Az elejével még egyet is értek, de minek ide Tello, ha visszajön Deulofeu, rráadásul még pénzt is lehet belőle csinálni. Song inkább maga akar elmenni, akkor mit lehet tenni. Azt már LE dönti el kit/mit akar ott. Szerinted a kezdők tehetnek erről. Mégis elküldenéd Cesc-t. Aki alig játszott végig meccset. Azt is inkább, ha szükségmegoldásként kellett számára idegen pozícióban játszatni. Xavi volt a stabil kezdő. Ha nagyritkán Cesc kezdett helyette szinte mindig lekapták a 60-70. perc körül. Akkor miért ő menjen el, ha nem is kezdő és szerinted azok a hibásak. Ha pedig nézted a meccseket láthattad mi volt a külőnbség közte és Xavi közt. Nem akarok statisztikákkal jönni, de azért az is elmond valamit az idei teljesítményéről.crixus írta: Összegezve tehát a taktikai átalakítások szükségességét és a játékosok pocsék hozzáállását igenis kell legalább 4 játékos a kezdőbe, olyanok, akik minőséget képviselnek. Elvileg Ter Stegen már megvan, de kell legalább egy középhátvéd, egy csatár és egy középpályás vagy jobbhátvéd is. Igazából mindkettőre szükség lenne.
Sokan elakarják küldeni Song-ot, Tello-t, és sok kiegészítő embert. Az rendben is van, hogy nem egy közülük nem üti meg a megfelelő szintet, csak a helyet foglalja a csapatban. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy NEM EZEK a játékosok felelősek a pocsék szezonért, hanem a kezdők, akik a meccsek nagy százalékában a pályán voltak. Ha változtatni akarunk, akkor igenis ki kell tenni olyanokat, mint Fabregás, Xavi, Sánchez, Pedro, Alves, Mascherano és még folytathatnám. Én Messi eladását is megfontoltam volna, de erről kár beszélni, mert idén nyáron nem lesz belőle semmi.
És ki jöjjön helyette? Kroos? Koke 50-ért? Rakitic? Hagyjuk már. Nála jobb és elérhető játékos nincs. Ha nem kapja meg a bizalmat ne is várjunk csodát.
Alexist is küldjük el? Ember, kezdem azt hinni, hogy egy meccset sem láttál. A chilei, mind mentalitásban, mind játékban, mind gólerősségben kiváló volt. Nélküle nem valószínű, hogy az utolsó fordulóig partyban lettünk volna a ligáért. Úgy beszélsz róla, mintha ő lett volna a fék. Iniesta és Alba mellett őt lehet igazán kiemelni.
3 játékos kell mindenképp a kezdőbe. A Cesc-Xavi csere lehet még szinte egy konkrét igazolás, a többivel már csak az esetleges távozókat kell pótolni vagy LE elképzeléseihez igazolni. Ez alapvetően 4 új ember.crixus írta:Tehát, ha igazolni akarunk 4-5 játékost a kezdőbe, akkor ki is kell tenni valakit. Alves, Mascherano, Valdes és már három meg is van. Iniesta-t én semmiképp sem tenném ki, így marad a Xavi/Cesc kettős egyike. Lehet, hogy jelen pillanatban Cesc jobb, mint az öreg Xavi, de ha a kezdőbe akarunk embert, akkor Xavi jobb kiegészítő ember lesz. Cesc-nek nálam mennie kell.
Sokan már kezdenek átesni a ló túlsó oldalára. Nem sok csapat jött ki jól abból, hogy a fél kezdőjét kicserélték.