daffy írta:a 120as pulzus nem kardió,illetve edzés után ne kardiózz 40 perceket.
az aerob a max 130-140es pulzust jelenti,ez legalább fél óra,de inkább 50-60 perc egyhuzamban,egyenletes monoton tempóban
a kardió az magasabb pulzuson mozog,azt 20-30 percet kéne. az bont
izmot,ha nem figyelsz,az aerob nem.

. Ez igy van, de, hogy egy kicsit jobban megertse mindenki a kardio es az aerob kozotti kulombseget es ezek szervezetunkre gyakorolt hatasait, engedjetek meg egy nekem egy rovidke eszmefuttatast:
A kardió edzések élettani előnyeit napjainkra már senki nem kérdőjelezi meg. E mozgásforma térnyerését és széleskörű alkalmazását mi sem szemlélteti jobban, mint a fitness és wellness termek kardiógép parkjainak elmúlt években tapasztalható gyökeres átalakulása.
Vérkeringést serkentő hatásának köszönhetően csökken a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának veszélye, javul a keringés, a tápanyag felhasználás, vitalitás, a már kialakult túlsúly leadása, derék- vagy csípővonalunk körül kígyózó zsírpárnáink száműzésében pedig, alapvető jelentőségű! A kérdés így nem az, hogy szükséges-e, hanem, hogy mikor, mennyi és milyen intenzitás mellett segítheti leginkább zsírraktáraink leépítését és egészségünk megőrzését!
Mindenekelőtt egy kis „zsírégető-alapismeretek"!
Zsírpárnáink eltűntetése két alapvető lépésben történik. Az első lépés a mobilizációi azaz a triglicerideknek a raktárakból, vagyis zsírsejtekből történő felszabadulása. A felszabadult trigliceridek szabad zsírsavak és glicerol formájában kerülnek a véráramba, hogy felhasználásra kerülhessenek. A második lépés ugyanis a felhasználás, a zsírsavak energianyerés céljából történő elégetése, azaz a zsírsavak oxidációja.
Ahogy a nevében is benne van e folyamat egy oxidációs folyamat, oxigén jelenlétében zajlik. Amiért mindez fontos az az intenzitási szint. A kardió-edzések intenzitási szintje alapjaiban határozza meg szervezetünk arra adott reakcióit. A felhasznált szubsztrátok formája (zsír. szénhidrát) és mennyisége alapvetően ezen intenzitás szintjétől függ.
Aerob vs. Anaerob
Alacsonyabb intenzitás mellett, az aerob jelegű munkavégzés dominál, lévén az oxigén felvevő képesség nem korlátozza az aerob anyagcsere-utakat, azaz a szervezet oxigén felvevő képessége lépést tud tartani a mozgás energiaigényének megfelelő oxigén-szükséglettel. Alacsony intenzitású edzés közben biztosítani tudjuk a sejt szintű oxigénszükséglet kielégítését. Így szervezetünk képes az oxigén-dependens energia-útakat használni, azaz a zsírsav-oxidációt és az aerob glikolizist.
Ahogy azonban növekszik a mozgás intenzitása, az oxigénfelvevő képesség egyre kevésbé képes azzal lépést tartani és előtérbe kerülnek az un. anaerob energia-termelés folyamatai.
Az anaerob körülmények közt pedig a szénhidrátok vállnak elsődleges energia-forrásunkká. Ahogy növekszik tehát a mozgás intenzitása úgy növekszik a felhasznált szénhidrátok aránya és csökken a felhasznált zsír aránya.
A szénhidrát és különösen az izomglikogén jelentőségét a maximális oxigén felvétel 65-70 %-a mellett végzett fizikai megterhelés közben, jól mutatja az a tanulmány melyet olyan betegeken végeztek, akik glikogén-foszforiláz deficienciában szenvedtek (McArdlie betegség), számukra a maximális edzés kapacitás a normál érték 40-45 %-a volt. A zsírsavak szubsztrátkénti elsődleges felhasználása nem tudja biztosítani a maximális oxigén felvétel 60-65 %-a fölött végzett fizikai megterheléseket, ezt meghaladó intenzitás mellett az anaerob anyagcsere válik meghatározóvá. (20)
Lényeges kiemelni, hogy itt az össz energia felhasználáson belüli arányokról és nem a felhasznált mennyiségről abszolút értékben beszélünk. A mozgás intenzitásával ugyanis nő a felhasznált össz energia mennyiség is. Vagyis az intenzitás növekedése fokozza az össz energia felhasználást, de csökkenti az azon belüli zsírfelhasználás arányát.
Érdekességként említhető, az előbbiek szemléltetésére, hogy 12 másodpercig tartó maximális erőkifejtés esetén az oxigénfogyasztás 4,2-szeresére növekszik, a zsírfelhasználás aránya a munkavégzés előtti „nyugalmi" szintet jelentő 69 %-ról 18 %-ra csökken, a szénhidrát felhasználás aránya pedig 31 %-ról 82 %-ra emelkedik. A glikogenolízis és glikolízis intenzitása 35-szörös a citrát-ciklus intenzitása 3,2-szeres emelkedést mutat. A tejsav szint a nyugalmi érték mintegy 14-szeresére növekszik. (21)
A magas intenzitás csak igen rövid ideig tartható fent, s az intenzív terhelés és izommunka hossza csupán néhány másodperc vagy perc lehet, ezt követően erőteljes izomfáradtság lép fel. Oka elsősorban az intramusculáris pH csökkenése. Anaerob körülmények között a glukóz lebontása során a végtermék a 2 laktát, az átalakulás 2 H felszabadulással jár. Ilyen módon intenzív izomterhelés estén a pH 6,4-re csökkenhet. Feltételezik, hogy ezen a pH-n a foszfofruktokináz már nem képes működni és ennek nyomán a glikolízis folyamata átmenetileg leáll.
A fentiek okán a kardió-edzések alapvetően két formája lett igazán népszerű. Az állandó, de alacsonyabb intenzitással, s így hosszabb ideig végzett mozgások, a magasabb intenzitási szint pedig a gyakorlatban az un. intervallum edzéseket jelenti. E mozgás-forma során magasabb intenzitású (pl. 30-60 mp teljes erőbedobású) szakaszok váltakoznak alacsonyabb intenzitású pihenő szakaszokkal.
Az elmúlt néhány évben a magas (váltakozóan magas) intenzitás kontra alacsony intenzitás sokat vitatott témává nőtte ki magát. A fentiekben vázolt intenzitási szintek befolyásolta szubsztrát felhasználást meglehetősen sokféleképp értelmezték, s így sokan meglehetősen szélsőséges nézetekig jutottak.
Így sokan totyognak a futópadon olyan intenzitást kicsikarva ami alig több, mintha a TV távirányítójának gombját nyomkodnák a fotelban pöffeszkedve. Míg mások ájultan fordulnak le a taposógépről egy intervallum edzés csúcs-intenzitású fázisában.
Az igazság az, hogy mindkét módszer működik, és mindkét forma rendelkezik előnyökkel és hátrányokkal is a másikkal szemben, ezek számbavétele pedig elvisz a melyiket, mikor és miért kérdésekre adható válaszokhoz.
Alacsony intenzitású aerob-edzések
Az egyenletes (alcsony) intenzitású edzés előnyei közt egyfelől a fentiekben vázoltak emelhetők ki, méghozzá kettős viszonylatban.
Nagyobb arányú zsírbontást okoz az összenergiafelhasználáson belül, másfelől kisebb arányú a szénhidrát felhasználás.
Ez utóbbi két szempontból jelentős, egyfelől ezen edzés-forma nem meríti le a glikogén készleteinket így alapvetően nem befolyásolja negatívan a súlyzós edzéseken elérhető teljesítményt.
Másfelől szénhidrát megszorított diéták esetén, mikor izomtömegünk megőrzése a cél e mozgás forma a megfelelő. Felhasználható szénhidrát szűkében ugyanis a glukoeogenezis útján nyeri a szervezet a szükséges glukózt, mely többek közt aminosavak lebontásához, pontosabban dezamilációjához vezet.
Emellett e mozgásforma a megfelelőbb a kezdők számára, a sérülés veszélye minimális. Nagy gyakorisággal végezhető a túledzés, illetve a központi idegrendszer kimerülése nélkül.
Hátránya relatíve alacsony energia-felhasználás. Közepes intenzitással egy átlagos személy 5-10 kcal-t éget el percenként. A fentiek miatt e mozgásokat hosszan kell végeznünk a 35-40 perc a minimálisan szükséges mennyiség. Ugyanazon eszköz konstans alkalmazása pedig az adott izület "túlhasználását" okozhatja. Így ha tehetjük rotáljuk az eszközöket!
A fentiek szerinti aerob (pontosabban „főként" aerob) edzések zsírégetést támogató intenzitási szintjének meghatározásához a pulzusszám a legalkalmasabb mérőszám. A zsírégető tartományt a maximális pulzusszám 60 és 80 % közötti zónában szokás megjelölni. E pulzustartományon belül a legmagasabb az energiaként felhasznált zsiradékok aránya (nem mennyisége).
A maximális pulzusszám és zsírégető pulzustartomány meghatározására számtalan képlet állhat rendelkezésünkre.
1. A legegyszerűbb és legszélesebb körben alkalmazott a formula alapadata az életkor. A számítás menete:
(220-életkor) szorozva 0,6-tal illetve 0,8-cal a célzóna két szélsőértékének meghatározásához.
Tehát egy 20 éves egyén esetén (220-20) x 0,6 = 120 és (220-20) x 0,8 = 160. Azaz a zsírégető pulzustartomány 120-160.
2. A Colorado egyetem kutatói egy 18712 18 és 81 év közötti egyénre kiterjedt felmérés során tesztelték és igyekeztek pontosítani e formulát. A felmérés eredménye egy újabb képlet lett. E valós adatok alapján kreált formula számítási menete:
maximális pulzusszám = 208 - (0.7 szorozva az életkorral), e maximális pulzus 60 illetve 80 százaléka között határozható meg a zsírégető tartomány.
3. Egy fejlettebb számítási metódus az un. Karvonen-formula. Ennek során az optimális pulzusszám meghatározásához az aerob-edzés esetében a maximális pulzusszámhoz szükséges „maradék" pulzusszámmal számolunk. E formula egy induviduálisabb eredményt ad az életkor mellet a nyugalmi pulzust is az egyenlet részévé téve:
A számítás menete:
/((220-életkor)-nyugalmi pulzus) szorozva 0,6-tal illetve 0,8-cal/ + nyugalmi pulzus a célzóna két szélsőértékének meghatározásához.
Magas-intenzitású intervallumtréningek
Ahogy növekszik az edzés intenzitása úgy csökken a szubsztrátként felhasznált zsír aránya az összenergiafelhasználáson belül. (1) Ez vezet az előbbiek szerint a széles körben elfogadott ajánláshoz, hogy a zsírégetés az alacsony-, közepes intenzitású hosszú időtávú állóképességi gyakorlatok alatt a legoptimálisabb (2). Ugyanakkor ez az állítás sem a relatív kontra abszolút energiafelhasználással, sem az edzést követő energiafelhasználással (EPOC) nem számol, lévén a teljes napi energia felhasználás lényegesebb tényező, mint az edzés alatti energiafelhasználás (1). A magas intenzitás szinttel operáló intervallum tréningek előnyei közt a lényegesen magasabb összenergiafelhasználás emelhető ki. Egységnyi idő alatt nagyobb mértékű zsírvesztés érhető el, így lényegesen idő-hatékonyabb mozgásforma.
Nem mindenkinek van napi egy órája, vagy még több ideje aerob edzésre. Egy megfelelően programozott intervallum edzés 15-20 percet vesz csak igénybe.
Jónéhány kutatás találta úgy, hogy összességében a magas intenzitási szint jobban kedvez a zsírvesztésnek, mint az alacsony- illetve közepes intenzitás. (6,7,8,9,10).
Pacheco-Sanchez (8) kutatásai szerint azonos edzés mennyiség mellett, a magas intenzítású tevékenységet végző alanyok nagyobb zsírvesztést produkáltak, mint az alacsonyabb intenzitású munkát végzők. Bryner kutatásaiban (6) jelentősen nagyobb mértékű zsírvesztést mutatott ki a magas intenzitás (maximális pulzusszám 80-90 százaléka mellett) végzett sporttevékenység esetén, mint az alacsonyabb intenzitású (maximális pulzusszám 60-70 százaléka mellett) végzett sporttevékenység esetén.
Egy epidemiológiai felmérés (10) azt találta, hogy azok akik rendszeresen magas intenzitású edzéseket végeznek, alacsonyabb test-zsírszázalékkal (bőrredő alapján történt meghatározás) és alacsonyabb derék/csípő hányadossal rendelkeznek, mint azok akik rendszeresen, ám alacsony intenzitási szintű sporttevékenységet végeznek.
A legtöbbet idézett tanulmány Tremblay nevéhez fűződik (9). A kutatás során azt bizonyították, hogy a magas intenzitású intervallumedzés a zsírégetés leghatékonyabb eszköze.
Az alanyok egyik csoportja (8 férfi és 5 nő) 20 héten át állóképességi edzéseket végzett, míg az alanyok másik része (5 férfi és 5 nő) 15 héten át magas intezitású intervallum edzéseket (HIIT). Az állóképességi edzések átlagos energiafelhasználása 120.4 MJ volt, míg a HIIT edzéseké 57.9 MJ. Ellenére azonban az alacsonyabb energia felhasználásnak a HIIT csoport nagyobb bőr alatti zsírvesztést produkált, mint az állóképességi edzéseket folytatók.
Az energiafehlhasználás bázisán számolva a bőrredő csökkenés mértéke, mintegy kilencszeres volt a HIIT csoport esetén, az állóképességi edzéseket végző csoporthoz képest.
A kutatók a vastus laterálisban (külső temérdekizom) izombiopszia segítségével mérték az energiafelhasználást jelző markerek szintjét. Mindkét tréning protokoll fokozta a citromsav-ciklust jelző enzimatikus markerek szintjét. Azonban glikolitikus enzimek aktivitása a HIIT mellett emelkedett, míg az állóképességi csoportban nem.
Ami pedig a leginkább elgondolkodtató az edzések béta-hidroxiacil-coA-dehidrogenáz (HADH) enzim aktivitására gyakorolt hatása, lényegesen magasabb volt a HIIT edzések esetén, mint az állóképességi edzések nyomán. A béta-hidroxiacil-coA-dehidrogenáz a béta-oxidáció szintjére utal. (béta-oxidáció: az a folyamat melynek során a zsírsavak a mitokondriumban „elégnek")
A nagyobb mértékű zsírvesztés okát a legtöbb tanulmány a magasabb edzés utáni energia-felhasználásban látja. (11,12,13,14,15,16,17).
Ha azt próbáljuk meghatározni, hogy mennyi kalóriát használunk fel egy adott edzésforma kapcsán, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az un. EPOC-ot (Excess Post-exercise Oxygen Consumption) vagyis az edzés utáni energia felhasználás mértékét.
Bármelyien mozgás formát végzünk is annak áldásos hatása folytatódik a mozgás befejeztével is.
Az anyagcsere sebességének visszatérése az edzés előtti szintre az edzés intenzitásának függvénye. Percek alatt is végbe alacsony intenzitás mellett és órákat is igényelhet a magas intenzitás mellett.
Egy tanulmány szerint egy 31 perces 12 sorozatból álló köredzés, nyomán az anygacsereszint 38 órán keresztül emelkedett szintet mutatott. (18)
Mindemellett egyfajta adaptáció is történik. Egy tanulmány során az alanyok két hét alatt 7 alkalommal (minden másnap) intervallumedzést végeztek. A kutatók a két hét elteltével növekedést mutattak ki a vázizomzat zsírégető kapacitásában az edzés alatt. Azaz az edzettségi állapotunk növekedésével egyre hatékonyabban vagyunk képesek zsírtégetni. (19)
Néhány tanulmány emellett még az étvágy szabályozásban is hatékonyabbnak találta a magas intenzitású edzéseket, mint az alacsonyabb intenzitási szint mellett végzett tevékenységet. (6,12,13,22)
Az éremnek azonban itt is két oldala van és a sötétebbik -bizonyos körülmények mellett- korlátozza e mozgás forma alkalmazhatóságát.
A hátrányok közt kiemelendő, hogy a szénhidrát felhasználás nagy aránya izmaink tartalékait lényegesen jobban igénybe veszi, így - nem megfelelő szénhidrát-ellátottság mellett- negatívan befolyásolhatja a súlyzós edzéseken nyújtott teljesítményt.
Mindemellett a központi idegrendszert is lényegesen erőteljesebben igénybe veszi, mint az alacsonyabb intenzitás melletti aerob-munka.
Így e mozgásforma korlátozott mennyiségben alkalmazható, a túledzés és a központi idegrendszer kimerülésének elkerülése, illetve a súlyzós edzés hatékonyságának védelme érdekében.
A heti programunkba történő beillesztés így mindenképp tervezést igényel, a szakértők által ajánlott mennyiség heti maximum 3 ilyen típusú edzést jelent.
E mozgásforma mindemellett kezdők számára kevésbé alkalmas, lényegesen nagyobb sérülésveszély miatt...és valljuk be nem egy kellemes tevékenység! E mozgásforma lényegesen kellemetlenebb, a tejsav termelődés fokozott mértéke miatt fájdalmasabb lehet.
A fentiek alapján a legjobb megoldás a két mozgás forma kombinációja lehet edzettségi állapotunk, céljaink és tápanyag ellátottságunk függvényében.
Mindenképpen kiemelendő azonban, hogy amennyiben egy verseny felkészülés szakaszában járó alapvetően kalória deficit és megszorított szénhidrát bevitel mellett edző testépítőről van szó, akkor az izomzat megőrzése érdekében érdemes alacsony intenzitási szint mellett végzett tevékenységre korlátozni kardió-edzéseinket!