Barca Igazolások
- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18367
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
"Teljességében együttműködünk Gerardo Martino vezetőedzővel, aki már nem szeretne a keretben változást. Csak jó egészséget szeretnénk az előttünk álló idényre. Már nincs szükségünk feltétlenül középhátvédre, bár még akármi megtörténhet." - zárta mondandóját sejtelmesen Zubizarreta.

Ez mondjuk abból a szempontból annyira nem probléma, hogy emlékeim szerint azután kezdett el nagyon elvágyódni, miután nem került be a tegnapi válogatott keretbe. Szóval most valószínűleg kaparni fog a vb miatt, utána meg úgyis postáznánk vissza.Bob_Marley írta:Sakho-val az a legnagyobb gond, hogy fegyelmezetlen. Jó képességű, jó fizikai adottságai vannak, de többek között a PSG-nél is azért lett mellőzött, mert fegyelmi gondok voltak vele. Csak az szól mellette, hogy kölcsönszerződés az nem egy nagy rizikós dolog, de én is azon a véleményen vagyok, hogy akkor inkább a lelkiismeretesen dolgozó, a légkört maximálisan ismerő Bartra-t erőltetném.
És itt nem a Bartra - Sakho erőltetés a kérdés, hanem hogy ha Puyol megsérül, Piqué kipontozza magát, akkor nagyon szűken vagyunk. És az utóbbi évek alapján sajnos inkább erre kell készülni.
Bár én akkor sem vágok eret, ha Adriano és Song lesz a beugró. Volt pár hibájuk hátul, de most pont az új embernek ne lenne semmi gondja?
-
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 447
- Csatlakozott: 2010.06.07. 18:43:09
messi haknijához csak annyit, hogy azt csinál szabadidejében, amit csak akar. engem nem zavar, hogy gálameccseken tölti az idejét a strand helyett. a lényeg, hogy amikor itt van az ideje az alapozásnak, akkor ő is kivegye a részét a munkából.
nem tudhatjuk milyen munkát végeztek el a fiúk az elmúlt időszakban. csak remélhetjük, hogy nem megy rá a bajnokság a sok utazásra(mint tavaly a madridnak).
az utóbbi évek tapasztalatai azt mondatják, hogy ősszel nem lesznek gondok. kevésbé tartalmas felkészüléssel is jól mennek a dolgok általában. szerencsére idén csak a kis madrid ellen kell helytállni a szuperkupában, ami miatt egyelőre nem kell csúcsformában játszani. az a két meccs is a felkészülésünk részét képzi, mert igazából nincs jelentősége.
igazoljunk egy védőt, aztán kezdődjék a szezon! idén talán levesznek egy kis terhet leo válláról a csatáraink.

- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5465
- Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
- Tartózkodási hely: Budapest
Utána néztem és Pinto vt legutóbb kölcsönben nálunk. Előtte meg Davids.
- Capon
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5390
- Csatlakozott: 2005.08.26. 20:17:06
- Tartózkodási hely: Budapest VIII-XV-ker Rezervátum
Próbáltam visszaemlékezni ki lehetett utoljára kölcsönbe, de nem ugrott be senki. Most látom Davids nevét és lehet ő volt tényleg utoljára kölcsönjátékos.Tivornya írta:Én Edgar Davids-ra tippelnék, akinek a nagy felemelkedésünk kezdetét is köszönhetjükmes írta:Ki volt az utolso jatekos akit a Barca kolcson vett?
Minden esetre az jól sült el, télen jött és elég szépen menetelt utána a csapat.
Klinsmann; Rivaldo; Maldini; Nesta; Puyol; Xavi; Ronaldinho; Iniesta; Messi
azt látom teljes a káosz itt a fórumon ebben a kérdésben ez még érthető is. csak azt nem tudom hová tenni, mikor itt egyesek "Barca szint"re hivatkozva minősítenek játékosokat. és mégis melyik Barca szint? a szép emlék? vagy az amelyiken az európai élmezőny egy szelete szépen átlépett a BL finisében (igen a Realt is ide tehetjük, őket nem 7:0 -al küldték haza) és ez a szelet egyre vastagodik....
csak egy kis önkritikát az előszezonunkról: Messi külön "haknija", azután a 30-40 perces "alapozása" meccsenként, a rejtélyes izomfájdalma, a sétarepülés a Pápához.....( csak azért emelem ki őt mert mert mondjuk, ha ő befuccsol mindegy mi van a védelemmel ....) aztán az összesen egy(sic!)előkészületi meccs, ahol valamiféle ellenállást kellett volna legyőzni (sajnos nem ment) az új edzőről ne is beszéljünk aki nem csak Barcát de európai focit is most tanul....és őszintén: az az igénytelenség, hogy nem kell ide senki, majd megoldjuk házon belül?! nos erre építjük az új szezont? erre én csak azt mondom : csodák pedig nincsenek!

- Barcaman1993
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3892
- Csatlakozott: 2010.03.02. 14:41:07
Komolyan mondom, mintha ezt a Sakho esetet nekünk találták ki, de mégsem. Nagyon nem akarok mélyen belemenni, mert annyira nem ismerem. Az teljesen pozitívum, hogy fizetni nem kellene érte, ráadásul egy elvileg minőségi játékos jönne hozzánk. Ha meg nem válik be, akkor meg mehet vissza a feladóhoz. Ez is OK. A probléma az, hogy 1 év múlva, akkor a középhátvéd kérdés ugyanúgy nem lesz megoldva. Ez viszont probléma.
Rammalets-Foncho, Gensana, Grácia-Vergés, Garay- Kubala, Kocsis, Evaristo, Luiz Suárez, Czibor
- Tivornya
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 736
- Csatlakozott: 2008.10.14. 17:39:21
- Tartózkodási hely: Dunabogdány
Én Edgar Davids-ra tippelnék, akinek a nagy felemelkedésünk kezdetét is köszönhetjükmes írta:Ki volt az utolso jatekos akit a Barca kolcson vett?

„Egy nép csak úgy semmisül meg, ha önmagát semmisíti meg. Önmagát a nép úgy semmisíti meg, ha múltját már nem látja, jelenében csavarog, jövőjében nem hisz."
„Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha!"
„Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha!"
- Lionel85
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7126
- Csatlakozott: 2007.08.11. 10:38:38
- Tartózkodási hely: Budapest, Pestszenterzsébet
Egy kölcsönvétel szerintem jó ötlet lenne. Tényleg nem lenne kockázat, csak a fizetését kéne állni és ha nem válik be, akkor anyagi veszteség nélkül mehetne vissza Párizsba Sakho. Nem tudom milyen játékos, mert emlékeim szerint még nem láttam játszani, de ha olyan jó, hogy a Barcelona érdeklődik utána, akkor Puyol pótlására megfelel.

- shutterisland
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4070
- Csatlakozott: 2011.07.09. 22:54:27
- Tartózkodási hely: bcs.
biztos vagyok benne, hogy előrébb lennénk bármelyikkel.én vhogy nehezen képzelem el, h egy sakho/agger/verthongen trióból bármelyikkel is bentebb lennénk.
sakho lehet, hogy csak tűzoltásra jó, és a többihez képest félmegoldás, valamelyest lutri (amit főleg, amit bob írt) de ha kölcsönvesszük, és csak eggyel több értelmes megoldás van középre, már jobb, mint most.
viszont agger és vertonghen top 20-as középhátvédek.
Pinto??mes írta:Ki volt az utolso jatekos akit a Barca kolcson vett?
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
még szerencse h nem Te vagy az edző...Yaya(07-10) írta:Nálam ő nem opció középső védő poszton.

pontrugásoknál, szögleteknél ELMÉLETILEG simán ki lehet küszöbölni a magasságbeli hiányosságait, egyszerűen busi átveszi a helyét és kész.
mascherano nem való kp-re, mert nincs meg benne az a finesz meg előrejátékban való hajlamosság mint busiban. nem véletlenül nem játszott 2 meccset sem.
én vhogy nehezen képzelem el, h egy sakho/agger/verthongen trióból bármelyikkel is bentebb lennénk.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Sakho-val az a legnagyobb gond, hogy fegyelmezetlen. Jó képességű, jó fizikai adottságai vannak, de többek között a PSG-nél is azért lett mellőzött, mert fegyelmi gondok voltak vele. Csak az szól mellette, hogy kölcsönszerződés az nem egy nagy rizikós dolog, de én is azon a véleményen vagyok, hogy akkor inkább a lelkiismeretesen dolgozó, a légkört maximálisan ismerő Bartra-t erőltetném.

-
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 447
- Csatlakozott: 2010.06.07. 18:43:09
Mascherano nem középső védő. gyorsasága, szerelőkészsége átlagon felüli, viszont termete nagy hátrány pontrúgásoknál, szögleteknél, beadásoknál. védekező középpályásként ugyan úgy visszazárhat, csinálhat utolsó emberes mentéseket, tehát ugyan úgy hasznát vennénk. a középpályán viszont sokkal többet avatkozhat játékba, a megelőző szerelései élményszámba mennek.
Nálam ő nem opció középső védő poszton. Nem állhatunk fel úgy, hogy Sergio, Piqué, és Valdés van 175 felett. ezt egy komoly csapat büntetni fogja. kell egy jó felépítésű középső védő, mert Puyol, Piqué, Bartra, meg Bagnack (fogalmam sincs ki ez a gyerek) van erre a posztra. illetve Adriano bevethető, aki szintén jó felépítésű, gyors, és technikás. Néha kicsit homály, de nem nyújtott rossz teljesítményt, amikor a kényszerből ott szerepelt.
Muniesa elengedés egyébként nagy kérdőjel számomra. ígéretes játékos volt, nagyon kilógott a B csapatból(felfelé), magabiztos, igazi vezér alkat. őt is hagytuk eligazolni, pedig simán felhozhatták volna az első csapathoz(ha már utánpótlás).
Lényeg, hogy kell egy erős középső védő, mert ha valaki kiesik nincs megbízható helyettese. félmegoldások meg nem férnek bele a legmagasabb szinten. lelki szemeim előtt látom, ahogyan végig támadunk egy meccset, és az ellenfél egy kib@szott szögletből gólt fejel a végén. jelenleg nem vagyunk 3-4 góllal jobbak az elitnél, hogy megengedjük azt a luxust, hogy kedvükre fejelgethessen az ellenfél szögletekből, szabadrúgásokból.

Az komoly, hogy a wikipédiát kell használnom a kiszemeltek megismeréséhezJOseppe írta:Sakhón kivül az alternativák:Otamendi,Mangala,Bisevac.Ezek közül én inkább az argentint favorizálnám.![]()
http://www.sport.es/es/noticias/barca/o ... ho-2577470

- JOseppe
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 335
- Csatlakozott: 2012.12.20. 16:48:57
- Tartózkodási hely: Camp Nou, My House
Sakhón kivül az alternativák:Otamendi,Mangala,Bisevac.Ezek közül én inkább az argentint favorizálnám.
http://www.sport.es/es/noticias/barca/o ... ho-2577470

http://www.sport.es/es/noticias/barca/o ... ho-2577470
Tata:" Fontos hogy magabiztosak legyünk. Nem kérek sokat a csapattól csak azt hogy egész évben játszunk jól és nyerjünk meg mindent.".
FCB: Ter Stegen, Mário Fernandes, Hummels, Piqué, Alba, Cesc Fabregas, Busquets, Iniesta, Neymar, Messi, Griezmann. Edző: G.Tata Martino
FCB: Ter Stegen, Mário Fernandes, Hummels, Piqué, Alba, Cesc Fabregas, Busquets, Iniesta, Neymar, Messi, Griezmann. Edző: G.Tata Martino
Jelenleg a 3. számú védőnk Bartra! Nála egyelőre biztosabb megoldásnak tűnik Sappho. TS vitathatatlanul az egyik legjobb védő a piacon, szerintem mindenki belátja, hogy TOP5-ben van. A legszűkebb élvonal mögött már ízlés és habitus szerint alakul a sorrend, de objektíven nézve (bár egyiket se kedvelem) mind Agger, mind Luiz ott van.kristop írta:amúgy igen.shutterisland írta:jó, akkor mindenki sz.r meg kevés ide.
amikor hiányposztra igazolgattunk, akkor ilyen szintű játékosok jöttek, mint neymar, mascherano, ibra, villa, alexis, alba, fabregas, song. azok közül, akiket felsoroltál bárki is megközelíti a szintjüket a saját posztján? beillene a sorba?
akiket te felsoroltál úgy viszonyulnak a mi szintünkhöz, mint az előbb említett emberekhez quaresma, muntari, borriello, van der vaart, robinho, antonini és mondjuk gago.
és pont azért mert nem teljes a védelmünk most, pont azért nem kellene hozni valami középszint arcot, akivel ugyanúgy nem lenne jobb a védelmünk, de legalább elköltünk pénzt feleslegesen. vagy hozzunk valaki értelmeset, vagy ha nem jön össze, akkor csak azért ne hozzunk valakit, mert rosell bemondta és a szurkolók várják.
és engem is kiráz a hideg a félmegoldásoktól, de valaki gyengébbet igazolni is az lenne, akkor már inkább adrianot raknám be középre, ő pl sose volt rossz, egyszerűen csak nem érezte a lesreállítást néha.
Pique hajlamos a figyelmetlenségre, Masch is sokat hibázik a sorozatterhelés alatt nem lenne jó, ha 60-70 meccset végig kéne játszaniuk. Puyol iszonyat nagy kérdőjel, hogy mit fog bírni, Bartrat nagyon bírom, de ha Puyí sérült 3 védőnk van, mert Bagnacknál egyelőre azon is meg lennék lepődve, ha 5 meccsnél többet játszana a szezonban, és pár barátságos meccs alapján bármi következtetést levonni vele is korai lenne.
Azzal egyetértek, hogy Amorebietákkal és F.Santanakkal nem vagyunk beljebb, de azért akinek egy D. Luiz vagy egy Sakho se lenne jó, az azért elég elfogult véleménynek tűnik. Kis túlzással Bagnacknál lassan csak Thiago Silva jobb megoldás...
Amúgy énis úgy érzem,hogy Tata határozottabb,konkrét elképzelései tervei vannak amiket véghez is fog vinni...Nem olyan embernek érzem aki megalapozatlanul a levegőbe beszél,vagy 19re lapot húzna...Hogy mennyire válik be az meg majd kiderül idővel...
„Uraim, ha ma veszítetek, akkor továbbra is a világ legjobb csapataként lesztek számon tartva - de ha nyertek, a nevetek örökre fent marad.” Josep Guardiola
„Teljesen tehetetlenül érzed magad, ahogy látod, milyen kényelmesen, és élvezettel játszanak.” Raúl a Real-Barca után (2-6)
http://www.youtube.com/watch?v=CESroqFl ... re=related - Hatalmas!!!
„Teljesen tehetetlenül érzed magad, ahogy látod, milyen kényelmesen, és élvezettel játszanak.” Raúl a Real-Barca után (2-6)
http://www.youtube.com/watch?v=CESroqFl ... re=related - Hatalmas!!!
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8615
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Én pont az ellenkezőjét érzem. Az, hogy neki elég a keret és nem ordibál igazolásokért nem jelent semmit. A középső védő igazolás a kezdetektől folyik nem most találták ki.visca el barca írta:Tata, az eddigi nyilatkozatai alapján sajnos ugyanolyan nyuszimuszinak tunik mint Tito volt, nem hinném h ráborítaná az asztalt a vezetőségre ha nagyon kellene neki valaki. Ő is olyan klasszikus "jó, ez a keret nincs szükség erősítésre", meg "azzal dolgozom akit kapok" típusnak tűnik. Olyan mint alice csodaországban, minden szép és minden jó...Chino írta:Amúgy meg nem lehet tudni Tata hogyan gondolkozik, kiket részesít előnyben, kinek mennyi percet ad, hogyan rotál.
Sokkal erélyesebbnek érzem, mint Titot, és komoly tapasztalata van, úgyhogy csak tudja mit csinál.
Remélem a vezetőség Sakhoval nem hosszútávon gondolkodik, hanem ez az összeg félre lesz téve jövőre egy komoly igazolásra.
Forca Barca!!!!
amúgy igen.shutterisland írta:jó, akkor mindenki sz.r meg kevés ide.
amikor hiányposztra igazolgattunk, akkor ilyen szintű játékosok jöttek, mint neymar, mascherano, ibra, villa, alexis, alba, fabregas, song. azok közül, akiket felsoroltál bárki is megközelíti a szintjüket a saját posztján? beillene a sorba?
akiket te felsoroltál úgy viszonyulnak a mi szintünkhöz, mint az előbb említett emberekhez quaresma, muntari, borriello, van der vaart, robinho, antonini és mondjuk gago.
és pont azért mert nem teljes a védelmünk most, pont azért nem kellene hozni valami középszint arcot, akivel ugyanúgy nem lenne jobb a védelmünk, de legalább elköltünk pénzt feleslegesen. vagy hozzunk valaki értelmeset, vagy ha nem jön össze, akkor csak azért ne hozzunk valakit, mert rosell bemondta és a szurkolók várják.
és engem is kiráz a hideg a félmegoldásoktól, de valaki gyengébbet igazolni is az lenne, akkor már inkább adrianot raknám be középre, ő pl sose volt rossz, egyszerűen csak nem érezte a lesreállítást néha.
no.1 sergi roberto fan, no.1 paco hater
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
Tata, az eddigi nyilatkozatai alapján sajnos ugyanolyan nyuszimuszinak tunik mint Tito volt, nem hinném h ráborítaná az asztalt a vezetőségre ha nagyon kellene neki valaki. Ő is olyan klasszikus "jó, ez a keret nincs szükség erősítésre", meg "azzal dolgozom akit kapok" típusnak tűnik. Olyan mint alice csodaországban, minden szép és minden jó...Chino írta:Amúgy meg nem lehet tudni Tata hogyan gondolkozik, kiket részesít előnyben, kinek mennyi percet ad, hogyan rotál.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára visca el barca 2013.08.15. 15:34:44-kor.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

Igen ezzel csak egy baj van,hogy Sakho azért akar a Psgből kölcsönbe menni hogy többet játszhasson...Itt is előtte van Pique Puyol Mascherano,azt meg hogy ki mennyit lesz sérült,bírni fogja e Puyol no ezt nem tudhatja...innetől miért pont ide jönne...Ugyan úgy 4.számú védőnek...Chino írta:Én személy szerint úgy gondolom ez a kölcsönszerződés tökéletes megoldás lenne és egy opciós jogot is köthetnénk rá. Ugyan csak néhány meccsét láttam, de mind a válogatottban mind a PSG-ben határozott, jó teljesítményt nyújtott. Remek a testfelépítése, Piqué mellett lenne egy másik magas, jól fejelő hátvédünk. Az hülyeség, hogy nem jó, mert a PSG-ben csak 4. számú. Az, hogy ki hányadik számú védő nagyon összetett dolog. Lehet, hogy ha Ancelotti maradt volna, akkor Alex Sakho mögött lenne. Blanc úgy látszik a rutint többre tartja vagy Silvaval jobb párost alkothatnak. Marquinhost pedig ha megvették ilyen horribilis áron nem fogják negyedik védőként használni.
Nyilvánvaló hogy idén nem tudunk robbantani, ezt a pénzt félre léhet tenni és jövőre újra próbálkozni.
Ha Sakhot meglépi a vezetőség szerintem jól végzik a dolgukat. Ha nem válik be, akkor is lesz egy 3.-4. számú védőnk akivel mélyíteni tudjuk a keretet. Ez Bartranak természetesen nem a legjobb hír, de vele legalább tud versenyezni, egy Luizzal, verthongennel nem tudna.
Mindenesetre biztos jobban járunk, mintha vennénk 15 millióért egy Mathieut.
Amúgy meg nem lehet tudni Tata hogyan gondolkozik, kiket részesít előnyben, kinek mennyi percet ad, hogyan rotál.
Amúgy elmundon van 2 cikk is hogy miért nem kell Tatanak senki...Állítólag Puyolnak nagyon jól megy a rehab,sé jól sikerült a műtét,azt mondják a szakemberek hogy nem lesz problémája...Napi szinten beszél Tata vele és az orvosokkal...
Másrészt Barthraban bízik,sokkal jobban mint Tito...Látja benne a lehetőséget...Azért azt se feledjük hogy egy fiatal játékos sokkal jobban teljesít ha érzi bízik benne az edző...Titonál meg csak kényszermegoldás volt...
Továbbá Mascheranot nagyon erősnek jónak látja...
És Bagnackban sokat lát...Persze nem BL szinten gondol rá,de be fogja vetni őt is állítólag...
Persze ez mind állítólag de nyílván vmi alapja azért ezeknek csak van...
„Uraim, ha ma veszítetek, akkor továbbra is a világ legjobb csapataként lesztek számon tartva - de ha nyertek, a nevetek örökre fent marad.” Josep Guardiola
„Teljesen tehetetlenül érzed magad, ahogy látod, milyen kényelmesen, és élvezettel játszanak.” Raúl a Real-Barca után (2-6)
http://www.youtube.com/watch?v=CESroqFl ... re=related - Hatalmas!!!
„Teljesen tehetetlenül érzed magad, ahogy látod, milyen kényelmesen, és élvezettel játszanak.” Raúl a Real-Barca után (2-6)
http://www.youtube.com/watch?v=CESroqFl ... re=related - Hatalmas!!!
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8615
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Én személy szerint úgy gondolom ez a kölcsönszerződés tökéletes megoldás lenne és egy opciós jogot is köthetnénk rá. Ugyan csak néhány meccsét láttam, de mind a válogatottban mind a PSG-ben határozott, jó teljesítményt nyújtott. Remek a testfelépítése, Piqué mellett lenne egy másik magas, jól fejelő hátvédünk. Az hülyeség, hogy nem jó, mert a PSG-ben csak 4. számú. Az, hogy ki hányadik számú védő nagyon összetett dolog. Lehet, hogy ha Ancelotti maradt volna, akkor Alex Sakho mögött lenne. Blanc úgy látszik a rutint többre tartja vagy Silvaval jobb párost alkothatnak. Marquinhost pedig ha megvették ilyen horribilis áron nem fogják negyedik védőként használni.
Nyilvánvaló hogy idén nem tudunk robbantani, ezt a pénzt félre léhet tenni és jövőre újra próbálkozni.
Ha Sakhot meglépi a vezetőség szerintem jól végzik a dolgukat. Ha nem válik be, akkor is lesz egy 3.-4. számú védőnk akivel mélyíteni tudjuk a keretet. Ez Bartranak természetesen nem a legjobb hír, de vele legalább tud versenyezni, egy Luizzal, verthongennel nem tudna.
Mindenesetre biztos jobban járunk, mintha vennénk 15 millióért egy Mathieut.
Amúgy meg nem lehet tudni Tata hogyan gondolkozik, kiket részesít előnyben, kinek mennyi percet ad, hogyan rotál.
Bestbarcaval sok mindenben egyetértek, viszont nem hiszem, hogy ebből a pár hakniból ennyi következtetést le lehetne vonni Tata elképzeléseivel kapcsolatban, pláne azt, hogy ez mennyire sikerülhet. Azért korai még leszűrni, hogy Messi is folyamatosan le fog támadni, Neymar is hátramegy stb.
Ami azonban igaz, hogy ha nem lesz akkora nyomás a védelmen, nem jut el annyiszor az ellenfél a kapunk el egy gyengébb védelem sem okoz annyi gondot. Vertük már agyon a Realt úgy hogy Oleguer volt a középső védő, pedig ott Zidane, Raul, Ronaldo játszott.

A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Chino 2013.08.15. 15:11:21-kor.
Forca Barca!!!!