Gali írta:Tegnap Bartomeuval készítettek egy interjút, amit a Sport és a Mundo is leközölt.
Ebben az elnök kijelentette, nem adják el Fabregast, ill. megemlítette, hogy Xavi és Mascherano is fontos eleme a csapatnak és számos lehetőség áll a rendelkezésre ahhoz, hogy mindketten a Camp Nouban maradjnak.
Elmondta, elegendő pénzügyi forrása van a klubnak, hogy végrehajtsák a csapatot érintő szükséges változtatásokat.
Az a baj, hogy Bartomeu azt is kijelentette, hogy Bravot nem akarjuk leigazolni, aztán láthatjuk, hogy úgy tűnik mégis.. Remélem azért a Cesc ügyben nem hazudott.
A jövő évi kapusaink:
MatS
Bravo Ferni linkje, bocs hogy megint betettem, de egybe akartam..
Nem vagyok túl nyugodt..
Nem venném ezt túl komolyan, a 'Sport' szerintem idén már igent mondott nekünk David Luiz is meg Benatia is, mégse látom őket sehol.
Amúgy se nagyon támogatom az igazolást. Egy az, hogy Kunnál alacsonyabb csatárt keresve se találnánk, és eddig is az volt a bajunk, hogy fizikálisan nulla a csapat.. Aztán az is, hogy szélen ő se tud olyan jól játszani, középen meg ott lesz Messi, úgyhogy David Villa 2.0 lenne. Plusz ebben nem vagyok biztos, de általában ő úgy szokott játszani, hogy van egy másik csatár is még előtte nem? Torres/Forlán az Atleticoban, Dzeko/Negredo a Cityben. Az Argentin válogatottban nem tudom hogy van, de nem tudom, hogy mi lenne vele, ha egyedül ő lenen a darálóban.
Amúgy ügyes gyerek, top5 csatár jelenleg, de piszok drága is lenne, meg nem hiszem, hogy őrá lenne most pont szükségünk. De mindegy is, kétlem, hogy bármi is lenne a dologból.
blaugrana99 írta:Ez teljesen hivatalos...
Miből szűrted le, hogy ez hivatalos? Hogy a 'Sport' lehozta?