palesz77 írta:Mindamellett, hogy ez egy elég szubjektív vélemény, úgyhogy nem is akarok vele vitába szállni inkább, de ezek a kiemelt részek..Feast4 írta: Hasonlítsuk már össze Alexist és Fabregast. Jó nem egy poszt, de nem is ezek leszek a szempontok.
Fabregas nem tudott a középpályáról senkit kiszorítani Alexis szélről szinte (hangsúlyozom szinte) mindenkit.
Fabregas megosztó, Alexis nem. (Vajon ez mért van?)
Két játékos, ugyanabban az évben kerültek ide, ugyanannyi idejük volt (Fabregas saját nevelés) mégis mentalitásban, beilleszkedésben szurkolói elfogadottságban jelentős a különbség.
Ez valamit elmond. Mint az, hogy Pep meg akart tőle szabadulni, csak utána már nem írta alá a szerződését.
Alexis ki mindenkit szorított ki? Tellot, Pedrot? Villát - aki nem szélső..?Nem egy Xavi-Iniesta konkurencia azért.. Plusz az is túlzás, hogy kiszorította őket, Pedro minden évben többet játszott mint ő, és a többiek se maradtak le annyira nagyon sokkal egyik évben se. Plusz nagyon sokszor maradt ki a rangadókon - idén is -, szóval azért ne csináljunk úgy, mintha ő lett volna a szezon betonembere.. Fabregas meg ősszel bőven a legjobb középpályás volt, nem ő tehet róla, hogy Tata mégsem rakta Xavi elé a rangsorban ezután sem..
A második részt meg szintén nem értem, a fórom harmada kb elküldené Alexist is, nem tudom ez miből jött, hogy ő nem megosztó..
Pontosan ezen a véleményen vagyok én is. Mintha Fabregas tehetne arról , hogy nem tudta kiszorítani Xavit !? Xavit akkor is játszatni fogják mindig minden körülmények között ha nem megy neki a játék. Fabregast meg beállítják tegyük fel 2-3 meccsenként vagy cserének , szerintetek felveszi a ritmust ? Hát nem! És ismétlem magam az egész csapatnak nem ment idén. Martino egyébként is szerette Fabregast játszatni nyilatkozta is , de azt nem tehette meg hogy a klubikon Xavi helyén játszatja és Xavi padozik egész évben. Ő azért nem Puyol még benne van a játékban. Meg a szurkolok se nézték volna jó szemmel ha Xavi padozik , a vezetőségről nem is beszélve. És ha Messi nem lett volna sérült még akkor ennyit sem játszott volna Fabre. pedig akkor olyan támadószekciónak kellett volna lennie , hogy Pedro Neymar Alexis. De ehelyett Fabregast játszatta Pedro helyett középen , mert szerette a játékát.
Alexis ismét csak megkapta a bizalmat Martinotól , jobban is bírta őt mint Pedrot ez nem is volt kérdés. A bizonyítási vágy megvolt benne meg az akarat egész évben. Nem volt nehéz dolga , hogy kiszorítsa Pedrot. Tegyük fel ha Messi játszott volna szélen egész évben. De Alexis a kiemelkedő teljesítményével jobb volt mint idén Messi akkor Messit nem játszatták volna ? Dehogynem. Ugyan ez az eset Fabre és Xavival. De ti jöttök itt Krossal , meg el kell adni Fabret stb. Vicces!