Kezdem azzal, hogy mind szép és jó ez a szoros befutó, de ebben teljesen Schumacherrel értek egyet, ez nem igazi verseny. Szinte folyamatosan azt mondják a pilótáknak, hogy nem nyomják annyira, spóroljanak a gumikkal, számomra így kiveszik belőle a sport. Igaz ezen a pályán akkor sem láttunk volna sok előzést, de sajnos a többin is ez a jellemző.
Ha már Schumacher, ebben a szezonban tényleg nem jön össze neki semmi, de még sok futam van, Kanadában rendszerint jól szokott menni és várhatóan a Merci talán a legerősebb lesz. Nagyon nem kedvelem, de azért kijárna már neki egy dobogó (mondjuk Hamilton mögött egy 2. hely

). Amúgy nem vagyok teljesen biztos benne, hogy csak Grosjean hibája volt, a kamerából pont nem látni, de Alonso mintha picit ráhúzott volna, de nem biztos, majd keresek egy tiszta kameraállást.
Akkor az élen végzettekről:
Szinte kivétel nélkül mindenki remekül teljesített, Webbernek már dukált egy tiszta győzelem, ebbe nem lehet belekötni.
Csapattársa taktikai szempontból megérdemli a dicséretet, ugyanakkor kellett ehhez a tempója és a gumikímélése is Vettelnek. Például egy McLarennel nem lehetett volna ezt véghez vinni.
Alonso szokásos kíváló versenyzés, most Massa is hozta amit kellett.
McLaren meg egyre lejjebb süllyed, most már egyértelműen előtte van a 3 csapat, sőt a Lotus és a Williams is közelít. Hamilton azért kihozta amit lehetett, a kerékcserénél ismét maradt benne pár másodperc, amivel Alonsót talán nem fogták volna meg, de Vettelt igen. Button tempójából is látszik, hogy nem erős a kocsi, azért nem felejtett ő el vezetni, de még a Caterhamet sem sikerült megelőzni.
Egyébként ha nem Hamilton, akkor Alonso vb-címet szeretnék, amiket gyengébb autókkal küzdött az utóbbi években, mellette amilyen futamokat produkált, teljesen megérdemelné.