Végre, megvan, mennyit kellett várni erre, hatalmasat szurkoltam, huuh.
Replay!
Nem értek Veled egyet.

Szerintem nem volt megszorítva Rafa. A körülmények abszolút nem neki kedveztek, max. ennyi. Persze látszott rajta, h nem annyira magabiztos, mint az előző RG döntőkben, de ez valamilyen szinten érthető is. Viszont összességében nem mondható, h egy szoros döntő volt, én ennél jóval szorosabbra számítottam.
Nem szeretek nagy szavakat használni, de szerintem Rafa karrierje legfontosabb GS-t nyerte most. Ha most sem sikerült volna legyőzni Djokovicot, akkor annak hosszútávon komoly következményei is lehettek volna. Szerencsére nem lettek.

Igaz, h volt már példa arra, h Federer nagyon dominált és Rafanak "csak" a salak maradt, de akkor kicsit más volt a helyzet, akkor Rafa még fiatalabb volt. De egy esetleges mostani vereség lelkileg igen keményen a padlóra küldhette volna.
Talán most valami megfordul, érdekes, h Djokovicba mennyire hagy majd mély nyomot, h egy kettős hibát ütött meccs labdánál.
Ami még fura volt nekem az a közönség. Kicsit meglepett, h mennyire a szerb mellett álltak. Oké, h egy történelmi tett előtt állott, de azért a másik oldalon egy, akkor még hatszoros bajnok állott.
Mindegy. Szerencsére megvan, rég örültem ennyire egy Rafa győzelemnek. Most jöhet a fű, ahol szerintem sanszosabb elkapni Djokovicot, mint kemény pályán.
VAMOS RAFA!!!!

Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.