Kicsit az eddigi igazolások teljesítményéről:
1. Fabregas: a csapat egyik legjobbjává lépett elő. Látszik, hogy itt nevelkedett, emiatt nagyon érzi a passzjátékot. Messi talán senkivel se tudott ilyen jól eljátszadozni, mint vele. Azonban az angol suliból jön a céltudatosság, az előretörés. Nagyon nagy erősségünk lehet. A 2 megnyert kupában is fontos szerepe volt, ebben a győzelemben is. Nagy vételnek tűnik.
2. Sanchez: vele is elégedettek lehetünk. A tehetsége evidens, a sebessége remek, a küzdése fantasztikus. Tmadóhoz képest nagyon sok labdát szerez, nagyon harcos. Jelenleg jobb formában van,mint Pedro. Van még mit javulnia, elsősorban a passzok gyorsaságában. Amikor megkapja a labdát, akkor gyakran meg kell álljon nézelődni, de ez érthető, hiszen még nem szokhatta meg a többieket. Újabb hiba, ami az összeszokottság számlájára írható az, hogy gyakran lesre fut, nem tudja még mikor kell indulni. Tulajdonképpen minden eddigi hibája eltűnik, ha összeszokik a többiekkel. Ő is nagy erősítés lehet.
3. Thiago: A Real ellen még kevés volt. Akkor látszott, hogy ahhoz a szinthez az ő felkészültsége, fizikuma még nem elég. A Villarreal ellen megnyugtatott mindenkit, hogy a Real az egyetlen csapat a ligában, aki ellen kevés. Remélem sok lehetőséget kap. Ő is nagyon biztató, egyértelmű, hgy fejlődnie kell, de nem is várta senki, hogy a Real ellen bizonyítson, a VIllarreal ellen így játszani viszont nagyon dicséretes.
4. Fontas: Sajnos eddig nem kapott lehetőéget komoly meccsen, de ez leginkább a kemény meccseknek volt betudható. Egy védőt nagy kockázat rangadón játszatni, ameddig új a csapatnál. Egy fiatal védőnek nagyon tönkreteheti az önbizalmát egy hiba egy fontos meccsen, nem érdemes kockáztatni. Fog ő kapni lehetőséget, de sajnos a nagyon kemény szezon eleje miatt még nem. Játszunk mostanában a Sociedad,Milan,Osasuna,Vale,Atletico,Bate,Gijon,Racing és Plzen ellen.
A Milan,Vale és Atletico meccsek még túl kemények neki. A Sociedad,Osasuna,Gijon ellen talán játszhat ezt Pep kell eldöntse. Mivel a Sociedad védelme nem túl erős, sztem ott játszhatna, ellenben a Plzen,Bate és Racing ellen simán pályára lehet küldeni. Remélem Pep is így gondolkodik. Ha óvatosan építi be Fontast, akkor szezon közepére lehet még egy nagyon jó középső védőnk.
Végül a 3-4-3-as taktikáról: meglepően jól működött. 3 támadó kp+Messi a szokásosnál vmivel visszavontabb szerepben, záporoztak a "gyilkos-passzok", amik a Villarreal védelmét az őrületbe kergették. Csak a 40. perc környékéig bírták idegekkel ezt a nyomást, utána összeomlottak. Érdemes lehet ezt máskor is kipróbálni. Természetesen nem a legkeményebb meccseken(pl Real), de olyan csapatok ellen, mint a Vale,Villarreal,Atletico, amelyek a rövidpasszos játkra építenek, nagyon hatékony lehet. A túlzsúfolt kp-nak köszönhetően a Villarreal képtelen volt a saját játékát játszani.