
nem volt ő rossz játékos, de az esélyt (akárcsak afellay) soha nem kapta meg. igazából foglamam nincs a mai napig h minek igazolták le.
Hát nem is tudom,az Arsenálban jó volt ,na de nálunk??VictorValdes19 írta:Megnéztem én is az esetet. Hát nem egy ilyet láttam már pályán. Azt hittem, hogy lesifotósok, utca, stb.blaugrana99 írta:Azt mondjátok hogy meleg a pite? Láttam én is azt az ominózus képet.
Csak akkor rendesen legyen játszatva is, ne úgy bánjon vele a klub, mint Hlebbel. Pedig Ő is milyen jó kis spíler volt.
nem tudom, miért tűnt el az előző hsz-om....
Santos gyerek még nem bólintott rá a dologra. Nem is csodálom.Elég éles váltás ez számára akkor is ha nálunk alig játszott.Piquenbauer írta:Így legalább az egyik töltelék emberünket már sikerült elpasszolnunk. Most pedig, hogy meg van a két kapus, és Rakitic is jött, talán végre védőt is néznek majd Zubiék. (Cescet pedig sajnálom, ha távozik, a vezetőség pedig ....)Nervo írta:Közben pedig C.Bravoval is sikerült megállapodnunk 10 millió és j.dos santos játékjogának a fejében.
Van igazság bőven abban amit írsz. Tata is bőven benne van a dologban ,nem az ő posztján játszatta elég sokszor.És tényleg évekig kapartunk érte,és most ez lett a dologból. Én sok sikert kívánok neki a cselszkinél.albicelesteX írta:Cesc meg egyre távolabb...Hát én nem örülök ennek...Főleg azok után ahogy visszahoztuk...Vajúdtunk vele itt évekig mire sikerült egy csomó pénzért most meg lelép...Igazából nem értem se Őt se a vezetőséget...Szerintem Ő is gyorsan feladja ezt az egészet és annak is oka van hogy betalálta a közönség is....Mindenesetre én annyit mondanék neki is meg a vezetőségnek is főleg az elnöknek meg Zubizareta úrnak hogy menjenek a jó ...........-ba.
Megnéztem én is az esetet. Hát nem egy ilyet láttam már pályán. Azt hittem, hogy lesifotósok, utca, stb.blaugrana99 írta:Azt mondjátok hogy meleg a pite? Láttam én is azt az ominózus képet.
Messithebest írta:Én örülök a Cesc-Rakitic cserének, mert amíg Rakitic meghal a pályán, rengeteg jó labdát ad, jól lő és hasonlók, addig Cescnek max 10 jó meccse volt itt 3 év alatt, nem neki való a Barca szerintem, neki olyan csapat való ahol ő a vezér, mint az Arsenalban volt.. (mellesleg szerintem ezért fog befürödni a Chelseavel is ha odamegy.)
Így legalább az egyik töltelék emberünket már sikerült elpasszolnunk. Most pedig, hogy meg van a két kapus, és Rakitic is jött, talán végre védőt is néznek majd Zubiék. (Cescet pedig sajnálom, ha távozik, a vezetőség pedig ....)Nervo írta:Közben pedig C.Bravoval is sikerült megállapodnunk 10 millió és j.dos santos játékjogának a fejében.
visca el barca írta:aztán az is lehet h xavi is elmegy a new york fc nyugdíjas klubba és az ő helyére hozták. ki tudja...
Ebbe meg arról írnak, hogy Marquinhos rosszul érezte magát úgy, hogy Thiago Silva és Alex játszottak előtte szinte végig, és habár elment Alex a Milanba, most ment David Luiz helyette, úgyhogy hasonló lenne a szitu. Viszont így, hogy Alex elment ez -1 védő a Franciáknak, ami miatt nem akarnák eladni Marquinhost feltétlenül.. De ha Mexes megy a PSG-be, akkor Marquinhos előtt is szabad lesz az út. Legalábbis a google fordítóból ezt sikerült kisilabizálnom.frost86 írta: Köszi
Itt a második http://www.lavanguardia.com/deportes/fu" target="_blank ... barca.html
Köszipalesz77 írta:Szerkesztés után mindig csak az utolsó linked megnyitható, csak gondoltam szólok. linkfrost86 írta:http://www.mercafutbol.com/marquinhos-e ... -el-barca/
http://www.lavanguardia.com/deportes/fu" target="_blank ... barca.html
http://futbol.as.com/futbol/2014/06/06/" target="_blank ... 18832.html
Valaki lefordítaná???
Amúgy az elsőbe az volt, hogy Marquinhos közel a Barcához, 35 millió lenne az szerint az ára, és hogy Dani Alvest is be akarná vonni a Barca nagy eséllyel, de szerintük mivel Cuadrado kiszállt a képből úgy tűnik, ezért őt kihagynánk inkább mégis.
A másodikat nem tudtam megnyitni.
A harmadikban pedig annyi van, hogy leszálltunk Agüeroról, és Reust vettük célba. Szerintük szóbeli megállapodásunk már van is a Némettel, és így még akár olcsóbban is megszerezhetnénk mint a 34,5 millió.. Ilyen hír csak idén már volt 6-szor, szóval nem venném túl komolyan.
Szerkesztés után mindig csak az utolsó linked megnyitható, csak gondoltam szólok. linkfrost86 írta:http://www.mercafutbol.com/marquinhos-e ... -el-barca/
http://www.lavanguardia.com/deportes/fu" target="_blank ... barca.html
http://futbol.as.com/futbol/2014/06/06/" target="_blank ... 18832.html
Valaki lefordítaná???
Végülis nem csinált semmi hülyeséget, gyakorlatilag semmit nem csinált, ha a hivatalos dolgokat vesszük alapul. vagyis telibesza..ják a védelem megerősítését, szinte féláron eladnak egy meghatározó játékost, akit egy jóval gyengébbel pótolnának 8 millás fizuval. (kapussal is hiányban vagyunk) És sajnos úgy néz ki ezek már nem pletykaszintűek. (ergo eddig csak gyengítették a csapatot) Ráadásul még a vb előtt le akarták zárni az igazolásokat, amelyik védővel pedig állítólag tárgyalnak(?) a tornán sem lesz kint, szóval nyugodtan lehetne a vb alatt intézni a dolgokat. Az pedig, hogy mennyire jó választás pedig...LM10 írta:Végül is eddig ter Stegen, Rafinha,és Deulofeu után jöhetne Rakitic. Eddig nem csinált hülyeséget a vezetés, mi meg mindig szidjuk szegényeket![]()
![]()
Az eddigi hivatalos dolgot szerintem korrektek, az meg, hogy az újságok mint írnak, nagy részben pletyka és hülyeség.