A betonpályákkal kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy miihiihez hasonlóan én is ott éltem az életem kisgyerekként az általános iskolánk pályáján a haverokkal, éjjel-nappal foci, ritkábban kosár elosztásban. Mellette versenyszerűen is elkezdtem játszani 11 évesen, nekem a sarokcsontom sínylette meg a betont. Ilyen idős korban ugye még nem fejlődik ki rendesen, így a folyamatos betonon való futás (tesiórán is ott nyomtuk egyébként) annyira kikészített, hogy a másfél órás füves edzés után alig bírtam levánszorogni a pályáról, de játék közben nem fájt persze. Az edzőm az első bajnokim félidejében, amikor sántikáltam, meg is jegyezte viccesen, hogy kapjam össze magam, nehogy azt higgyék, hogy egy rokkant gyerek játszik nálunk.
Betonpályán egyébként volt egy olyan esetem kb. 12-13 éves koromban, hogy elvittem a lasztit, aztán egy analfabéta hátulról beakasztott. Telibe fejre pottyantam, úgy néztem ki 2 hétig, mint egy papagáj, tiszta kék-zöld volt a buksim, plusz egyszer úgy ment ki a lábam, hogy be kellett gipszelni, mert megnyúlt a bokaszalag, pár évvel előtte ugyanez, csak bokafeszítős kiadásban.
A sérülések ellenére egyébként soha nem felejtem el a kiskori betonfocikat, életem legszebb emlékei közé tartozik.
