Jelenleg a Juvenil A játékosa, a videók alapján elég ügyes a gyerek.


nem akarom a kedvedet szegni, de annak hogy LE. sok B-t felhozott nagyon egyszerű oka van: VB.-szabi.barcafacan írta:
Olyan még nem volt az utóbbi években, hogy egy edző 8 fiatallal kezdje el a külföldi edzőtábort és közülük 4 a felkészülés végéig az A csapattal maradjon. Ez a 4 más mércével mérendő, mint az utóbbi évek fiataljai, akik vendégként vettek részt az A egy-egy edzésén. Más, ha az edző és a játékostársak bíznak bennük. Közülük is egyedül Munir tart ott, hogy esetleg kezdő lehet
Senki nem azt mondja, hogy fiatalokkal kell feltölteni a keretet (legalábbis aki reálisan gondolkozik). Azt pedig pláne nem mondja senki hogy aki onnan kijön az világklasszis. Hányan jöttek azóta? Én inkább azt kérdezném hánnyal próbálkoztak? Mert Tito, Roura és Martino nem erről voltak híresek. Most vannak ketten kölcsönben. Egy visszajött, akibe szerintem szorult annyi tehetség, mint a bátyjába. A kp-ra kellene majd pótlás Ini helyére, de oda van nem is egy.crixus írta: Én úgy látom, hogy ez a fiatalokkal feltöltés elmélet elég gyenge lábakon áll. Attól, hogy valaki a Barca akadémiájáról jön ki még nem lesz világklasszis, de csak simán klasszis sem.
Kik is jöttek ki Pedro-ék óta? Sokan. Hányan lettek igazán jó játékosok? kevesen.
Thiago, Bartra és?
Montoya? vitás eset. Tello? szintén vitás
Akik az utóbbi öt évben voltak, azok vannak kb. jelenleg terítéken. Thiago, Bartra, Deulofeu, Rafinha. Persze volt sok ígéret aki nem vált be, vagy elkallódott, többen pont azért, mert nem megfelelően építették be őket vagy a hozzáállásuk nem volt megfelelő.crixus írta:A többiek, a fiatalabbak még csak ígéretek, ígéretből pedig az utóbbi 5 évben is volt nem is egy, mégsem vált be még csak a felük sem, nem csak nálunk, de máshol sem.
Tehát semmi okunk sincs arra, hogy arra következtessünk, hogy a fiatalokkal való keretfeltöltés jól sülhet el.
Egyetértek.P.G.D. írta:Lehet, hogy én le maradtam valamiről, de mi ez, hogy Alvest legszívesebben mindenki elküldené világgá, és egyesek szerint Montoya vagy ez a Douglas gyerek(akit a többség maximum egy 5 perces YouTube videóban látott eddig) megfelelő a helyére. Jó rendben van Alves nem nagy szám(pláne az előző éveihez képest) de azért ne essünk már túlzásokba. Ha két hónapig Montoya vagy Douglas lenne a helyén valszeg visszasírnánk Danikát. Persze ha vicc ez a hangulat a fórumon akkor én kérek elnézést, csak azért eléggé érdekesen viszonyulunk Alveshez. Alves ugyanis nem a világ legjobbja a posztján, de azért egy Montoyától meg egy ismeretlen brazil 24 éves kölyöktől fényévekkel jobb
De a vak optimizmus is elég felesleges, ahogy előre sem lehet kijelenteni, hogy Lucho beválik majd, illetve tudja mit csinál. Elviekben bármelyik edzőre lehetne ezt mondani, mégis sokan besülnek a nagy csapatoknál...barcafacan írta: Szükségtelen károgni, mert LE feltehetőleg tudja, hogy mit csinál. Ha problémája lenne támadó - vonalon, akkor nem küldi kölcsönbe Deulofeut és Tellot. A két utolsó év nem számít, mert akkor nem fiatalokkal kockázatot vállaló edzőink voltak. Vagy ha Tata próbálkozott, valakik leállították. LE-t láthatólag hagyják dolgozni és ő 4 fiatallal végigcsináltatta a felkészülést.
Szükségtelen károgni, mert LE feltehetőleg tudja, hogy mit csinál. Ha problémája lenne támadó - vonalon, akkor nem küldi kölcsönbe Deulofeut és Tellot. A két utolsó év nem számít, mert akkor nem fiatalokkal kockázatot vállaló edzőink voltak. Vagy ha Tata próbálkozott, valakik leállították. LE-t láthatólag hagyják dolgozni és ő 4 fiatallal végigcsináltatta a felkészülést.Sanama írta:Jo ez az utanpotlas, meg fiatalok duma, de pedro es busquets ota nem jott ki olyan ember onnan, aki megragadt volna az elso csapatnal. Vagy kepessegbeli, vagy hozzaallasbeli okok miatt.
Es akkor most nem az lenne a fiatalok feladata, hogy kiegeszito ember legyen, vagy esetleg kiszoritson egy levezeto henryt, hanem rogton, magas szinten kene teljesiteni. ez kb csak messinek sikerult, belole meg csak egy van. iniesta es xavi sem elso 2 evukben lettek meghatarozo emberek, most meg ilyenekre lenne szukseg majd.
Lehet én vagyok a hülye de nem rossz felvetés nekem tetszik még ha viccnek is szántad!messideco írta:Amíg lehet hozzuk el Depayt és Wijnaldumot. Az egyik a támadótrió bármelyik posztján tud játszani, akár fals kilencesként is, a másik meg igazi jolly joker a középpályán, mind mélységben, mind elől, vagy btb is tud alkotni. Letenne a csapat egy 40-es csekket értük, szerintem a PSV elengedné őket
Jó na, fifábú ki
Örülnék ha ez azt jelentené, h Alves megy amerre lát, de sajnos nem így lesz, hisz a kutyának se kell.Erxy írta: If Sao Paulo right back Douglas (24) joins this summer, he will stay at Barcelona and not join another club on loan for one season. [rac1]
Ennél jobban nem járhatnánk. Montoya végre kiteljesedhetne (már ha benne van, én erősen kételkedek), ill. megtudnánk, hogy Douglas mire képes. 2 legyet egy csapásra. Kiderülne, hogy melyikőjük alkalmas Alves helyére (az is lehet, hogy egyik sem).Erxy írta:hm-hm, mi lesz itt?
talán Montoya megy kölcsönbe? lenne benne logika, elküldjük mondjuk a Sevillához, ott minden bizonnyal lejátszana 2000 percet kb, lehet ez lenne a legjobb megoldás, jövőre meg elég lesz még talán Alves meg ez a Douglas fiú.
Mennyiségben már nagyjából megvan a hátsó alakzat, a minőség már más kérdés. Viszont Deulofeu kölcsönadásával "felszabadult" egy hely a keretben, elsősorban a támadószekcióban. Mondjuk ehhez meg nem feltétlenül kellene egy Reust hozni, sőt...Richi írta:Sajnos még mindig vannak olyanok akik ebbe a keretbe akarják Reust és további támadók meg középpályások neveit dobálják be, vagy támogatóan szólnak hozzá az ilyen kacsákhoz...sajnos az általam utált real szindróma, a hegyre-halmot hozzáállás olykor rosszabb mint a realnal...
logikus lenne, dekristop írta: sevilla?a végén behozzuk őket bl helyre.
sevilla?Erxy írta:Ha már így alakult remélem valami spanyol csapathoz megy, csak hogy szem előtt legyen
Csatársorba nem kell most senki a rögtön be kelljen épülni a kezdőbe, így ott nyugodtan lehet várni.Sanama írta:Jo ez az utanpotlas, meg fiatalok duma, de pedro es busquets ota nem jott ki olyan ember onnan, aki megragadt volna az elso csapatnal. Vagy kepessegbeli, vagy hozzaallasbeli okok miatt.
Es akkor most nem az lenne a fiatalok feladata, hogy kiegeszito ember legyen, vagy esetleg kiszoritson egy levezeto henryt, hanem rogton, magas szinten kene teljesiteni. ez kb csak messinek sikerult, belole meg csak egy van. iniesta es xavi sem elso 2 evukben lettek meghatarozo emberek, most meg ilyenekre lenne szukseg majd.
Ezzel nagyon egyet tudok érteni.barca0000 írta:Reusminek ide? Nagyon jó játékos ez tény de tök fölösleges vagy arra a 2 hónapra míg Suarez eltiltott addig utána meg mehet a padra vagy nem is értem minek.Mert azért lássuk be nagy luxus lenne egy olyan játékost mint ö padra ültetni még ha benne van eltiltás/sérülés is.Vagy valaki komolyan gondolta hogy középpályára jön?
Nem értem kp-n miért lenne a minőséggel akkora gond. Van egy kiváló kezdő Busquets/Masch Rakitic-Iniesta trióval. Ezzel mi akkora gond? Ott van cserének Rafinha, aki kiváló játékos, igaz nincs még annyi tapasztalata, de azért a másodosztályban kiemelkedő volt, az első osztályban pedig annak a Celtanak volt alapembere, húzójátékosa akik magukhoz képest előkelő helyen végeztek. (csak az egymás elleni eredmény miatt maradtak a Valencia mögött), ráadásul ki ne ismerné jobban, mint LE. És ott van még Xavi, aki hiába annyi idős amennyi, még mindig ott van a szeren. Emellett még van két olyan játékos, akik 2 év múlva a kezdőért verekedhetnek.barca0000 írta:Az az igazság hogy egy kp +jh kellene Douglas jön ugye jh-nak jövőére ez az én olvasatomba azt jelenti hogy idén Alves+Montoya lesz ezen a poszton.Középen létszámba megvagyunk azzal nincs gond csak a minőséggel de azzal nagyon sajnos.
hát mert ő alves, ilyenkor a józan gondolkozás nem játszik. ha adakozik valami rákellenes alapítványnak, akkor is az lenne az első hozzászólás, hogy rosszul adott be és rosszul játszott a bankban. miért nem micah richards vagy abate kezd helyette?visca el barca írta:defender3 írta:sajnos Alves fog lenni a kezdő jobbhátvéd poszton mert nem lehet ilyen fizetés mellett padoztatni.már mér' ne lehetne?
defender3 írta:sajnos Alves fog lenni a kezdő jobbhátvéd poszton mert nem lehet ilyen fizetés mellett padoztatni.