Sanama nem használom de ismerem

Munkahelyemen is kollégák nyomogatják pedig felnőtt 30 éves emberek.
Nem jött át amit megakartam fogalmazni

A facebookot én jelen esetben azért ítélem el, mert az emberek gondolkozását változtatja meg.
Amit írtál nagy az Isten állatkertje, hülyéből sok van mind igaz de arra jó volt hogy lássuk hogy a mai világban mindenki tud a másikró mindent, s rögtön ki lehet használni dolgokat, így ébernek kell lenni..De kiemelném amit írtam már, hogy a kommunikációt megváltoztatja s én ezt ítélem el.
Az hogy az emberek felelőtlenek eddig is tudtuk de pl facebookon beszélik meg gondjukat bajukat másokkal, vagy éppen vidámságukat, miközben lehet mondani régimódi vagyok de ezáltal az élő kommunikáció elvész, ami pedig iszonyat fontos az életben.
Gondolj bele melyik izgalmas neten fűzni egy csajt, vagy élőben ?
Poénkodni, bókolni akár csak egy kéztartásra hajra stb.
Persze tudom videótelefon stb, de tartom hogy az nem ugyanaz, ott nem érzed a szelet a napsütést stb.
Szentimentális gondolatok, de pl mint a videó végén a temetős dolog, nem vagyunk attól messze hogy nem lesz temető hanem amolyan facebookos temetkezés lesz, egy közös felhasználó alatt az elhunytak, s odamennek az emberek megemlékezni mint sem akár kimenni a temetőbe, utópisztikus de sajnos nem vagyunk tőle messze.
A számítógép nyilván megváltoztatta az életünket, rohan a világ nincs idő dolgokra, de nem is teszünk érte hogy legyen.
Ott volt a fér-feleség példa az is olyan hogy maga a kapcsolatrendszer meglétét mutatja be hogy megváltozott, s szerintem rossz irányba.
S akkor még olyan jövevény szavakról nem ebszélek like vagy a +1zések, amitől pl én személy szerint idegbajt kapok.
Ilyen dolgok miatt nem szeretem, mert a társadalmat alapvető dolgában a kommunikációban változtatja meg, amiből fakad a gondolkozás.
És én nem azért nem használom mert félek tőle, egyszerűen nem akarok részese lenni egy folyamatnak.Twittert használok napi rendszerességgel, elolvasom a híreket de eszembe nem jutna tweetelni, aki ismerősöm, közeli barátom tudja mi történik velem, vagy ha nem, felhív telefonon beülünk valahova vagy elmegyünk sörözni egy jó kis Barca meccs keretében.
Val. generáció különbség is megfigyelhető, én még így nőttem fel, hogy bármi van érmés telefon, Anya itt is itt vagyok, ide és ide megyek, puszi.
Ma ez nem működik jó vagy sem?Ez egyéni megítélés dolga, szerintem a facebookos kommunikáció nem jó.
És akkor még pszichikai dolgokat nem is vettem elő, hogy mint írtam interjú során nem ismervén a helyzetet nehezebb az egyén beilleszkedése egy nem virtuális hanem valós társadalomba.De írhatnám depresszív viselkedést is eredményezhet stb.
Ok itt is elmondható meg írtam is, hogy olyan dolog hogy ha értelmesen használjuk akkor azzal nincsen gond.Viszont félő hogy 20-30 év múlva már egy olyan generáció lesz, akinek a gondolkodása már teljesen eltér pl egy mai 20 évesétől s amin ma még mi "öregebbek" elcsodálkozunk, s leírjuk jól van aki hülye azzal nem lehet mit tenni, lehet 30 év múlva ez fel sem vetődik, mert facebookon kötünk házasságot, halunk meg s teljesen természetes lesz, hogy a gyerekről készült első fotót nem a szülőknek mutatom meg, hanem az egész világnak.