barcelona ***-Més Que un Club-***
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Na akkor szép sorjában:
A Paksnak hatalmas gratuláció jár, szisztematikus munkával idáig jutottak, s még ha van is bőven feladat ahhoz, hogy bejussanak a csoportkörbe, de ők maradtak egyedül
Ráadásul nem szerb, nem kongói nem eszkimó játékosokkal érték el a sikereket, hanem hazai játékosokkal, akik közül nem egy máshol nem kellett.....
Kecsó sajnos a hazai meccsét rontotta el, s véleményem szerint erősebb csapat mint az ellenfele volt, de ilyen a foci, kell még egy kis rutin, s Sivics mester jó munkát végez ott évek óta!
Na és akkor a Fradi....
1:0-nál ember nem gondolta volna, hogy innen "sikerül a bravúr", s kiesünk!
Én nem hibáztatom Pruknert, igaz főleg az első meccs alapján meg kellett volna legyen a továbbjutás, de így is nagyon mélyről jöttünk fel évek alatt, s inkább a szépen kell felfogni!
Csalódás a kiesés de tovább kell menni az úton, lesz ez még jobb is
A trollkodáshoz én már nem fűzök hozzá túl sokat, azért az finoman megjegyezném, hogy minden tiszteletem a DVSC-é, s én is ahogy az egész ország bizakodott a minél jobb szereplésben a nemzetközi kupában, s még ha nem is szereztek pontot, voltak nagyon szép helytállások, de ne felejtsük el azt a bizonyos 2001-es évet, amikor ha nem úgy alakul, s a helyezésüknek megfelelően kiesnek lehet teljesen máshogy alakul minden, s nem bajnoki címekről BL-ről, EL-ről beszélnénk, hanem sikerül-e feljutni.....Úgyhogy némi respektet várnék tőlük más csapatok irányába

- BarcasKrisz
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 376
- Csatlakozott: 2006.05.07. 22:46:31
Gratulálok a Paksnak, remélem, bejutnak a csoportkörbe és elcsempül a magyar "nagycsapatok" vezetőinek a szája...
Fradista vagyok, SZÉGYEN volt ez a második gól... Marko már a második meccsen hibázik súlyosat, ezúttal "kijött a rokonok elé" és ezzel el is intézte a csapat nemzetközi szereplését, pedig a Fradiban is simán benne volt a csoportkör... a Vidit már nem is említem, a grazi meccset láttam, hát azok a gólok is megérnének egy oktatófilmet, "Hogyan ne" címmel. A Kecskemétnek gratulálok a helytállásért, bár az első meccset simán eldönthették volna otthon. Azért így, kupaújoncként, ez nem rossz.
Összességében volt kettő "csoportkör-sanszos" csapatunk, a vége - hajszálon ugyan de - bukta. Már megint nélkülünk kezdődik el a kupaszezon...

" A hazád nélkül, senki sem vagy
Nincs már helyed, nincs életed,
Jöttment lett a bélyeged..."
/Ismerős Arcok/
http://www.ismerosarcok.hu
Nincs már helyed, nincs életed,
Jöttment lett a bélyeged..."
/Ismerős Arcok/
http://www.ismerosarcok.hu
- Kash
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1960
- Csatlakozott: 2011.06.28. 13:23:33
- Tartózkodási hely: Dél-kelet
Érdekes hogy barca honlapon Nb1-es magyar bajnokságról beszélgetünk, de ha már igy történt, gratulálok a Vidinek azért, hogy megverte a Graz-ot 3-2 re, attól függetlenül, hogy összesitésben kiesett.

- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15883
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
d írta:Azért közben nagy gratula a Paksnak is, számomra kiemelten szimpatikus, hogy kifejezetten hazai játékosokból építkeznek.
Jaja,megsüvegelendő

Főleg annak fényében,amit alább is leírtam...nekem ez örökre megmarad,hogy ott voltunk nb3-an velük még 5-6 éve

"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Azért közben nagy gratula a Paksnak, számomra kiemelten szimpatikus, hogy kifejezetten hazai játékosokból építkeznek.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára d 2011.07.21. 23:37:12-kor.
-
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2638
- Csatlakozott: 2007.12.11. 12:29:11
- Tartózkodási hely: Magyarország,Pest megye
Mondjuk borzasztó dühítő lehet egy átlag fradista számára és abszolút igaztalan, hazug, hogy szinte csak ezzel tudnak előjönni a fradisták kapcsán. És persze mindenképp megbélyegző, amit akár rasszizmusnak is tekinthetnénk, ha egy rasszról és nem egy csoportól lenne szó.barca99 írta:Ezt nem értem. Hogy függ össze a rasszista megnyilvánulás és az, hogy a norvégok rasszistának tartják a Fradi-drukkereket? Ez max. rágalmazás.ozsimiki írta:Ha már azért euro 10ezreket,vagy 100ezreket fizettek bizonyos csapatok (jogosan),mert huhogtak pár fekete bőrűre, akkor az ilyenért is járhatna rengeteg 0 az 1es után...