2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Tökéletesen egyetértek. Sőt, igazából éppenhogy hétfőn kellene bejelentenie a hosszabbítását. Ha vmivel, hát ezzel adhatna egy igazán erős lelki lökést az egy kicsit gödörben lévő szeretett csapatunknak A Dinamo London ellen.Alexander Mahone írta:Aki szerint Pepnek elkellene mennie, az keresse meg a legközelebbi tükröt, nézzen bele aztán köpjön egy nagyot. Ti nem vagytok eszeteknél bazmeg.
Ne húzd fel magad, nem éri meg. Ez a vereség pont arra jó, hogy az ilyen trollok elhagyják a fórumot.Alexander Mahone írta:Aki szerint Pepnek elkellene mennie, az keresse meg a legközelebbi tükröt, nézzen bele aztán köpjön egy nagyot. Ti nem vagytok eszeteknél bazmeg.
Messidona10 írta:Csaaaaaak???janesz25 írta:Nem értem, hogy miért felejtitek el azt a csodát, amit tett ezzel a csapattal. Éveken keresztül végigvertük az egész világot, egy teljesen egyedüli stílussal. Ezeket a dolgokat csak Pepnek köszönhetjük.fanbarca írta:Nekem is az a véleményem, hogy Guardiolának távoznia kell. 3-4 évnél többet nem egészséges egy csapatnál tölteni és ahogy 'csababarca' említette, most csúcsosodott ki az, hogy mennie kell. Szerintem ezt ő is így gondolja. Ettől függetlenül neki köszönhető az a 13 kupa, legalábbis rettentően nagy a szerepe benne, ő egy legenda. (remélem lesz még egy Spanyol Kupa, és talán-talán egy BL):D:D Mi az, hogy csak?
Te se gondoltad ezt komolyan
Csaaaaaak???janesz25 írta:Nem értem, hogy miért felejtitek el azt a csodát, amit tett ezzel a csapattal. Éveken keresztül végigvertük az egész világot, egy teljesen egyedüli stílussal. Ezeket a dolgokat csak Pepnek köszönhetjük.fanbarca írta:Nekem is az a véleményem, hogy Guardiolának távoznia kell. 3-4 évnél többet nem egészséges egy csapatnál tölteni és ahogy 'csababarca' említette, most csúcsosodott ki az, hogy mennie kell. Szerintem ezt ő is így gondolja. Ettől függetlenül neki köszönhető az a 13 kupa, legalábbis rettentően nagy a szerepe benne, ő egy legenda. (remélem lesz még egy Spanyol Kupa, és talán-talán egy BL)
Nem értem, hogy miért felejtitek el azt a csodát, amit tett ezzel a csapattal. Éveken keresztül végigvertük az egész világot, egy teljesen egyedüli stílussal. Ezeket a dolgokat csak Pepnek köszönhetjük.fanbarca írta:Nekem is az a véleményem, hogy Guardiolának távoznia kell. 3-4 évnél többet nem egészséges egy csapatnál tölteni és ahogy 'csababarca' említette, most csúcsosodott ki az, hogy mennie kell. Szerintem ezt ő is így gondolja. Ettől függetlenül neki köszönhető az a 13 kupa, legalábbis rettentően nagy a szerepe benne, ő egy legenda. (remélem lesz még egy Spanyol Kupa, és talán-talán egy BL)
Ő is csak annyiban hibás mint bárki más. Amúgy mindenben egyetértek veled, Tello szerepeltetését kivéve. Őt MOST kellett a mélyvízbe dobni. Talán az volt az egyik hiba, hogy meccs közben nem változtatott Vele kapcsolatban Pep. Lehet, hogy máshova kellett volna átküldeni, de az is lehet, hogy már az előző meccseken meg kellett volna próbálni más poszton is bevetni Őt, mert így Arbeloa megette reggelire és részben ennek is volt köszönhető a csúnyán elrontott ziccere.MessiFan írta:Miért lenne ő a ludas?
Az a helyzet hogy nem lehet tudni, mi lett volna HA, lehetne sorolni az érveket amellett hogy nem így kellett volna kiállni stb.
Tény, hogy a nagyon feltolt védelemmel nagy árat fizetett a csapat.
Tény, hogy Tello nem bajnokságot eldöntő Clásicókra való.
Tény, hogy későn cserélt.
Tény, hogy kikaptunk.
El kell sajnos ezt fogadni, és hogy Guardiolát idézzem: Csak előre tekinteni.
A következő meccs a Chelsea ellen lesz. Ott minimum 2 góllak kell nyerni.
Lelkileg, taktikailag fel kell készíteni a csapatot.
Vamos!
Mikaos írta:Nem ő tehet róla, hogy a játékosok képtelenek gólt lőni.
Megint legalább 4 góllal kellett volna hoznunk a meccset (a Chelsea ellen meg legalább 6-al).
Arról nem beszélve, hogy mennyivel más egy meccs képe, ha az ellenfél is kénytelen támadni, nemcsak beállni a kapuba (tudniillik, ha vesztésre állnak).
Mi még ennyire durván betömörülő védelmet is jó pár alkalommal át tudtunk játszani - csak ugye a befejezések...
Érdekes kérdés ez amúgy. Az, hogy nem rántja le egyből azt akinek nem megy, szerintem a bizalom szempontjából hosszú távon kifizetődő. Az, hogy bátran nyúl a fiatalokhoz, akik duplán hajtanak a B-ben (valszeg jobban is fejlődnek ott) megint csak pozitív.Andris írta:Akkor sem cserél, amikor teljesen nyilvánvalóan rossz valami, amiről pontosan látszik is hogy micsoda.
Gyönyörű hsz...Kash írta:Pep, itt az idő, hogy átadd a széked az utódodnak, mert egy sikerreéhes Barcát tudtál irányitani, de már nem tudod őket motiválni. De hát hogy? minden meccs előtt az ellenfelet dicséri, majd a bajnokság küszöbén azt mondja hogy elúszott, én ezt Pep számlájára irom.
én úgy mondanám,hogy nem tudott váratlant húzni. a helyzetek ott voltak,nem lőheti be a játékosok helyett. ugyanakkor igazat adok abban,hogy blama volt a kezdő,de a csapat "elbírta volna pep-et",ha egy kicsit pontosabbPavel írta: Igazad van, de a mai meccset nagyon elsza*ta.
Ez itt szokás. Ilyen 3 és fél év után is szokás egyetlen egy meccs után, a fél csapatot elküldeni, letolni a sárga földig. Pláne úgy (!!!!), hogy még harcban vagyunk a BL-ért, és a kupa döntőjében vagyunk!! Mert ha ez lett volna az utolsó trófea amire esély van, akkor érteném a dolgot. Amúgy grat daffy, ezt már innen csak nem adjátok le!daffy írta:nehogymár egy meccs után elküldje a fél forum. én nem ismerem úgy el,mint itt sokan és vicces,hogy nekem kell védeni,de azt ugye tudjátok,hogy idén eddig 3 kupát nyert,egyben a döntőbe juttatta a csapatot,egyben pedig történelmet írhat. ""borzalom,amit művel""