Nem is értem,hogy lehetettek ekkora csírák

én mindvégig minta gyerek voltam
nah kicsit komolyabban, első igazgatóimat általánosban kaptam (elsőt és utolsót akkoriban), azt is csoportosan 5öd magammal, bár nem éreztem jogosnak, csak annyi történt,hogy foci után öltözőben voltunk, és egy társunk vmi kretén elgondolás miatt belevizelt egy másiknak a dezodorába (igen abba

). Amikor ez kiderült, mi is kaptuk az áldást vele együtt, pedig minket is meglepett.
Általánosban még nem volt különösebb gondom a tanárokkal, középiskolában már volt jó pár olyan aki utazott rám,és kölcsönösen tiszteltük egymás felmenőit. VISZONT, annak ellenére,h biztos voltam benne,h nem az én hibám

sosem jutottam odáig,hogy ilyen szinten elküldjem őket a halál nemesebbik felére.
egyszerűen annyiból állt a dolog,hogy látszott rajtam, nem igen hat meg,ha megint kihív felelni,és megint nem tudom, fontos írásbelikre összekaptam magam,meg a puskám,és beválasztottam egy értelmesebb padpartnert, és kész is voltunk. Voltak nagyon lúzer tanárok,akik egy kicsit tiszteletet sem tudtak kieszközölni senkitől sem, őket meg sajnálatból nem kezdtem ki.
2. igazgatóimat középsuliban kaptam, ill 5.éven már technikumban. Vendéglátói cucc, tankonyha meg minden, elsőéves voltam (5.osztály) és berendeltek engem is a legtöbb osztálytársammal együtt segédkezni a 2.évesek vizsgájánál. (mosogatás többnyire). Mi meg fellelkesülve,hogy ránk gondoltak

, előtte whiskeyztüznk úgy 1-2órát, majd mentünk mosogatni. Haverom Shoma (ismeritek páran fórumtaliról) bekajált mindent,ami még volt a tányérokon, énekelgettünk ,stb, közben pár méterrel odébb a vizsgaelnök meg stábja értékelte a kész kajákat

:D
ez még nem is lett volna nagy baj,de amikor az egyik 2.as mondta,h megkóstolhatjuk a kaját (jó kis pörkölt volt), akkor én is,de főleg Shoma

meg többiek, úgy kóstoltuk meg,hogy maradt benne kb fél tányérra való, ami elég kevés volt. Szegényt szerencsére nem buktatták meg, minket meg elhajtottak onnan,másnap természetesen igazgatói. Pedig az a hüle gyerek nem állított le minket,h ne együnk többet.
rá 1 hónapra szakot váltottam inkább, nem az én világom a vendéglátás
még több apró stikli volt, de a mi generációnkból max 1 vagy 2 olyan akadt,aki odáig ment,hogy nyíltan szidta a tanárt, meg lehetett anno okosba is oldani,h felmenjen nála a pumpa,nem ilyen retardált eszközökkel

bocs shittu :X
szerk: fősuliról még nem is írtam,de ott lazábban fogták fel, legalábbis szerintem. volt,hogy kiküldtek minket is óráról, de volt,hogy közben csócsoztunk és a tanár beállt 2gólig, majd ment vissza tanítani a MI osztályunkat, ZH-nál meg nem szólt semmit, meg kellett írni,és kész. Persze az nem Egyetem, ahhoz nem volt szerencsém,nem is lesz szerencsére. X: