Raphinha is ott van az Aranylabda megnyerésére esélyes 30 játékos közöttt

Határozottan nem értek egyet, sem az első, sem a második gondolatoddal.socio66 írta:egyáltalán nem örülök, hogy győzött a pénz, győzött a zsoldoshadsereg, egy semmirekellő sejk meg tudta venni a világ legerősebb bajnoki címét.
szomorú.
persze a régi szurkolóknak nagy élmény lehet, valószínűleg azzal kalkuláltak hogy soha nem fognak semmilyen címet ünnepelni, erre tessék.
de remélem a béelben mindig lesz egy nagy múltú csapat, aki nem engedi ezeket a címhez.
A Citynek is van múltja bőségesen, ha nem is olyan eredményes, mint a városi riválisnak. De nekik is komoly tradícióik, és szurkolótáboruk van(és nem a mostanában csatlakozottakra gondolok, mert igenis sok Angliában nagyon, de más helyeken is akadnak régi City fanok), és abban, h nem tudtak olyan sikeresek lenni, mint United benne volt az is, h közel sem voltak olyan anyagi lehetőségeik. Most viszont ez megváltozott. Ettől az győzelemtől még nem lesznek nagy klub, de minden esélyük megvan a jövőben azzá válniuk.Varatrix írta:Szerintem ez azért más.LG írta:Érdekes, h a múltat általában a vesztes csapatok hozzák fel, a madridisták a győzelmeinknél sokszor emlegették a 9 BL címüket, meg a 31 bajnoki címüket. Most SAF-nak is csak ez maradt.A múlt hiányáról van szó. Bár tényleg kicsit kicsinyesen hangzik Saf szájából, de ha nem ő mondta volna mindenki elgondolkozna az igazságtartalmán.
Szerintem ez azért más.LG írta:Érdekes, h a múltat általában a vesztes csapatok hozzák fel, a madridisták a győzelmeinknél sokszor emlegették a 9 BL címüket, meg a 31 bajnoki címüket. Most SAF-nak is csak ez maradt.
Érdekes, h a múltat általában a vesztes csapatok hozzák fel, a madridisták a győzelmeinknél sokszor emlegették a 9 BL címüket, meg a 31 bajnoki címüket. Most SAF-nak is csak ez maradt.Varatrix írta:A klubunk történelme mellettünk szól. Nem kell aggódnunk, gazdagabb a történelmünk bárkiénél, a Citynek még egy évszázadra lenne szüksége, hogy ugyanolyan sikeres legyen, mint mi" – fogalmazott Ferguson.
Fájó lehet egy City szinpatizánsnak, és fura SAF-tól ilyet hallani, de szerintem nagyon igaz. Én ezt a kijelentést nagyon osztom. Szerintem fontosak a hagyományok és hozzátartoznak ahhoz, hogy valakit nagy klubbnak nevezzenek. Nem csökkenteni szeretném az érdemeiket, az irány feltétlen jó. Ez az első lépése a vár építésnek. Szerintem a jövő szezon lesz meghatározó a Citynek, hogy megtudnak e ragadni európa krémjében !? Amihez minimumnak érzem PL címvédést, de a Bl-ben is jelentősen többet kéne mutatniuk mint idén.
Come on you Spurs jövőre ismét BL !
Én a gólkülönbséget jónak tartom, mert 1 gólos, vagy 5 gólos győzelemért is csak 3 pont jár, de így legalább egy kicsit felértékelődik az utóbbi. Egymás elleni eredmények figyelembe vételében is van ráció, de én a gólarányt az előbbi okból kifolyólag még jobbnak tartom.MessiFan írta:Ezt picit úgy érzem, hogy lekéste a kapus.Deus írta:meg lehet nézni itt az agüero gólját...
nem kis gól volt az biztos
http://www.dailymotion.com/video/xqsvat ... gers_sport
Egyébként grat a Citynek, de én pontegyenlőségnél játszanék a 2 csapattal egy meccset, ahol ha döntetlen az állás akkor hosszabbítás majd büntetők.
Mert hát egyrészt azért, hogy ne legyen kitolás a szenvedő féllel, és legyen még 1 izgi meccs, és döntsék el végleg ki a jobb.
Bár ha az egymás elleni számít akkor egyértelmű ki a jobb.
Ezt picit úgy érzem, hogy lekéste a kapus.Deus írta:meg lehet nézni itt az agüero gólját...
nem kis gól volt az biztos
http://www.dailymotion.com/video/xqsvat ... gers_sport
A visszajátszást nézve pont az volt az érdekes,h egyrészt valóban ha hátrajátsszák a kapusig és ő vágja előre,nyernek vele plusz másodperceket,másrészt meg visszarendeződésnek sem annyira nevezném a felállásukat. Nézd meg,ahogy jön fel a City,szanaszét vannak a védők,mégha a saját térfelükön is vannak. Bent vannak a 16-oson páran,előttük meg jó pár méterrel lézengenek páran.Uh még csak azt sem lehet mondani,h olyan nagyon megszállják a saját térfelüket.Olyan félúton voltak mindenfelé.A labdást sem támadták le,csak úgy tessék-lássék kimentek olyan 20-22 méterre,mögöttük hagyva egy jó nagy teret,amin keresztül be is játszották a labdát,majd a végén a 16oson belül sem voltak éppen rendezettek. Uh érdekes volt ez. Ha már előrevágják,akkor vagy menjenek feljebb,h nehezítsék a labdafelhozatalt,vagy teljesen álljanak vissza bunkóba.De ebből egyik sem lett,hanem egy szellős valami,amin be is mentek és meglett a kegyelemdöfés.fanbarca írta:Esetleg, nem akarták hogy probléme legyen a City ellentámadással. Így szépen be tudtak hátra rendezkedni. De ez mind nem számít. A city megdolgozott a sikerért, megérdemelték. És ez a lényeg!!argyelan írta:2-2nél a középkezdés után a QPR kezdte a játékot, és fogták és előreadták a labdát Hartnak, ott mi a [auto_cenzúra] akartak?? mért nem lehetett volna hátul passzolni, vagy valami?
Az előző résztől függetlenül ebben egyetértünk. 8 pont fórt leadni semmi perc alatt,oda-vissza kikapni a Citytől bőven elég volt önmagában is.socio66 írta: na nem mintha ezen múlt volna.
a mu-nak réges-régen el kellett volna döntenie ezt a bajnokságot, és akkor páholyból nézhették volna az utolsó fordulót.
ők cseszték el, ráadásul mindkétszer kikaptak az egymás elleniken, nincs miről beszélni.
na nem mintha ezen múlt volna.argyelan írta:2-2nél a középkezdés után a QPR kezdte a játékot, és fogták és előreadták a labdát Hartnak, ott mi a [auto_cenzúra] akartak?? mért nem lehetett volna hátul passzolni, vagy valami?
Esetleg, nem akarták hogy probléme legyen a City ellentámadással. Így szépen be tudtak hátra rendezkedni. De ez mind nem számít. A city megdolgozott a sikerért, megérdemelték. És ez a lényeg!!argyelan írta:2-2nél a középkezdés után a QPR kezdte a játékot, és fogták és előreadták a labdát Hartnak, ott mi a [auto_cenzúra] akartak?? mért nem lehetett volna hátul passzolni, vagy valami?
Szerintem nem. Meg lehet figyelni Agüero gólját. A védő le akarta rúgni, hogy tizenegyesre mentsen. Nem adták ezt oda. A Bolton meccsnek még nem volt vége akkor.zsoltman írta:Véleményem:QPR bentmaradásra állt a 90.percben miután a Bolton a 3. kieső
miután 2-2 játszott a Stoke otthonában! A QPR menedzsere Mark Huges volt a City trénere Mancini előtt egész egyszerűen odaadták a 3 pontot a Citynek mert már bentmaradtak!!!!
92. percig 1-2 volt az állás, nem úgy tűnt, hogy ezt odaadták...zsoltman írta:Véleményem:QPR bentmaradásra állt a 90.percben miután a Bolton a 3. kieső
miután 2-2 játszott a Stoke otthonában! A QPR menedzsere Mark Huges volt a City trénere Mancini előtt egész egyszerűen odaadták a 3 pontot a Citynek mert már bentmaradtak!!!!
Én szóltam.kanty írta: Drukkereket elnézve hatalmas buli lesz meccs után, ha behúzza a City.