
Ugyanez van a túloldalon Mourinhoval (tisztelet a kivételnek). Amit ő mond, az úgy van, szentírás, örök igazság. Ha a Barca az UEFA-nak, Unicefnek köszönheti a sikereit, az úgy van, kész pont.
1. de ők tehetnek rólarecrea írta: Az, h a Real rossznak van beállítva, arról ők nem tehetnek? Ugyan már...az elmúlt évek (kivéve az idei meg némileg a tavalyi) nézhetetlen játéka, a feneketlen pénzszórás, meg az undorító viselkedés, aminek ezt - bizonyos mértékben - köszönheti a Real. Hogy fordulhat ez elő, h taposásért, könyöklésért, utána rúgásért, egyértelmű felvételek alapján nem tiltanak el játékosokat. A színészkedésért is el lehetne, de nálam nincs egy súlycsoportban a kettő.
Nagyon könnyű a médiára fogni mindent, de az meg sem fordul a fejekben, h nem a média irányítja az egészet, hanem a médiát irányítja a Barca/Real. Ezek a klubok gazdasági társaságok, melyek központjában a pénz, a bevételek, a profit, a hatalom áll. A Real kommunikációja pár éve megcsúszott a médiával, azóta azt nyögi, erről had ne a Barca tehessen.
Tettek is érte eleget, hogy a média így gondolja.daffy írta:a média már eldöntötte. a real a rossz,a barca a jó. az emberek általában a jó oldalra állnak,még ha nem is látnak tisztán,csak mennek a csorda után. ez független a jelenlegi két oldaltól,de ritka az olyan,akinek saját véleménye van és azt a tömeggel szemben is tartja.recrea írta: majd a média eldönti, h kire jobban.
Teljesen egyetértek veled.MR. TROMORT777 írta:Xavi mindig tisztelet tudóan nyilatkozik, eleve nem tudhatjuk pontosan mit és, hogy mondott, de ha mondott is ilyet, azzal nem hinném, hogy Mou-t akarta volna megsérteni, hanem Guardiola-t akarta dícsérni. Én megértem azt, hogy mire utalhatott. Tegyük fel 50 év múlva, mi fog megmaradni az emberek tudatában? Mou nagy edző, korunk egyik legnagyobb edzője, volt jópár szép sikere és ennyi. Nem alkotott semmi újat(persze ez nem teljesen igaz), de futball szempontjából igen. Míg Guardiola hiába csak 4 évet volt eddig edző, mégis 6 kupás szezon, elképesztő játék, elképesztő statok. Ezek azok amire emlékezni fognak az emberek, nem másra. Szerintem.
Kérdem én, ki tiltja meg a Realnak, h ő is hasonló imázsépítést végezzen, mint a Barca, vagy ilyen marketing utat kövessen?!daffy írta:a média már eldöntötte. a real a rossz,a barca a jó. az emberek általában a jó oldalra állnak,még ha nem is látnak tisztán,csak mennek a csorda után. ez független a jelenlegi két oldaltól,de ritka az olyan,akinek saját véleménye van és azt a tömeggel szemben is tartja.recrea írta: majd a média eldönti, h kire jobban.
Azért elég túlzás, h kisebbségben lettek volna az őt akarók. Én pont úgy emlékszem, h a nagy többség úgy akarta. Azt hiszem, még talán egy szavazás is volt erről.ozsimiki írta:Látszik,h kevés ideje vagy itt.REMY írta:
Biztos vagyok benne, ha nem lenne a Real edzője Mou akkor Pep után ti őt akarnátok edzőnek.
Még Pep kinevezése előtt óriási viták voltak,mert páran akarták ide edzőnek a portugált, nem kell leírjam,h mekkora kisebbségben voltak. Akkor is a jó nagy többség számára világos volt, h Jose nem épp illik ebbe a Barcelonába, Hál Istennek nem jött. Akkor is ezt írnám,ha Pep fele ilyen sikeres lett volna végül.
+ memóriája is volt pár embernek.
Látszik,h kevés ideje vagy itt.REMY írta:
Biztos vagyok benne, ha nem lenne a Real edzője Mou akkor Pep után ti őt akarnátok edzőnek.
a média már eldöntötte. a real a rossz,a barca a jó. az emberek általában a jó oldalra állnak,még ha nem is látnak tisztán,csak mennek a csorda után. ez független a jelenlegi két oldaltól,de ritka az olyan,akinek saját véleménye van és azt a tömeggel szemben is tartja.recrea írta: majd a média eldönti, h kire jobban.
Mondjuk ez igaz, abból az Interből még Harry Potter sem csinált volna BL győztes csapatot, ráadásul 4 országban bajnokságot (köztük a 3 legnagyobb ligában) abszolút kuriózum. Trapattoni csinálta még meg (de ő német, olasz, portugál és osztrák). Szóval Mou-ra is bőven emlékezni fognak, azt majd a média eldönti, h kire jobban.REMY írta:na azért ez a ló túlsó oldala. Hiába Guardiola sok kupája (szép és elismerésre méltó) DE Mourinho már a 4. !!! csapatával indul hadba és 4 különböző bajnokságban nyert bajnokságot és kupát is.MR. TROMORT777 írta:Xavi mindig tisztelet tudóan nyilatkozik, eleve nem tudhatjuk pontosan mit és, hogy mondott, de ha mondott is ilyet, azzal nem hinném, hogy Mou-t akarta volna megsérteni, hanem Guardiola-t akarta dícsérni. Én megértem azt, hogy mire utalhatott. Tegyük fel 50 év múlva, mi fog megmaradni az emberek tudatában? Mou nagy edző, korunk egyik legnagyobb edzője, volt jópár szép sikere és ennyi. Nem alkotott semmi újat(persze ez nem teljesen igaz), de futball szempontjából igen. Míg Guardiola hiába csak 4 évet volt eddig edző, mégis 6 kupás szezon, elképesztő játék, elképesztő statok. Ezek azok amire emlékezni fognak az emberek, nem másra. Szerintem.
Ha valaki jelenleg Pep-et előrébb teszi Mounál... akkor elég szűk látókörű. Mit ne mondjak. És ezt a Realtól függetlenül bátran állítom.
Igen, ezt sokat felhozzák, h Pep milyen úriember, de azért burkoltan csak odaszólt ő is a leköszönése után...ozsimiki írta:Azért már bocsássátok meg azoknak is, akik az eszközei miatt kicsit háttérbe szorítják azokat a sikereket, és inkább tisztelegnek egy olyan edzőnek, aki nem akart boszorkányüldözést minden egyes Őt legyőző csapat ellen. Sőt inkább volt oly "fura",hogy gratuláljon hozzá. Így érve el milliónyi sikert. De ha csak 1 kupát nyert volna ezzel a hozzáállással az is többet érhet sok embernek, mint pár piszkos jellemvonással tarkított bajnokság, akár Angliában,akár Olaszországban...
REMY írta:nem a feszkót akarom kelteni. Egyáltalán nem az a célom, de úgy láttam se ez a hír se az előző Xavi nyilatkozat nem volt látható az oldalatokon. Egyrészt Real vs Barca topicba írom, mivel mind a 2 csapatról szól.
Sosem értettem miért kell egy játékosnak a másik csapatról beszélni. Tök mind1, hogy elismeri vagy éppen mást mond róluk. Foglalkozzon mindenki a saját csapatával és a pályán mutassák meg mit tudnak és ki a jobb. (ezt értem MINDENKIRE )
Az persze más tészta ha egy játékos több csapatban is játszott és azokról nyilatkozik. De ezek az oda-oda szólások.... soha nem tettek jó. Ráadásul most olyan eset is állt elő, hogy 1 adott válogatottban játszanak.
Ez igaz, + Mourinhonak is vannak rekordjai, és elképesztő statisztikái. Ott volt ugye a nagyon hosszú, sok éves hazai veretlenségi szériája, vagy a legutóbbi spanyol bajnoki pontrekord brutális gólmennyiséggel. Mourinho is bőven beirta magát a futball történelmébe, ez nem vitás. Csak az nem fog rá emlékezni, aki nem akar, illetve az is csak magát csapja be, ahogy pl. Xavi is teszi.REMY írta:na azért ez a ló túlsó oldala. Hiába Guardiola sok kupája (szép és elismerésre méltó) DE Mourinho már a 4. !!! csapatával indul hadba és 4 különböző bajnokságban nyert bajnokságot és kupát is.MR. TROMORT777 írta:Xavi mindig tisztelet tudóan nyilatkozik, eleve nem tudhatjuk pontosan mit és, hogy mondott, de ha mondott is ilyet, azzal nem hinném, hogy Mou-t akarta volna megsérteni, hanem Guardiola-t akarta dícsérni. Én megértem azt, hogy mire utalhatott. Tegyük fel 50 év múlva, mi fog megmaradni az emberek tudatában? Mou nagy edző, korunk egyik legnagyobb edzője, volt jópár szép sikere és ennyi. Nem alkotott semmi újat(persze ez nem teljesen igaz), de futball szempontjából igen. Míg Guardiola hiába csak 4 évet volt eddig edző, mégis 6 kupás szezon, elképesztő játék, elképesztő statok. Ezek azok amire emlékezni fognak az emberek, nem másra. Szerintem.
Ha valaki jelenleg Pep-et előrébb teszi Mounál... akkor elég szűk látókörű. Mit ne mondjak. És ezt a Realtól függetlenül bátran állítom.
na azért ez a ló túlsó oldala. Hiába Guardiola sok kupája (szép és elismerésre méltó) DE Mourinho már a 4. !!! csapatával indul hadba és 4 különböző bajnokságban nyert bajnokságot és kupát is.MR. TROMORT777 írta:Xavi mindig tisztelet tudóan nyilatkozik, eleve nem tudhatjuk pontosan mit és, hogy mondott, de ha mondott is ilyet, azzal nem hinném, hogy Mou-t akarta volna megsérteni, hanem Guardiola-t akarta dícsérni. Én megértem azt, hogy mire utalhatott. Tegyük fel 50 év múlva, mi fog megmaradni az emberek tudatában? Mou nagy edző, korunk egyik legnagyobb edzője, volt jópár szép sikere és ennyi. Nem alkotott semmi újat(persze ez nem teljesen igaz), de futball szempontjából igen. Míg Guardiola hiába csak 4 évet volt eddig edző, mégis 6 kupás szezon, elképesztő játék, elképesztő statok. Ezek azok amire emlékezni fognak az emberek, nem másra. Szerintem.
Először is, utálom az interjúból kiragadott részleteket, mondatokat, szösszeneteket...nem tudjuk milyen szövegkörnyezetben van, nem tudjuk mi volt a kérdés, egy mezei riporter azt "ad a játékos szájába", amit akar. Lehet úgy feltenni kérdést, h arra egy válasz lehetséges.REMY írta:"Mourinho nem fog bevonulni a labdarúgás történelmébe, számomra Guardiola a legjobb edző" - derült ki egy újabb részlet Xavi Canal+-nak adott nyilatkozatából, amelynek teljes verzióját csak tegnap hozták nyilvánosságra.
Xavi ismét okos volt......
Mi köze van a történelemnek a számára legjobb edzőnek tartott Guardiolának???
Mou már elég rég óta bent van a futball történelem könyvébe
Hopp! Egy tárgyi tévedés! Lehet szeretni és utálni Mout, de nem elismerni balgaság. Egyébként úgy veszem észre a Mourinho-féle pszicho - és sajtóterror megvakargatta Xavi hormonháztartását, mert az utóbbi időben átment ellentámadásba!REMY írta:"Mourinho nem fog bevonulni a labdarúgás történelmébe, számomra Guardiola a legjobb edző" - derült ki egy újabb részlet Xavi Canal+-nak adott nyilatkozatából, amelynek teljes verzióját csak tegnap hozták nyilvánosságra.
Hát igen! C. Ronaldo vitathatatlanul korunk egyik legkiemelkedőbb aláírás-osztogatója, ám Messi talán egy fokkal még nála is szebb szignót tud produkálni, és az éves autogram átlaga is 4-5-tel CR-é felett vanBoixos írta:messi aláírta volna.
Ahogy te is feszt nagyon okos vagy itt. Nyilván érted, mire gondolt, csak játszod itt az eszed.REMY írta:"Mourinho nem fog bevonulni a labdarúgás történelmébe, számomra Guardiola a legjobb edző" - derült ki egy újabb részlet Xavi Canal+-nak adott nyilatkozatából, amelynek teljes verzióját csak tegnap hozták nyilvánosságra.
Xavi ismét okos volt......
Mi köze van a történelemnek a számára legjobb edzőnek tartott Guardiolának???
Mou már elég rég óta bent van a futball történelem könyvébe