d írta:Azért én nem jelenteném ki egyértelműen, hogy teljesen jól elvoltunk a középpályán minőségi csere nélkül. Hiányzott valaki, amikor Iniesta fél évre kidőlt, vagy amikor Xavinak meccsek sorozatait kellett lejátszania sérüléssel bajlódva. Fabregas nem nélkülözhetetlen persze, de hogy ilyen szituációkban nélkülözhetetlen, az szerintem kétségtelen.
Hogy a Barca-neveltsége közre játszik a megszerzésében ez valóban így van. De ennek vannak jól megfontolt okai is. Fabregas könnyen beilleszkedne, személyes szinten is, hisz neki ez hazai közeg, rengeteg ismerőssel és taktikailag is, mert bár igen korán elment, az alapjai hasonlóak, mint csapattársainak és a spanyol válogatottból is némi összeszokottságot hoz. Ezek szakmai okok. Illetve még egy szakmai okot, illetve inkább marketing okot tudok mondani: Fabregas talán a legnépszerűbb Barca-nevelésű játékos. A marketing szempontok lehet önmagukban semmissé teszik az esetleges kialkudott árával kapcsolatos fenntartásokat.
Hogy emellett vannak-e érzelmi okok? Szerintem ilyen nagy pénzeknél nem nagyon. Vajon David Villa a Barcába igazolt-e volna, ha nem mutatta volna meg a spanyol válogatottban, hogy mind személyében, mind játéktudásában és stílusában könnyen be tud illeszkedni? Nem biztos. Lehet Fabregasnál is annyi az érzelmi ok, mint a csatár esetében volt.
Bár ez már eléggé offtopic lett, bocs!
Plusz szakmai ok: [auto_cenzúra] jó focista, ez egyik legjobb irányító, gólérzékeny, sztem a sérülései száma is redukálódna nálunk: a liga nem olyan durva és amúgy is szerencsénk van a sérülésekkel, kevésnek mondható.
Thiagot nem féltem, bejátssza ő magát, nem vagyok benne biztos, ha jönne Cesc, és Thiago ilyen ütembe fejlődne, egyszer csak nem Xavi kerülne a kispadra. 1-2 éven belül mondjuk.
Anno Xavit is egy hajszál választotta el a Milantól, kevés lehetőséget kapott nálunk, nem beszélve a két nullával több fizujáról, mégis itt maradt és a világ legjobbja lett a posztján, még ha nem is a huszas évei elején. Ne bántsunk azért saját nevelést, mert az utolsókig itt akar maradni, vagy mert vissza akar igazolni...nem véletlen.