Mezner2 írta:
Nem hiszem,hogy fröcsögnék,azt pláne nem,hogy a semmit.
Én még mindig nehezen hiszem el,hogy ezzel vége van a Valdes sagának.
Nem tudok racionális érveket felsorakoztatni amellett,hogy miért is akar ő elmenni innen. Valahogy én ebben benne érzem még mindig azt,hogy ezzel a frászt akarja hozni a vezetőkre.
Ha nem így van,akkor sem tartom korrekt dolognak amit csinált nevelőegyesületével,sőt kifejezetten gusztustalannak tartom.
Simán lehetett volna ezt az egészet hangzatos nyilatkozatok (szívesen kipróbálnám magam máshol...) és a média bevonása nélkül csinálni.
Mert ezzel mit ért el tul.képpen??? Robin Van Persie ismerős?? Mindenki tudni fogja nyáron,hogy a Barca pénzt akar csinálni belőle,és ez jelentősen rontja a csapat tárgyalási pozícióját az átigazolásnál.
Nem tartom korrekt dolognak,hogy ezt csinálta,azzal a csapattal aminek mindent köszönhet.
Mert lehet ezt úgyis csinálni,hogy hosszabbít 2évet,és közben az ügynökök elkezdik szervezni a csapatváltást,csak abból a csapat is jól jött volna ki,ellentétben a mostani helyzettel,amivel csak Victor nyerhet..
ÉN meg nem csak hiszem, hanem láttam is

Amit beidéztem ékes példája volt ennek, h habzó szájjal elmondtad mindennek (fröcsögés), amikor elég egyértelműen kijelentette, h elmegy (tehát ezért a semmit).
Attól, h neked nem fér bele a fejedbe az oka, még lehet valós a dolog, legalábbis én jobban elhiszem neki, h elmegy, ha már így kategorikusan kijelentette, mint neked azt, h ez csak egy gusztustalan színjáték a részéről, mert nem látod az okát. Nem is neked kell látni, meg nem is neked kell racionális dolgokat felsorakoztatni. Elég ha elfogadod a dolgot abban a formában, ahogy van és egy kicsit több hidegvérrel megnyilvánulni róla, nem ezzel a stílussal.
Simán lehetett volna ezt hangzatos nyilatkozatok nélkül meg a média nélkül?
Megkérdezték mit gondol, erre mit mondjon? Nem árulhatok el semmit, nehogy Mezner2-nek ne tetsszen és többet gondoljon mögé, mint ami?

Akkor meglebegtette, h nyitna az új felé, most meg ki is mondta, h megy is.
Te meg az akkori nyilatkozatból leszűrted, h csak a több lóvé miatt zsarolja a klubot és most, h kiderült mennyire nem csak színjáték meg hangzatos nyilatkozat volt, csak mondod a magadét, h veri az asztalt a több pénzért meg h milyen gusztustalan ez tőle. Azzal még csak véletlenül se foglalkozz közben, h mennyire semmi igazad nincs a hangzatos fröcsögésedben.
Sokan nem értjük a (le)lépését, de asszem a többség felfogta és a helyén kezeli, azaz leesett nekik, h nem valószínű, h az a 8 millás téma igaz volt, mint ahogy az is, h nem lesz újabb VV kötélhúzás, nem veri a tamtamot a több lóvé miatt, hanem fogja magát és lelép. Ennyi a történet. Ezért is reagáltam neked, mert olyan szépen levezetted a több ponton is hiteltelen lehordásodat, h öröm volt nézni...
Most meg az nem tetszik, h már most elmondta... Ha nem mondja ki a végleges döntését, akkor meg a későbbi bejelentésig nyomatnád tovább, h tuti megint erősködik a több lóvé miatt, egyre jobban belelovallva magad. Így meg rövidre van zárva és egészen más fekvést ad annak a bizonyos leányzónak az egész szerződéshosszabbítási témakörben...