Hú, de rég jártam itt. Azóta elég sok minden történt.
Először is, Game! Vegyük fel a kapcsolatot pübe, a jutalmadat minél előbb elakarom készíteni.
Akkor pár gondolat az a szezonról, stb. Mint minden szezon ez is érdekes volt, bár nem teljesen úgy alakult, ahogy azt terveztem, de ez van. Lakers szempontból egy igazi hullámvasút volt ez az év. A rájátszás szerencsére meglett, de minimum egy novellát lehetne írni a rakás problémáról, ami az idén sújtotta a csapatot. Erről már volt szó, így nem ismétlem magamat. A végén Kobe elvesztése pedig feltette az í-re a pontot.
Mi jut eszembe erről a szezonról? Miami, James undorítóan szinte már tökéletes játéka,Lakers szenvedés, McGee feje, Jordan zsák, Anthony örült hónap, Kobe blokk az AS-on, és nagyon sok sérülés.
Rájátszás.
Nyugat:
Thunder-Houston
Ha meccset hoz a Rockets, akkor már elégedettek lehetnek szerintem. hatalmas potenciál van bennük, de még nagyon nincsenek készen. Még a saját szurkolóik sem igazán várták őket a PO-ba, ez már nekik örömjáték. Harden miatt érdekes lesz a párosítás, szerintem lesz egy-két monster meccse, de az OKC jelenleg klasszisokkal jobb csapat. A Thunderre kíváncsi vagyok nagyon. Eddig Harden hiányát nem éreztek, de a rájátszás azért más. Martin megcsinálja a helyzetet, ha labdát kap, akkor bedobja, de másoknak helyzetet teremteni nem igazán tud úgy, ahogy Harden.
Tipp:
4-1
San Antonio-Lakers
Ha egy amcsi filmben lennék, akkor most a Lakers az esélytelenek nyugalmával, hősies csatában kiejtené a Spurst, de nem vagyunk. Egy hónappal ezelőtt még nagyon kevés esélyt adtam volna magunknak, most egy kicsit optimistább vagyok, mármint erre a párharcra vonatkozóan. Persze még így is a Spurs a toronymagas esélyes, de azért náluk sincs kolbászból a kerítés jelenleg. Plusz TM is jött, neki pedig nem szokása az első körből továbbmenni.

Nálunk Kobe kiesése veszteség, de rövidtávon még jól is elsülhet a dolog, Gasolra, Howardra nagyobb szerep jut, ők ketten pedig itt a vége felé már elég jól néztek ki együtt. Persze a védekezésünk olyan, amilyen volt, és védekezés nélkül nagyon nehéz itt már bármit is alkotni.
Tipp:
4-2 (az eszem)
3-4 (a szívem)
Nuggets-Warriors
Két szimpatikus, rohanós csapat. Biztos jó meccseket fognak játszani, de a Denver azért jóval előrébb tart jelenleg. Lawson egyre jobb újra, ha több sérültjük nem lesz, akkor okozhatnak ők idén még meglepetést. A Lakers mellett nyugatról nekik drukkolok.
Tipp:
4-1
Clippers-Memphis
Jöhet a második rész. Ezt szerintem minimum hat meccses párharc lesz. Palánk alatt hatalmas hirigelés lesz biztos. Paulékat érzem kicsit esélyesebbnek, többek között Paulnak is. Ez a Clippers tavaly óta szerintem jobb lett. A Memphisnek az egyik legjobb védelme van az egész ligában, de elől elég karcsúak.
Tipp:
4-3
Kelet:
Miami-Bucks
4-0
Knicks-Boston
Ez csemege lesz, nyugatról messze a legjobb párosítás. Én már szezon előtt is azt mondtam, hogy a Celtics idén kevés lesz. Lehet, hogy én vagyok a hülye, de én nem látok bennük azt a nagy potenciált. Persze lehet oldalakon keresztül magyarázni, hogy védekezés és a PO és satöbbi, de nekem még mindig az a véleményem, hogy a Boston öreg, lassú és nagyon ingadozó csapat. A Knics pedig jelenleg nagyon egybe van, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ne ők menjenek tovább.
Tipp:
4-2
Indiana-Atlanta
Az Atlanta számomra az egész mezőny egyik legszürkébb franchise-za. Az Indiana viszont szimpatikus, plusz idén nyertek egy PG-t, aki úgy látszik képes vezér lenni.
Tipp:
4-2
Nets-Bulls
Jó ez a Nets, arra mindenképp, hogy egy kört menjen, de még ők sincsenek készen. A Bulls Rose nélkül egy jó iparos csapat, akit nehéz megverni, de a rájátszásban a falkavezér nélkül kevesek lesznek. Evans-Noah párharcot már előre várom.

Tipp:
4-2
Kezdődjön!

Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.