A Newcastle erősítésbe kezdett, Pardew elkezdett csemegézni a Ligue1-ból.

Debuchy ugye nem újdonság, már volt is két meccse, egy kiegyensúlyozott csapatban simán lehet a PL legjobb jobbhátvédje (de top3 biztos). A hazavágyódó Coloccini helyére megvették Yanga-Mbiwat, szintén jó vétel, van benne potenciál, hogy kiemelkedő játékos legyen a PL-ben, whoscored dícséri a statjait. Remyről lecsúsztak, így jött a (gondolom) B-terv Gouffran. Cissén kívül nincs igazán értelmes csatáruk (legfeljebb Ameobi), így simán elfér, plusz ilyenkor vagy egy fél évig lehet számolni a pluszmotivációval, a Bordeauxba már kicsit belefásulhatott. Ben Arfa felépüléséig a szélen is játszhat, és viszonylag gyors játékosnak is mondható, amit nemrég hiányolt Pardew.
Számomra Massaido Haidara leigazolása a legizgalmasabb, nyáron említette meg a whoscored a tavalyi szezon legjobb L1 fiataljai között. Nagyon dícsérték a 19 éves balbekket, vonaltól vonalig játszik, bár egyelőre inkább a védekezésben emelkedik ki, támadásban elég pontatlan még. Kíváncsian várom mi lesz belőle, elvileg nagy potenciál van benne, pár év múlva szintet léphet. Összessében elég jól megerősítették a keretüket a Szarkák, bár Cissének vissza kell szereznie a tavaly ilyenkori formáját, mert gólok nélkül se győzelem, se bentmaradás.
Ahogy látom, nem volt téma Pochettino kinevezése a Sotonhoz, pedig egy jó játékosanyag kapott egy jó edzőt, remélhetőleg bentmaradnak. Az argentin egyből stílust váltott, letámadják az ellenfelüket a saját térfelén, Moyes meg is jegyezte hétfő este, hogy játékosait frusztrálta ez a stílus (játszanának a Barca ellen

), ami nem is csoda, a szezonbeli leggyengébb passzstatisztikájukat produkálták. Támadásban még gyengék, de inkább átmeneti dolog ez - eddig nem volt problémájuk a góllövéssel, plusz Pochettino tavalyi, illetve Osvaldora felhúzott Espanyolja is elég támadó volt. Tele vannak jó játékosokkal és tehetségekkel, Rickie Lambert, Lallana, Puncheon, Ramírez, Mayuka, plusz a két szélsőhátvéd Clyne és Shaw (aki még csak 17!). Egy remek középcsapatot simán ki lehet belőlük hozni.