Én ezt már sokszor leírtam, és elmondtam róla.
Szerintem nem ebbe a rendszerbe való, főleg fejben kevés ide. A fejben kevés dolgot meg arra értem, amikor gondolkodás nélkül kellene csinálni a dolgokat. Például egy kényszerítő, vagy egy továbbtett labda, esetleg átvétel és lövés. Egyszerűen annyit képes gondolkozni azon, hogy mit csináljon, hogy addig 2 ember odaér mellé, és nem csoda, hogy szerelik, vagy kihagyja a ziccert.
(Nem hiába 2 legemlékezetesebb gólja a Real és ATM ellen volt, amikor nem gondolkozott, hanem rögtön lőtt/emelt...)
Neki olyan játékrendszer kell, ahol van területe, és tud futni, nem kell passzolgatni ennyit, ilyen gyorsan, és van ideje "gondolkozni".
Ez nem is fejben gyengeség, hanem inkább ösztönös hiányosság, csak nem tudom jobban megfogalmazni.
Egyszerűen nem bírom nézni amikor megkapja a labdát, és tötyörög felette egy helyben, majd vagy elveszíti, vagy visszapasszolja(ez nem lenne baj, ha előtte nem telne el 5-6mp mire meghúzza).
Technikás játékos, meg minden, de nekem, az én szememnek ebből a csapatból kilóg. És én őt még itt, 3 szezon alatt nem láttam 3 hónapos konstans jó teljesítményt mutatni. A véleményem meg az, hogy ami 3 év alatt nem ment, az 5 év alatt sem fog. Nem érzem, hogy bármi változna a játékában. Nagyobb szabadsága sosem lesz, ezeket a hiányosságokat, amiket említettem, meg nem lehet túlságosan fejleszteni.
Pedro sem egy világklasszis játékos, viszont én sokkal inkább őt tartanám meg. Mégpedig azért, mert egyrészt tőle láttam már 3hónapnál tovább tartó jó teljesítményt, másrészt Pedro hiányosságai sokkal inkább olyan dolgok, amik nem "bántják annyira a szememet", mint Sancheznél. Illetve már bizonyította, hogy kegyetlen gólvágó, éles helyzetekben konstans tud gólt lőni, nem csak ha jó napja van. És nem csinálja azokat a dühítő hibákat, amiket Sanchez folyamatosan, pl. a tötyögés, rengeteg gondolkozás.
Statisztikában meg majdnem teljesen azonos évük volt, Sanchez felé billen egy kicsit a mérleg, viszont többet is játszott.
Egyébként még annyit mondanék, hogy ha megjegyezzük, hogy Sanchez legjobb éve volt a mostani, ami igaz, akkor azt is jegyezzük meg, hogy Pedronak is a legjobb éve volt a mostani az elmúlt 3 évből. (2 legjobb évében is 2, illetve 3 góllal lőtt többet, viszont assistot meg kevesebbet adott akkor).
Összességében ennyi. Jobban nem tudom megindokolni, hogy miért adnám el Alexist. Szerintem ő is sikeresebb lenne egyénileg egy másik csapatban, Pedro meg egy tökéletes fix 4. ember lehetne elől.
És amúgy, most nem akarok itt erről vitázni, vagy meggyőzni bárkit, mert nem azért írtam, hogy meggyőzzek bárkit is arról, hogy Pedro maradjon. Mert engem sem nagyon lehetne meggyőzni az ellenkezőéről

Csak le akartam írni a véleményemet a témáról.