visca el barca írta:Boixos írta:a fifának aszem azzal volt problémája, h a más országokból elhozott fiatal gyerekeknek roppant az élete azzal, h bcn-ba költöztették őket.
szégyen, hogy a szerencsétlen éhező afrikai gyerekeket mennyire ki akarjuk zsigerelni

lehet 2 hét múlva emberkereskedelemmé változik a vád

igen, már anno a messi nevű beteg kiskölökkel is eljátszották ezt, akit a faterjával együtt költöztettek bcnba annak idején, h meggyógyítassák az akkori rohadtszemétállatok.
többszörös visszaeső a Klub, nem csodálom, h besokalltak tőle az igazság bajnokaiból álló fifánál.
de egyébként az a kemény ezzel az egésszel, h ezek közül a gyerekek közül sokakat tényleg olyan körülmények közé hozzák el, amivel az otthoni állapotaik köszönő viszonyban sincsenek. olyan ellátást kapnak, amilyenre otthon esélyük sem lenne, utána, ha felnőtt korukban csapatokhoz kerülnek, akkor az ott keresett pénzekből konkrétan családokat, közösségeket, FALVAKAT tartanak el. végülis csak ennyire kúrt ki a pl a barcelona ezekkel a fiatalokkal.
ez nem tetszik a fifának.